Dac- vs. kompetenciakorszak, avagy a végletekig feszített átkeretezés

Egy új elnevezés ütötte fel a fejét a pszichológiából túlképzett szülők körében, ez pedig a kompetenciakorszak, ami a dackorszakot csomagolja be valami csudaszép papírba, masnira kötve, sőt, még kis üdvözlőlapot is hozzátűzött a kreatív csomagolástechnikus.

A dacos gyerektől frászt kapunk, elegünk van a folytonos ismételgetésből, csak tépjük a szánkat mindhiába, a kis vacak meg mindebből semmit sem ért, pedig hát dehogynem érti, tudom én, velem akar kibaszni, provokál a fenevad, komolyan, még három sincs és pontosan tudja, mivel hozhat ki a sodromból.

• Csakazértisamásikiránybaakarmenni
• Csakazértisanyakambankellvinnem
• Csakazértsemalszikel
• Csakazértiskiabál
• Csakazértiscsapkod

Bezzeg a kompetens gyerek. Az pontosan tudja, mit akar. Okosan próbálgatja a határait, olykor többször megkérdez valamit, de csak azért, mert biztosra akar menni. Mert érteni akarja a világot maga körül. Joga van hozzá, épp ezért őt, szemben a dacra nevelt gyerekkel partnerként kell kezelni. Egy olyan szülőnek, aki kompetens gyereket nevel, annak nincs dackorszak. Hiszen ők valóban értik a gyereküket.

--------- xxx ---------

Nemrég olvastam Martti Larni Az elsőszülőtt című egész szórakoztató és egyben nagyon is releváns könyvét. A finn humorista ugyanis már 1968-ban pontosan tudta azt, amit mi még csak most kapisgálunk. Hogy a gyerek mindent tud. Ha a gyerek dobolni akar, hát doboljon. Doboljon mindenen. Doboljon mindig. Doboljon akkor is, ha a szomszédok kilakoltatással fenyegetnek.

"Valamivel kell a gyereknek játszani, a játszással valósítja meg önmagát [...] ha a gyerek a dob elé ül, hogy kifejezze lelkiállapotát, ebből természetesen nem születik zene a szó valódi értelmében, ez csak puszta megnyilatkozás."

 Ha pedig rajzolni akar, hát rajzoljon. Mindenhova. Sőt, törjön el naponta legalább egy közepes értékű vázát!

"A gyermeknek kétéves kora előtt minden nap három-öt márka értékű tárgyat össze kell törnie. Akár szándékosan, akár véletlenségből. Az ő aktivitási szükségleteit nem szabad korlátozni. Érted?"

És ha a gyomorpanaszait az idióta pszichológusapuka elsőre sörrel enyhíti, hát azzal sincs semmi probléma, hiszen a maláta kimutathatóan jót tesz a pepszintúltermelésnek, a szénsav meg kiválóan nyugtatja a bélflórát. Legközelebb persze már a gyerek még akkor is vágyni fogja a szeszt, amikor épp úton vannak. Mivel azonban a törvény tiltja kiskorúak kocsmába vitelét, ezért az okos apa az oldaltáskába pakolva itatja kompetens gyerekét. Persze gyámügy, rendőrség, de a jó finnek ezt is megoldják.

És hát hallottam olyan gyerekről, akinek az autóban mindig annyira melege volt, hogy csak alsógatyában, jégakksikon, 16 fokban tudott utazni.

Az első fikció, a második meg ugyan tényleg megtörtént, de hát egyik sem különösebben reprezentatív, de azért valamire mindkét eset felhívja a figyelmet. Arra, hogy a gyerek kompetenciájára csak határok között, ésszel érdemes hagyatkozni.

Nem tud ugyanis mindent az a gyerek. Mindent lehet érteni, biztos mindennek megvan az oka, csak van, amit nem kell elfogadni. Bizonyos szabályokat ésszel persze, de be kell tartani, tartatni. Van egy határ, amit attól függetlenül, hogy gyermekünkre úgy tekintünk, mint aki kompetens vagy úgy, mint aki kibírhatatlanul küzd életkori sajátosságaival, nem lehet átlépni. Amikor a szeretett fiad egyetlen megnyilvánulása az, hogy üvöltve ismételgeti, hogy menj világgá, akkor azért egy kicsit lehet eleged. Próbálkozhat az ember persze terelgetéssel (nézd, mit hoztam neked), vicceskedéssel (jó, akkor elmegyek, kukucs, hát nem visszajöttem?), vagy pszichológuskodással nem kis nagyvonalúságot meglebegtetve (te is hiányoztál nekem), de az is egy megoldás, hogy az ember nem stratégiázik, hanem egyszerűen vállalja, amikor valami rosszul esik, mert igenis meg lehet sértődni. Igenis lehet eleged abból, hogy huszadszorra mondasz, vagy magyarázol el valamit! Neked is van aktivitási szükségleted, sőt, passzivitási szükségleted is, amit nem lehet mindig elnyomni.

Egy kritikai érzékkel és az önmonitorozás képességével bíró gyerek sokkal inkább képes lesz később arra, hogy megértse a külső világot, mint az, akit egész gyerekkorában csak megértettek, de sosem volt tőle elvárás, hogy ő is megértsen másokat.

Nem feszítheti szét a gyereknevelést a tudatosság, időnként azt kell csinálni, ami a legtermészetesebben és legőszintébben jön.

Máskor meg persze az eszeveszett tudatosságra van szükség. És éppen az a szülőségben az izgalmas, hogy meg kell találni, hogy mikor, mire van szükség. Méghozzá ösztönösen.

Aki pedig ezzel bármit tud kezdeni, az csináljon sok sok gyermeket! Kompetensen dacosat!

(A képet a http://www.bhmpics.com/ oldalról töltöttem le.)