Hát igen, túl vagyunk a Karácsonyon. Maceszgombóc-levesek, sült libacomb, gesztenyés-aszaltszilvás csirke, sertésszűzpecsenye, bacon-be tekert csirke, krumplik, sajtok, saláták, kaszinótojások, bejglik, flódnik, csokigolyók, rossz és kevésbé rossz szaloncukrok, zserbók, pogácsák, banánkenyerek. Másfél kiló plusz, poharak, tányérok, rengeteg szalvéta és evőeszköz, elképesztő mennyiségű köszönöm, sziasztok, deszép, úristendefinom, köszöndmegszépen, köszönjszépen, tetszik?, ízlik?, egyél még, megvanablokk!
24-én itthon hárman, később anyósoméknál tízen, másnap anyósoméknál tizenöten, aztán estig további húszan, 26-án szintén anyósoméknál délután újabb tizennyolcan. 27-én nálunk további tíz ember fordult meg. Átfedés volt. Mérsékelt.
A britek Karácsonykor 83 km2 csomagolópapírt, a Földet ötször körbeérő karácsonyi képeslapot, 125 tonna műanyag csomagolást és 3000 tonnányi alufóliát használnak el.
(Többek között ez is lehetett az oka annak, hogy az ófelnémet eredetű adni szóból az idők során németül méreg, Gift lett. Az angolok közben meg csak jót akartak. Ez megmagyarázhatna néhány kellemetlen történelmi eseményt is, de a Wikipédia sajnos erre már nem tér ki.)
(Többek között ez is lehetett az oka annak, hogy az ófelnémet eredetű adni szóból az idők során németül méreg, Gift lett. Az angolok közben meg csak jót akartak. Ez megmagyarázhatna néhány kellemetlen történelmi eseményt is, de a Wikipédia sajnos erre már nem tér ki.)
És hát könnyű fanyalogni a Karácsonyon, eléggé adja magát: lehet lázadva, vagy épp az egészet leszarva a Szódába menni szenteste, lehet csak a kajákon flesselni, de közben az egész műáhítattól frászt kapni, titokban, vagy még inkább leplezetlenül bepuszilni az összes szaloncukrot, ijesztegetni a csillagszóróval.
Ezek egy részét persze én is csináltam, csak hát az van, hogy gyerekként imádtam a karácsonyt, és most, hogy megvettem életem első fáját, és már a fiam is érdemben reagál rá, újra rákattantam.
Merthogy nem csak érdemben reagál, hanem ugrál és sikoltozik örömében, párásra leheli az erkélyajtót, miközben nézi a spárgával összetekert fát, kimeríthetetlenül rajzol a rokonainak ajándékot, megállás nélkül kérdez és ami talán a legfontosabb: vár. Még 24-én reggel is türelmes, amikor én még alszom, pedig tudja, hogy amikor felkelek, akkor feldíszítjük a fát. De ő vár. Aztán suttogva kérdezi, apu, ébren vagy már? Ébren. És még utána is betartja a frissen felállított protokollt: csak díszítés, ebédelés, alvás után ajándékozunk.
Tényleg elég vagány és egyben megható érzés látni, hogy milyen lelkes a csillagszórótól, hogy milyen óvatosan fogja meg a bő 30 éves díszeket, hogy a tíz napja álló fát egyszer sem lökte meg, hogy mennyire tud örülni az ajándékainak, hogy milyen büszkeséggel sorolja és soroltatja fel őket újra és újra, mutogatja, rakosgatja.
Ami nem kís művelet, hiszen ha csak minden családtól egy-egy ajándékot kap, az is tíz termék a három, de nálunk négy naposra nyújtott ünnep alatt, ami során ő mindvégig képes volt arra, hogy az eszénél maradjon, nem szállt el, nem követelt, nem hisztizett, úgy viselkedett, mint egy boldog és kiegyensúlyozott gyerek.
Hát így megéri.
de meg ám! :)
VálaszTörlés