Születésnapodra

Már a bátyádnak írt születésnapi bejegyzéskor (igaz, neki a harmadikra írtam) tudtam, hogy majd, ha leszel, neked is fogok írni, de mivel még két évet nem bírok várni, ezért jöjjön hát már most a

szóval az van, hogy.

Megterveztünk, megtudtuk, hogy lehet, hogy lány leszel, én felkiáltottam, hogy úristendejó, de akkor a nőgyógyász kedvesen elmondta, hogy azért nem biztos, de aztán biztos lett, megszülettél, szinte gyorsabban, minthogy az orvos beért volna, icipici voltál, pirosasbarna voltál, egészséges voltál, én, szokásomhoz híven sírtam, te meg édesen nyökögtél a bőrkontaktus percei, órái alatt. Aztán felgyorsultak az események. Pillanatok alatt eltelt az első életéved, de azért most megpróbálom kicsit lelassítva visszaadni.

Épp egy éve és egy napja, korán reggel, csak néhány óra alvás után már vittem is be hozzád a bátyádat a kórházba, még csak pár órája születtél meg, szóval sokat nem fogtál fel a dologból, épp ezért most elmondom neked, hogy ő nagyokat röhögve rohant végig a folyosón, alig várta már, hogy találkozzon, láthasson, simogathasson. Arra már nem emlékszem, hogy puszit adhatott-e neked, de végül is mindegy is, mert azóta sem tud úgy megy elmenni itthonról reggelente, hogy ne adna neked egy búcsúpuszit.

De persze előtte még hazavittünk, mindenki ámult, hogy milyen kreol vagy, milyen barnahajú vagy, milyen picike vagy, merthogy még nagyon sokáig nagyon picike voltál, milyen cuki és édes és okos tekintetű vagy. Mi pedig vittünk mindenhova. Voltál Budapesten, Bélapátfalván, Bariban és Balatonendréden, no meg mindezek környékén, voltál csomó kiállításon és kiállításmegnyitón, könyvbemutatókon és koncerteken, baba-mama tornán a mamával, baba-mama ringatón velem és hát talán ami nekem a legfontosabb, hogy az utóbbi három hónapban én vagyok veled otthon. Én etetlek, teszlek le aludni és tisztába, amik közül a középsőt még szereted is. Én nyugtatlak meg, ha megsértődsz vagy beütöd magad, te pedig nyomokban sem tűröd, ha egy deciméternél jobban eltávolodunk egymástól, így aztán veled a karjaimban főzök, veszem fel a cipőm és a telefont, teszem be a mosást, rakok rendet és teregetek, veled a hasamon hallgatom az utca lelkes népének mondatait, veled táncolok itthon a Tom Waitsre és a Guns n' Roses-tól a Patience-re, de persze úgy táncolni, mint az Axl, nyilván nem tudok.

Megtanítottál minket arra, hogy éjszaka keveset aludni lehet kevesebb hisztériával is, megmutattad nekünk, hogy nappal egyszerűen csak elalszol, és már azt is tudjuk, hogy akár egy féléves gyerek is tud ölelni, hosszasan nyakakba borulva szuszogni. Imádsz az ágyon vetődni, az ágyra repülni, hangosan, karattyolva rötyögsz, amikor a bátyád a hasadhoz préseli a fejét még akkor is, amikor mi már azt hisszük, hogy közben kicsit már fáj, merthogy rajongsz a bátyádért, eleinte csak csodálattal nézted, mostanra viszont már féltékeny vagy mindenre, amit csinál. Ha felül a székére, te is fel akarsz ülni, ha átölel, te is át akarsz ölelni, ha elkezd rajzolni, te is rajzolni akarsz, pedig közöd sincs hozzá. Viszont a legmeglepőbb pillanatokban be tudod kapcsolni a zenét, le tudod rámolni a lemezeinket és az alsó polcról a könyveinket, pakolgatod a ruhákat, a kapucnis pulcsidat pedig szerinted már fel is tudod venni.

A furulya hangjának néha nagyon megörülsz, máskor viszont csak hosszú percek után nyugszol meg, miután megfújom, mostanra pedig mintha már kicsit értenéd is, amit mondunk, két könyv közül például megmutatod, hogy melyiket olvassam, lelkesen keresed, hogy hová bújhatott a tyúk, vagy hogy ki zavarja már megint a nyuszi alvását.

És bár ezt a bejegyzést még jó sokáig egyáltalán nem fogod érteni, én azért leírom, hogy rajongok érted édes, egyetlen, csodálatos lányom!

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok neked!