Ami gyerek nélkül a legkönnyebb, legegyszerűbb és jó eséllyel még pihentető is lenne, vele együtt viszont már feszegeti a nyaralásról alkotott elképzeléseimet.
Merthogy cseppet sem vagyok kipihentebb, mint egy átlagos
munkahét végén. Sőt, egy átlagos munkahéttel ellentétben a nyaralás alatt
folyamatos volt a szolgálat, nem volt pihenő, megállás, és mivel se barátokat,
se rokonokat, se egyéb személyzetet nem vittünk magunkkal, ezért a delegálás
sem volt megoldható.
Nem vagyok naiv, tudom, hogy egy gyerek nem gyerek, de
valószínűleg ez is olyan dolog mint a levegő, ami kitölti a tárolóedényt,
akármekkora is az. Így aztán az időjárás mellett az sem árt, ha kreativitásból
is visz az ember magával eleget.
Íme egy önkényes, teljesség igénye nélküli
lista a találékonyságot igénylő területekről, avagy
k i s k á t é n y a r
a l á s h o z
Bár még csak kettő múlt a fiunk, ez már a negyedik
repülőútja, ha neki ez nem is jelent sokat, mi tudjuk, hogy abszolválható a
dolog, az egyetlen lényeg, hogy le- és felszállásnál ne duguljon a füle.
Folyadék vagy valami ennivaló mindig legyen nálad, és akkor már csak arra kell
figyelned, hogy akkor is mosolyogj rá, amikor egy-egy kisebb turbulencia alatt a
gyomrod befészkeli magát a tüdőlebenyeid közé. Ha ez megvan, akkor nagy baj nem
lehet. Nálunk azért voltak playmobil-figurák, kis utazókönyvek, és a mobilt is repülőgép-üzemmódba helyeztük, hogy lehessen rajta képeket nézegetni, de a fiam minden próbálkozásunkra fittyet hányt, csak a sötétítő és a kondenzcsíkok nyűgözték le a szűk kétórás úton, meg persze produkálta magát a - minden híresztelés ellenére lelkes - utazóközönségnek
Azt persze nem volt könnyű elmagyarázni, hogy miért kell le- és felszálláskor ülni, miért kell felhúzva tartani a sötétítőt, azt pedig már mi se értettük, hogy az alvó gyereket leszálláskor miért kell felkelteni és külön székbe ültetni.
Gyerekkel a távolságot nem kilométerben vagy órában mérik,
hanem Dudiban (Halász Judit – a szerk.). Mondjuk a Tour de France Cancale és
Saint Malo közötti szakasza három Dudit tesz ki, egy Csiribiri, egy Panda és mondjuk egy Károgós (abban van az egyre magasabb hangon énekelt Som dere som dara). Ha kicsit el is tévedsz a hülyén táblázott úton (mert
persze GPS-t nem szereztél be az út előtt), akkor még lehet, hogy egy-két Bóbita is
belefér. És persze arra is készülj fel, hogy minden beszálláskor újra kell majd kezdeni a lemezt.
Ha messzebb merészkedsz, akkor iktass be egy alvást is az útra,
izgulj, hogy tényleg el is aludjon az út alatt és ne felejts el időben tankolni, a megállás ugyanis ébresztő hatású.
És nagyon fontos: ha bérelt kocsival merészkedsz neki az
útnak, akkor ügyelj arra, hogy mindketten vezethessétek a kocsit,
különben jó eséllyel mindketten beleőrültök a szerepek rögzülésébe: egyikőtök kipeckelt szemekkel, tehetetlenül vezet, a másik pedig szórakoztathatja a
magát még nem mindig szórakoztatni képes, repetitivitásra annál éhesebb porontyot.
Egy gyerek nem gyerek, tudom, persze, de a naptejtől bepanírozódott gyerekről a hideg zuhany alatt lemosni a lemoshatatlan homokot, közben kihúzni a babakocsit a süppedő strandról és összeszedni a kakát, amit a meztelen gyereked nagy büszkén produkált a földre, nem kis munka. Mindezek előtt és után viszont a legcukibb képeket lehet készíteni a meztelenül, a tükörsima, a világ egyik legnagyobb apáláyban rohangáló, boldogságtól megpukkanó gyerekről.
A blog rendszeres olvasói bizonyára tudják, hogy az
alvás és altatás a blog alfája és ómegája egyben, hát a nyaralás sem múlhatott el az ezzel kapcsolatos para nélkül. Hotelszobában felnőtt ágyból leeső gyereket hajnalban vigasztalgatni, bérelt apartmanban matracról leguruló fiút magatok közé venni, autóban, az elméretezett gyerekülésben lecsukló fejet csuklóból tartani, babakocsit hátrabillenteni, majd a felébredő gyereket a tűző napon (a kép csak a reggeli ködöt illusztrálja, valójában gyönyörű idő volt végig) visszaaltatni próbálni, mindnek megvan a maga bája.
Amikor az ember nyaral, igyekszik új ízeket is kipróbálni, ez azonban a nem kis táplálkozási merevséggel megáldott kétévest aligha fogja érdekelni. Csillogó szemekkel fogja ugyan nézni a piacon a legkülönbözőbb halakat, élő rákokat, sőt, apjához hasonlóan talán még köszönni is fog nekik, de a tányéron már csak a borsót, rizst, krumplit akarja látni, utóbbit is csak a megszokott, hasáb formában. No meg fagyit (értsd: tölcsér) minden mennyiségben.
Hát igen, amire te nem gondolsz, arra a gyereked majd gondol. A fiunk eleve szokta mondani, hogy
szeretem a hazát, de ez inkább a lakásunkra vonatkozik, mint Magyarországra, vagy a Kárpát-medencére, most viszont egyértelműen nem csak a lakás hiányzott neki, hanem az összes megszokás, ami itthon körülveszi. A rokonok, a játékok, a könyvek, a barátok, a tárgyak, minden, ami az
övé. Az egyik étterem pincérjében felismerni vélte az egyik bölcsistársa, a másikban pedig a másodunokatestvére anyukáját és minden alkalommal - amiből azért nem volt nagyon sok -, amikor kicsit kiborult, haza akart menni. No meg persze nézett volna
Süsüt, Vukot, Ho-ho-ho horgászt, amire internet hiányában nem volt lehetőség, szóval a wifi-nélküloiséget nem csak a szülők, a gyerek is megszenvedi.
Veled ellentétben viszont a gyereked úgy fogja élvezni és körbeszaladni a lakás minden egyes zugát, mintha évtizedek teltek volna el, a délutáni játszóterezésre pedig már te is azt fogod érezni, hogy ész érvek sem vihetnek arra embert, hogy elhagyja a megszokott közeget. (DE!)
Gyerekkel a nyaralás együtt jár még elképesztő mennyiségű adott és kapott puszival, kézenfogva rohangálással a tengerparton, rengeteg humorral, röhögéssel, öleléssel, kavics- és kagylógyűjtögetéssel, giccsbe hajló mosolygásokkal a naplementében, ami ugyan a gyerekedet egyáltalán nem érdekli, de te azért bőven meghatódhatsz rajta, a retekcukiság még a zord apaszívet is megrogyasztja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése