Mi, férfiak, csak a baszásra gondolunk. Nem is értünk máshoz. Csöcs. Pina. Szex. Esetleg száj. De az már marginál. A lényeg, hogy szanaszét szórjuk a spermáinkat. Az evolúció termékei vagyunk, önálló gondolatunk nincs, hallgatunk arra, amit a tesztoszteronunk diktál. Jópár szén (19), csomó hidrogén (28) és két darab oxigén mondja nekünk a tutit. Erről énekel a Quimby a Halleluja első két sorában - "Én má' nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek: ő mutassa meg helyettem, ahogyan mozdul bennem a lélek" -, erről ír Dimitri Verhulst jól induló, de aztán unalomba fulladó regényében, az Elcseszett napok egy elcseszett bolygón-ban. (Verhulst bytheway a fülszöveg szerint a mai flamand irodalom legtehetségesebb és legizgalmasabb írója, rendkívül nyomasztó Semmivégre című könyvéből talán még nyomasztóbb film készült Szarul állnak a dolgok címmel. Csak ajánlani tudom.)
Node akkor íme az idézet, remélem, semmilyen szerzői jogot nem sértek ezzel:
"Forróságtól zsongó fejében taknyon kívül úgy hatszázötven köbcenti kocsonyás anyag is van: az agya. Ez adja ki az ukázt, hogy mikor kell baszni meg zabálni."
A könyv aztán szépen végigkíséri az evolúción az előembert majd az embert, aki idővel még arra is képessé válik, hogy megértse: ahhoz, hogy eleget baszhasson, bizonyos kompromisszumokat is kénytelen kötni. Mondjuk nem mindenkit megdugni, akinek csak pulzusa van, hanem érdemes bizonyos prioritások mentén szűkíteni a kört.
Természetesen a Quimby és Verhulst is ironizál, így aztán a dal és a regény is ironikusan értelmezendő, ellentétben a Lee Gettler és munkatársai által 2012-ben elvégzett vizsgálattal, amely mindezt véresen komolyan gondolja. Szerintük a férfiak nem mások, mint a hormonjaik által irányított robotok. Megfigyeléseik során kimutatták, hogy nem elég, hogy minél alacsonyabb egy férfi tesztoszteronszintje, annál jobban bevonható a gyereknevelésbe, de az is kiderült, hogy az apának kevesebb lesz a tesztoszteronja, ha a gyereke közelében van. Egyszerűen kifejezve arról van szó, hogy minél alacsonyabb a szintje annak, ami hormonális szinten egyébként férfivá tesz minket, annál jobb fej apák leszünk. Tehát a jó apa nem akar dugni. Az más kérdés, hogy ahhoz, hogy apák lehessünk ‒ az esetek többségében ‒ legalább egyszer dugni kell.
Remek, nem? Szó sincs arról, hogy a férfi értelemmel is rendelkező lény lenne, aki a szocializációja során úgynevezett normákat sajátított volna el. Nem. Csak engedelmeskedik a hormonjainak. Löttyedt farokkal mire menne szegény? Akkor már inkább ringatja azt a fránya gyereket. Más választása úgysincs.
Olykor érdemes tehát megkérdőjelezni egy-egy állítást, egy-egy kutatási eredményt, még akkor is, ha valaki fehér köpenyben és titulussal a neve előtt jut fontosnak tűnő következtetésekre. Merthogy jelen esetben az történt, hogy az antropológiából doktorált Gettler és csapata gondolt egyet, és leruccant a Fülöp-szigetekre úgy négy és fél évre, hogy megnézzék a bő kétmilliós Metro Cebuban élő háromszázhatvankét apa alvási szokásait. A kutatásban részt vevők három nagyobb csoportot alkottak: az apák egy része a gyerekükkel egy ágyban aludt, egy másik része egy szobában, de külön ágyban, a harmadik csoportba tartozó férfiak pedig külön szobában aludtak a gyerekeiktől.
Itt rögtön azzal a meglepő ténnyel szembesültek a kutatók, hogy majdnem minden apa azt mondta, egy ágyban alszik a gyerekével. Az apák vizsgálatából pedig az jött ki, hogy minél közelebb aludtak a gyerekeikhez, annál alacsonyabb volt a tesztoszteronszintjük (T-szint), de ennél sokkal fontosabb, hogy náluk ‒ tehát az egy ágyban alvóknál ‒ csökkent a leginkább estére a nappal mért T-szint. És hát azt is észrevették, hogy az apáknak eleve alacsonyabb a T-szintjük, mint gyerektelen férfitársaiknak. (Akiknek persze létezésük evolúciósan érthetetlen, de ezen az apróságon ne ragadjunk le).
Hogy ez itt akkor most puszta korreláció, tehát együttjárás, vagy valódi ok-okozati összefüggésről van szó, azt nem tudjuk meg, de semmi baj: az ember már csak úgy működik, hogy egyből kauzalitást feltételez a jelenségek között (hiszen meg akarjuk érteni a világ működését, egyenes következtetéseket szeretnénk levonni a tapasztalatokból), ez a tény pedig kifejezetten örömteli a kutatónak, hiszen az okozatiság mégiscsak erősebb kapcsolat, mint egy vacak korreláció.
A valódi magyarázat egyébként nem a hormonokban, hanem a normalitásban keresendő. Így aztán a gyerek és a T-szint között sem közvetlen, hanem közvetett kapcsolat van. Nem a gyerek közelsége csökkenti az apák T-szintjét, hanem az úgynevezett szocializációjuk kívánja meg azt, hogy elválasszák a családi és a szexuális életet. Ezt hívják normaelsajátításnak. Ez pedig akár már vezethet hormonváltozáshoz is. De persze nem feltétlenül fog. Egész egyszerűen arról van szó, hogy nem akarok szexelni, ha ott alszik a gyerek mellettem. Ennyi. Sőt. Ha véletlenül úgy alakulna, hogy az éjszaka közepén elöntené az agyam a tesztoszteron, akkor se másznék át az alvó fiamon, hogy eljussak a feleségemhez. Minderről persze a kutatásról szóló publikáció nem ejt szót.
Egyébként csomó minden nem jött ki a kutatásban: például a nappal vagy az este mért T-szintből egyáltalán nem lehetett az alvási közelségre következtetni, és nem volt különbség a közel és távol alvó apák délelőtt mért tesztoszteron-szintjei között sem.
A billegő lábakon alvó kutatásból egyetlen valódi következtetést lehet levonni, de annak sincs túl sok értelme: a cebui, együtt alvó apák nappal dugnak.
Arra pedig az egész kutatást bemutató tanulmány sem tér ki, hogy azon túl, hogy Cebuban gyakori az együttalvás, miért tette meg Gettler ezt a nem elhanyagolható távolságot kellemes Indiana-beli egyetemi szobájától egészen a Fülöp-szigetekig. Ugyan begyűjtöttek mindenféle szocio-ökonómiai és viselkedésbeli adatot, de azok eredményeiről egy szó sem esik, így tehát az apák (de nem a gyerekek!) életkorán kívül semmit sem tudunk arról, hogy ezek a férfiak milyen iskolákat végeztek, milyen jellegű ingatlanban hajtják fejüket nyugovóra, milyen életszínvonalon éltek, mi számít normának Cebuban vagy a Fülöp-szigeteken, és mi normaszegésnek. Ellenőrző vizsgálatról pedig pláne nincs szó.
Hogy a társadalom cinikus és torz, előítéletes és szexista, már sajnos megszoktuk. De hogy a tudomány is beszáll, és monokauzális marhaságokkal tömi az emberek fejét, az legalábbis meglepő.
Az alvás tréninges kutatásnál mintha nem lettél volna ennyire alapos, pedig ott is merült fel jópár módszertani kifogás. Szelektív megerősítés vagy mi...
VálaszTörlésAkkor túl álmos voltam ahhoz, hogy jobban utánanézzek, de pótolni fogom, jogos.
VálaszTörlés