A helyettünk cselekvő hormonok

Mi, férfiak, csak a baszásra gondolunk. Nem is értünk máshoz. Csöcs. Pina. Szex. Esetleg száj. De az már marginál. A lényeg, hogy szanaszét szórjuk a spermáinkat. Az evolúció termékei vagyunk, önálló gondolatunk nincs, hallgatunk arra, amit a tesztoszteronunk diktál. Jópár szén (19), csomó hidrogén (28) és két darab oxigén mondja nekünk a tutit. Erről énekel a Quimby a Halleluja első két sorában - "Én má' nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek: ő mutassa meg helyettem, ahogyan mozdul bennem a lélek" -, erről ír Dimitri Verhulst jól induló, de aztán unalomba fulladó regényében, az Elcseszett napok egy elcseszett bolygón-ban. (Verhulst bytheway a fülszöveg szerint a mai flamand irodalom legtehetségesebb és legizgalmasabb írója, rendkívül nyomasztó Semmivégre című könyvéből talán még nyomasztóbb film készült Szarul állnak a dolgok címmel. Csak ajánlani tudom.)

Node akkor íme az idézet, remélem, semmilyen szerzői jogot nem sértek ezzel:

"Forróságtól zsongó fejében taknyon kívül úgy hatszázötven köbcenti kocsonyás anyag is van: az agya. Ez adja ki az ukázt, hogy mikor kell baszni meg zabálni."

A könyv aztán szépen végigkíséri az evolúción az előembert majd az embert, aki idővel még arra is képessé válik, hogy megértse: ahhoz, hogy eleget baszhasson, bizonyos kompromisszumokat is kénytelen kötni. Mondjuk nem mindenkit megdugni, akinek csak pulzusa van, hanem érdemes bizonyos prioritások mentén szűkíteni a kört.

Természetesen a Quimby és Verhulst is ironizál, így aztán a dal és a regény is ironikusan értelmezendő, ellentétben a Lee Gettler és munkatársai által 2012-ben elvégzett vizsgálattal, amely mindezt véresen komolyan gondolja. Szerintük a férfiak nem mások, mint a hormonjaik által irányított robotok. Megfigyeléseik során kimutatták, hogy nem elég, hogy minél alacsonyabb egy férfi tesztoszteronszintje, annál jobban bevonható a gyereknevelésbe, de az is kiderült, hogy az apának kevesebb lesz a tesztoszteronja, ha a gyereke közelében van. Egyszerűen kifejezve arról van szó, hogy minél alacsonyabb a szintje annak, ami hormonális szinten egyébként férfivá tesz minket, annál jobb fej apák leszünk. Tehát a jó apa nem akar dugni. Az más kérdés, hogy ahhoz, hogy apák lehessünk ‒ az esetek többségében ‒ legalább egyszer dugni kell.

Remek, nem? Szó sincs arról, hogy a férfi értelemmel is rendelkező lény lenne, aki a szocializációja során úgynevezett normákat sajátított volna el. Nem. Csak engedelmeskedik a hormonjainak. Löttyedt farokkal mire menne szegény? Akkor már inkább ringatja azt a fránya gyereket. Más választása úgysincs.

Olykor érdemes tehát megkérdőjelezni egy-egy állítást, egy-egy kutatási eredményt, még akkor is, ha valaki fehér köpenyben és titulussal a neve előtt jut fontosnak tűnő következtetésekre. Merthogy jelen esetben az történt, hogy az antropológiából doktorált Gettler és csapata gondolt egyet, és leruccant a Fülöp-szigetekre úgy négy és fél évre, hogy megnézzék a bő kétmilliós Metro Cebuban élő háromszázhatvankét apa alvási szokásait. A kutatásban részt vevők három nagyobb csoportot alkottak: az apák egy része a gyerekükkel egy ágyban aludt, egy másik része egy szobában, de külön ágyban, a harmadik csoportba tartozó férfiak pedig külön szobában aludtak a gyerekeiktől.

Itt rögtön azzal a meglepő ténnyel szembesültek a kutatók, hogy majdnem minden apa azt mondta, egy ágyban alszik a gyerekével. Az apák vizsgálatából pedig az jött ki, hogy minél közelebb aludtak a gyerekeikhez, annál alacsonyabb volt a tesztoszteronszintjük (T-szint), de ennél sokkal fontosabb, hogy náluk ‒ tehát az egy ágyban alvóknál ‒ csökkent a leginkább estére a nappal mért T-szint. És hát azt is észrevették, hogy az apáknak eleve alacsonyabb a T-szintjük, mint gyerektelen férfitársaiknak. (Akiknek persze létezésük evolúciósan érthetetlen, de ezen az apróságon ne ragadjunk le).

Hogy ez itt akkor most puszta korreláció, tehát együttjárás, vagy valódi ok-okozati összefüggésről van szó, azt nem tudjuk meg, de semmi baj: az ember már csak úgy működik, hogy egyből kauzalitást feltételez a jelenségek között (hiszen meg akarjuk érteni a világ működését, egyenes következtetéseket szeretnénk levonni a tapasztalatokból), ez a tény pedig kifejezetten örömteli a kutatónak, hiszen az okozatiság mégiscsak erősebb kapcsolat, mint egy vacak korreláció.

A valódi magyarázat egyébként nem a hormonokban, hanem a normalitásban keresendő. Így aztán a gyerek és a T-szint között sem közvetlen, hanem közvetett kapcsolat van. Nem a gyerek közelsége csökkenti az apák T-szintjét, hanem az úgynevezett szocializációjuk kívánja meg azt, hogy elválasszák a családi és a szexuális életet. Ezt hívják normaelsajátításnak. Ez pedig akár már vezethet hormonváltozáshoz is. De persze nem feltétlenül fog. Egész egyszerűen arról van szó, hogy nem akarok szexelni, ha ott alszik a gyerek mellettem. Ennyi. Sőt. Ha véletlenül úgy alakulna, hogy az éjszaka közepén elöntené az agyam a tesztoszteron, akkor se másznék át az alvó fiamon, hogy eljussak a feleségemhez. Minderről persze a kutatásról szóló publikáció nem ejt szót.

Egyébként csomó minden nem jött ki a kutatásban: például a nappal vagy az este mért T-szintből egyáltalán nem lehetett az alvási közelségre következtetni, és nem volt különbség a közel és távol alvó apák délelőtt mért tesztoszteron-szintjei között sem.

A billegő lábakon alvó kutatásból egyetlen valódi következtetést lehet levonni, de annak sincs túl sok értelme: a cebui, együtt alvó apák nappal dugnak.

Arra pedig az egész kutatást bemutató tanulmány sem tér ki, hogy azon túl, hogy Cebuban gyakori az együttalvás, miért tette meg Gettler ezt a nem elhanyagolható távolságot kellemes Indiana-beli egyetemi szobájától egészen a Fülöp-szigetekig. Ugyan begyűjtöttek mindenféle szocio-ökonómiai és viselkedésbeli adatot, de azok eredményeiről egy szó sem esik, így tehát az apák (de nem a gyerekek!) életkorán kívül semmit sem tudunk arról, hogy ezek a férfiak milyen iskolákat végeztek, milyen jellegű ingatlanban hajtják fejüket nyugovóra, milyen életszínvonalon éltek, mi számít normának Cebuban vagy a Fülöp-szigeteken, és mi normaszegésnek. Ellenőrző vizsgálatról pedig pláne nincs szó.

Hogy a társadalom cinikus és torz, előítéletes és szexista, már sajnos megszoktuk. De hogy a tudomány is beszáll, és monokauzális marhaságokkal tömi az emberek fejét, az legalábbis meglepő.