Hány éves a négyéves?

Perszepersze.

Matematikailag, vagy kronológiailag a kérdés elég könnyen megválaszolható, de pszichológiailag a dolog jóval összetettebb.

Mert valójában fogalmunk sincs, hogy hány éves is egy négyéves.

Mit tud?

Mit lehet tőle elvárni?

Miben lehet rá számítani?

Mire emlékszik?

Mi érdekli?

Mire figyel?

És ha aznap tudja, megteszi, lehet rá számítani, megjegyzi, érdekli és figyel, akkor az másnap is menni fog?

És öt perccel később?

Szóval csalóka dolog ez az életkor.

Illetve talán nem is az életkor, hanem az érettség. Az életkor ugyanis egy lineárisan és kiszámíthatóan növekvő valami, az érettség viszont összevissza inog. Arról nem is beszélve, hogy csomó féle érettség van, szerintem legalább négy, amikkel meg az a baj, hogy sem ok-okozati kapcsolat nincs közöttük, sem pedig valamilyen buta, jól követhető sorrendiség.

Mutatom, miért.

Van a jogi érettség, ez nem olyan bonyolult, alapesetben 18 alatt az ember kiskorú, felette nagykorú. Van még a fiatalkorúság is, de az már büntetőjogi kategória.

Aztán van a fizikai/fiziológiai érettség, egy négy éves esetében itt máris összekavarodnak a dolgok, mert nyilván meg tud fogni egy ceruzát, finommotorikailag erre képes, de a vonalban is maradni már nem érettség, hanem gyakorlás, az pedig idő, energia és óvoda kérdése.

Aztán ott van a pszichológiai, a lelki érettség, ez még összetettebb. Lemondani egy vágyott dologról, késleltetni egy vágyat, belemenni kompromisszumokba, ilyenek. Vajon ezek tényleg elvárhatóak már egy négy éves gyerektől? Azt hinnénk, hogy igen, hiszen érti a szavakat, felfogja a mondatok jelentését, de azért a másikat valóban tartalmazni még nem tudja.

És hát ott van a társadalmi érettség is, de erről inkább majd akkor írok, ha már legalább kamaszok lesznek a gyerekeim, az egész érettség úgyis leginkább akkor kérdéses, hiszen akkor válik el egymástól a legjobban a négyféle szint.

De azért most is az van, hogy a legtöbb konfliktus leginkább azért szokott lenni, mert összecsúsznak a fejünkben a különböző érettségi szintek.

Merthogy a konfliktusok legtöbbször a szülők fejében válnak azzá, a gyerek nyilván nem akar konfliktust generálni, ő csak működik az életkorának megfelelően.

A mi feladatunk tehát az, hogy eldöntsük, hogy mennyire szeretnénk messzire helyezni a gyerekünk érettségi szintjeinek eredőjétől azt, amit diktálunk, legyen szó programról, ételről, időpontok betartatásáról, öltözködésről, döntésekről.

Egyszerűbben kifejezve mindössze el kell döntenünk, hogy kit nevelünk. Egy elképzelt négyévest, vagy a saját gyerekünket.

A dolog - leírva legalábbis - nem olyan bonyolult: minél messzebb vannak az elveink a gyerekünktől, annál több lesz a konfliktus. Kis távolság persze kell, különben a végén még a kelleténél is jobban elkényeztetjük a gyerekünket. Minden családnak ki kell tehát tapasztalni azt az optimumot, ahol sem a gyerek(ek), sem a szülő(k) nem gebed(nek) meg az elvárások kavalkádjában.

A gyakorlatban viszont az van, hogy legalább annyiszor makacsoljuk meg mi magunkat, mint a gyerekeink magukat. És akkor már csakazértis ragaszkodunk ahhoz, amit kigondoltunk, és akkor kezdődik az Eddmegnekedfőztem! Öltözzfel! Siessmár! Aludjmárel! Nemigazhogynemfigyelszmármegint! Mondtammárhogynem! Tegnapisezvolt! Mostakkormicsináljakveled?! Háromigszámolok! 1-2-3! Kerdezdmeganyádatnekemelegemvan!


Kép forrása: https://ipon.hu/_userfiles/Image/Jools/2013/dec16-22/agingface.jpg