Szobatisztaság

A gyereknevelési szakzsargon virtuóz a szóalkotásokat tekintve.

Ízlelgessük csak egy kicsit a következő kifejezést!

Szobatisztaság

És most nézzük szótagolva.

Szo - ba - tisz - ta - ság

És most helyzetben.

És, a kicsi szobatiszta már? - kérdi az anyuka, miközben bulátát tol igény szerint táplálkozó gyereke szájába

Hogy állunk a szobatisztasággal? - néz fel a védőnő a papírjai közül

Nos, szobatisztaság megy már? - von kérdőre a nadrágját ütközésig felhúzó elképzelt barátunk, miközben egyszerre dobbant lakkcipőjével és pörget egyet ujja körül a brifkójával.

Mindenkinek köszönjük a kérdést, gyermekünk születése óta szobatiszta, mert fürdetjük, pelenkázzuk, és ha leeszi magát, hát ügyesen megtöröljük a száját, kezét, ha meg bekakil, hát a fenekét. Így megy ez.

De nem csak a szakzsargonokat tekintve vagyunk bravúrosak, hanem a nevelési tippek terén is:

• Ha a bilibe kakilsz, megnézhetsz egy mesét a TV-ben/kapsz kekszet/jópontot!
• Ha nem kakilsz a bilibe, nem mehetsz délután az állatkertbe!
• Addig ülsz a blilin, amíg nem kakilsz bele!
• Nincs bili, nincs csoki!
• Na mit kapok ma az én legédesebb kisfiamtól? Megajándékozod a mamát egy kakival? Nagyon boldoggá tennéd a mamát, ha kakit kapna az ő legokosabb és ügyesebb fiacskájától.
• Megint bekakiltál? Szégyelld magad! Veszem neked drágán a wc-szűkítőt, erre te összepiszkítod nekem a vadonatúj bugyidat?!
• Ügyes baba vagy, jajjjdenagyon ügyes.

Hát így.

Következetlenséggel, agresszióval, indokolatlan kiabálással vagy esetleg türelmetlenséggel sok mindent el lehet rontani egy gyerek nevelése közben, és ebben a szobatisztaság sem kivétel persze, de itt vannak egyéb izgalmak is.

Miszerint az úgynevezett akarat.

Amit a gyerek gyakorol.

Méghozzá elég kitartóan és feszülten. A szó szoros és átvitt értelmében elenged és tart.

Kevés dolgot értek igazán a pszichológiából, de azt mindenképp, hogy a test és a lélek izmai valamennyire összefüggenek. Márpedig az ánusz izmait meg kell tanulni elengedni, ahhoz, hogy az ember kényelmesen tudjon kakilni. Ezzel ellentétben viszont ahhoz, hogy ne kakiljunk bármikor, nem árt össze is zárni a kijáratot. És valami ilyesmi szükséges az egyéb akaratok érvényesítéséhez is. Ez pedig egy nagyon fontos pszichológiai képességgel, a késleltetéssel függ össze; a majd, a várj, a mindjárt és a nemsokára szavak, illetve a nemlátodhogytelefonálok mondat megértésével és interiorizálásával.

Nemhiába esik egybe ez az időszak a dackorszakkal. A cél közös: a gyerek ebben az életkorban válik autonóm lénnyé. Ő irányít. No persze nem mindent, de bizonyos dolgokat maga körül igen. Nem jutalomért, nem a félelem elkerülése érdekében, nem azért, mert cuki delfinek vannak a bilin, hanem önmagáért.

Így aztán annak a gyereknek, akinek a kakilás körül görcsök, esetleg bűntudat alakul ki, annak egyéb problémái is lehetnek akaratának szabályozásával. Persze az ok-okozat nem egyértelmű, de együttjárás mindenképpen van. Éppen ezért érdemes észnél lenni a szobatisztasággal. Például semmiképp se szidjuk le az akaratát éppen gyakorló gyerekünket, ha esetleg bepisil, bekakil, mert a végén még meglátja a fegyvert ebben a készségében.

És hát azt se felejtsük el, hogy a pelenka kényelmes, puha és meleg, így aztán a mai gyerekeknek semmi okuk arra, hogy ne abba kakiljanak, pisiljenek. 

Egy egészséges izomzattal rendelkező gyerek idővel ugyanúgy, ahogy járni, úgy szabályozni is megtanulja magát. Méghozzá viszonylag magától. Mondani fogja, hogy kakilt, vagy pisilt, ilyenkor le lehet venni róla a pelenkát, bele lehet együtt dobni a wc-be a kakát, meg nézni, hogy milyen, meg lehet számolni a bogyókat (már ha éppen bogyókból áll), s mivel ezt követően jó eséllyel egy darabig nem fog újra üríteni, ezért meg lehet kérdezni, hogy akkor most ki akarja-e pelenka nélkül próbálni. És nem baj, ha nem. Nyáron pedig lehet meztelenkedni, akkor még jobban érzi és még jobban látja tettei következményét.

Mindehhez persze az nagyon fontos, hogy ne beszéljünk mellé, hanem nevezzük szépen a dolgokat a nevén! Arról nem is beszélve, hogy semmiképp se hívjuk a bekakilást, bepisilést balesetnek!

Nem kell tehát semmit sem erőltetni, siettetni. Mindent a maga tempójában. Samu, a Bilikönyv hőse is először a pelenkába kakilt, aztán a bili mellé, aztán csak ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült és ült a bilin és senki, egy árva szót sem szólt. Aztán egyszer csak sikerült belekakilnia. Aztán együtt lehúzták a wc-n.

És ennyi.

Ettől persze még bizonyos szokásokat érdemes bevezetni. A lefekvés és a bábszínházi előadás előtti pisilés például egész hasznos rítusnak bizonyul és persze érdemes leszokni (még jobb rá sem szokni) a lefekvés előtti iddogálásról is.

Minden más, a percenkénti megpisiltetés, a folyamatos szagolgatás, rákérdezés, vagy a wc felé vezető út dunakaviccsal való felszórása csak a jutalmazás-büntetés dimenzióba helyez egy attól teljesen független, természetes dolgot.