Beszoktatás

És végre beszoktak.

Mármint az óvónők.

Eleinte nem hittük volna, de aztán megtört a jég. 

Ami végül is nem olyan rossz két hét alatt.

Az elején ki voltak ugyan borulva az émelyítően sok, olykor síró gyerektől és felnőttől, akik mind ott tömörültek a szoba ajtajánál, reggelente szerintem még elindulni is alig akartak otthonról, és hát talán még őket is meglepte, hogy mennyire elkényelmesedtek az egy hónapos nyári szünet alatt. Most meg, szegényeknek, meg kell küzdeniük a megosztott figyelemmel járó hátrányokkal és nehézségekkel.

A dolgon az sem segített, hogy az óvoda igazgatója az évnyitón csak a törvényeket sorolta, meg azt, hogy mi mindent nem fog az óvoda megcsinálni a szülők és a gyerekek helyett. Így aztán arról fogalmuk sem lehetett, hogy mi az, amit viszont csinálhatnak, illetve mi az, amit csinálniuk kell munka címen. Így csusszanhattak ki olyan mondatok a szájukon, hogy például tisztába tenni a gyerekeket nem fogják, miközben nyilván nem fogják hagyni, hogy szaros fenékkel rohangáljanak a szobában.

Nem véletlen hát, hogy olyan nehezen engedtek fel, csodálkoztunk is, hogy a kezdeti feszkó milyen sokáig tartott. Ezt pedig tetézte, hogy a gyerekekhez hasonlóan délutánra ők is elfáradtak, csak a probléma felöl közelítettek a gyerekhez, simán lehet, hogy otthon ugyanúgy csak súlyos alkuk árán voltak hajlandóak kötelezettségeiknek eleget tenni. Mi persze igyekeztünk empatikusnak, türelmesnek és ha lehet, még figyelmesebbnek lenni, hisz mindannyian tudtuk, hogy milyen nehéz dolguk van.

Aztán rájöttünk, hogy nem kell különösebb stratégia, meg erőlködés, egyszerűen csak rá kell bízni a gyerekekre az óvónők beszoktatását.

Akik aztán - megérezve a bizalmat - az ellenálló, undok, hideg, kommunikációra alkalmatlan, az intézményesülésből kiszokott óvónőkből két hét alatt együttműködő, kedves, meleg és a nap végén értékes beszámolókat adó óvónőket neveltek.

Persze semmi sem rózsaszín (kivéve a rózsaszín), az óvónő is könnyen kijön a régiúj szerepéből, amint megneszeli a veszélyt, rögtön a házirendhez, törvényekhez nyúl. Apuka, most már menjenek haza, benne is van a házirendben!

Vagy törzsből dől a rendetlen gyerekhez, hát hova kell tenni a könyvet, alvóállatot alvás után? Mondtam is már reggel,  k i  k e l l  h o z n i! Na, majd megtanulod, mire nagycsoportos leszel. Nincs is nagyobb öröm egy apuka számára, mint tehetetlenül nézni a három és fél éves, szemlesütött fiát. Apró elégtételt nyújt csupán az az adrenalinlöket, ami elönti az agyamat, amikor a szégyentől megsemmisülő fiam fülébe súgom, hogy azért én egyáltalán nem tartom annyira vészes dolognak, ezt az egészet.

Cinkostásra leltem hát, opponálok a rendszerrel.

Tisztában vagyok a magyarországi helyzettel és lehetőségekkel, a fiam egy átlagos óvodába jár. És mi viszonylag elégedettek vagyunk. Persze ezzel együtt azért el tudnék képzelni egy gyerek- és szülőbarátabb óvodai légkört is. Egy talán nem is olyan távoli univerzumban ugyanis az óvónő - úgy képzelem - nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megismerje a gyerekeket akár már a beszoktatás előtt, és nem abba gebed bele, hogy a gyerekeknek és aggódó szüleiknek prezentálja a szabályokat. Egy utópisztikus világban az óvóda szoktatja be a gyerekeket és nem fordítva. Pleasantville-ben még akár a dadus is felveszi az apja után zokogó gyereket a földről és odafigyel rá akkor is, amikor a legújabb könyvéről selypít reggeli közben. Egy elég jó óvoda kíváncsi, érdeklődő, empatikus és toleráns, problémák esetén nem menekül a felelősség elől, hanem a szülőkkel közösen próbál megoldást találni.

Egyszer talán eljut ide a rendszer.

Amiben persze mi már nem leszünk benne, de ezzel együtt azért nincs okom valódi panaszra. A fiunk szeret óvodába járni, lettek új barátai, szereti az óvónőit, akik, sikeres beszoktatásuknak köszönhetően legtöbbször igazán kedvesek. És hát talán ami a legfontosabb, hogy jó kedvvel megy be, jó kedvvel jön el, mesél az óvodai, néha almaszüretbe torkolló élményeiről, nincs nagyon megzuhanva délután, nem regresszál az elvártnál jobban és viszonylag jól alszik, ami a korábbiak fényében maga a mennyország.

"Sorolták az óvodát, a tornát, s hogy Mami van - mondották -, az maga a boldogság!"