Avvót, hogy vót egyszer egy bő húszhónapos, aranyhajú kisfiú, kinek testének aránytalan részét a feje, fejének aránytalan részét világító kék szeme tette ki. Szülei őt a következőképpen szólították: fasírt, fasírozott, kurkuma, aranyalma, boci, cukorsüveg, kiffiú, bébike, liptafejű aladár, kutyulimutyuli, kiskutya, törpehuszár, főnök, smuleszteron, buctóni. Ő pedig a szüleit a következőképpen: mama, apu, no meg fosó (iphone-képek), gitá (htc-zene), enni, inni, mépuszi (még puszi). Így éltek ők hárman, békességben, távfűtésben.
Jó korán kezdték a napjaikat, hogy ki tudják használni annak minden percét. Mammáá és áphuuu már hat óra magasságában csillogó szemekkel néztek egymásra, várva a fél hétkor hosszasan harangozó templomtorony ébresztőjét, ám szerencséjükre fiuk már korábban felkelt, így aztán minden reggel együtt tudtak örülni a végeláthatatlan bimbamozásnak.
A kisfiú ágyában már állva fogadta az épp soron következő szülőt, aki rövid olvasás és közös játék után reggelizésre invitálta a fogaival apró üzeneteket az ágy rácsaiba karcoló gyermeket, aki nagyon szerette, ha az etetőszékben sok könyv, jóval több fotó, legalább egy telefon és a Marie Claire októberi száma vagy a gitáros hapinál (Chuck Loeb) vagy Makranczi Zalánnál van nyitva. Mi sem természetesebb.
Reggeli után - lévén még mindig vaksötét, de legalábbis félhomály - összebújtak a szülői ágyban mind a hárman. Nagyon szerették ezeket a napfelkelte előtti, téli szeánszokat, hiszen a kis fasírt egy percig nem bírt nyugton feküdni, a szülőknek meg eszük ágában sem lett volna még egy kis alvásról álmodozni. Így tehát a legnagyobb öröm volt nekik is, ahogy fiuk felváltva lovagolt rajtuk, nyomkodta telefonjaikat, mászott egyik fejről a másikra, követelte a röhögőgörccsel honorált pusziadagjait, stage divingolt, vetődött, simogatott (feltéve ha elfogadta a szülők kérését, hogy ne ütögessen). Ha valamelyikük szeme mégis az átlagpislogásnál hosszabb ideig volt csukva, rögtön emlékeztette őket arra, mennyire szeretik a hajnalokat.
Reggeli után - lévén még mindig vaksötét, de legalábbis félhomály - összebújtak a szülői ágyban mind a hárman. Nagyon szerették ezeket a napfelkelte előtti, téli szeánszokat, hiszen a kis fasírt egy percig nem bírt nyugton feküdni, a szülőknek meg eszük ágában sem lett volna még egy kis alvásról álmodozni. Így tehát a legnagyobb öröm volt nekik is, ahogy fiuk felváltva lovagolt rajtuk, nyomkodta telefonjaikat, mászott egyik fejről a másikra, követelte a röhögőgörccsel honorált pusziadagjait, stage divingolt, vetődött, simogatott (feltéve ha elfogadta a szülők kérését, hogy ne ütögessen). Ha valamelyikük szeme mégis az átlagpislogásnál hosszabb ideig volt csukva, rögtön emlékeztette őket arra, mennyire szeretik a hajnalokat.
Hogy telik az idő, ocsúdnak fel a szülők, csak úgy peregnek a reggeli órák, nincs mese (de van), egyszercsak véget kell vetni az ágyjelenetnek, el kell indulni. Némi koordináció (egyik fürdik, másik távol tartja a kisfiút a vizes-habos kádtól) és hajmeresztő finommotorika (mozgó gyereken begombolni, bepatentolni, betépőzárazni és becipzárazni a négy réteget), máris indul a család.
A hármas út elé érkezvén elbúcsúznak egymástól szereplőink, hogy aztán délután újra találkozzanak a fényképek, telefonok, számítógépek, könyvek, a gitár és a Marie Claire kijelölte sokszögben. Itt aztán megint time laps-be keveredik a család, csak egy szempillantás és már kész is a vacsora, pislákoló gyertyafény és lágy zene mellett elköltik lakomájukat. Fürdés, újabban fogmosás is, pizsama, mese, ezek már mint kés a vajban, mosolyog is egymásra a szerelmes pár titokban (hisz' a liptafej előre hozta az ödipális komplexust) nem keveset, korty víz, orrszívás in case, majd apja ölelő karjaiban az álomittas kurkuma, szókincsének megfelelően elismétli a szobában fel alá sétáló apja után, bele a nyakába (ennél kevés jobb érzés van) a nap összes izgalmát. Ágy, takarodó gitáron, oszt jónapot, már alszik is a kisded (vö.: korábbi altalás-mechanizmus).
Boldog Karácsonyt!
A hármas út elé érkezvén elbúcsúznak egymástól szereplőink, hogy aztán délután újra találkozzanak a fényképek, telefonok, számítógépek, könyvek, a gitár és a Marie Claire kijelölte sokszögben. Itt aztán megint time laps-be keveredik a család, csak egy szempillantás és már kész is a vacsora, pislákoló gyertyafény és lágy zene mellett elköltik lakomájukat. Fürdés, újabban fogmosás is, pizsama, mese, ezek már mint kés a vajban, mosolyog is egymásra a szerelmes pár titokban (hisz' a liptafej előre hozta az ödipális komplexust) nem keveset, korty víz, orrszívás in case, majd apja ölelő karjaiban az álomittas kurkuma, szókincsének megfelelően elismétli a szobában fel alá sétáló apja után, bele a nyakába (ennél kevés jobb érzés van) a nap összes izgalmát. Ágy, takarodó gitáron, oszt jónapot, már alszik is a kisded (vö.: korábbi altalás-mechanizmus).
Boldog Karácsonyt!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése