Az idő

Az elmélet így szól:

"A szervezet belső belső (»biológiai«) órája biztosítja a cirkadián ritmus (nagyjából 24 órás ciklicitás) folyamatosságát a nappalok-éjszakák változása által okozott világosság-sötétség váltakozásának hiányában is. Ez megnyilvánul többek között abban, hogy ilyen körülmények között az ébrenlét-alvás ciklus úgyszolván változatlan marad, ill. naponta kb. egy órát »csúszik«."*

A gyakorlat ezzel szemben:

"- Miért, már négy óra van? - csodálkozott Findusz. - Azt hittem, még csak fél öt."

vagy

"- Ébredj, Pettson, már ötven óra van, reggeliznünk kell!"

De nem csak Findusz az, akinek dunsztja sincs a cirkadián ritmusa létezéséről, a gyerekeket is hidegen hagyja biológiai órájuk. Pláne a miénk. Mindegy, hogy világos van vagy sötét, most kelt ki az ágyából vagy ájultan dölöngél a buszon, holnap már jövőre van, vagy csak egy sima másnap.

- Reggel van? - kérdi este.

- Éhes vagyok, mi lesz vacsorára? - kérdi, miközben főzöm az ebédet.

- Másik nap van? - kérdi aznap

- Hány perc múlva? Öt. Az hány óra?

Szóval nem tudom, mi lenne folyamatos megvilágítás vagy egész napos sötétségben, mert már a sötétség és világosság váltakozása és a mi folyamatos magyarázásunk mellett sem áll össze a fiam fejében a percek, órák, napok, hetek, hónapok, évek rendje.

De akkor mikor és mitől jön létre a gyerekek időérzékelése?

Az biztos, hogy bár mi igyekszünk korrektek lenni, adjuk a számunkra érthető, de a gyerekek számára nonszensz instrukcióinkat (Várj egy kicsit! Mindjárt. Egy perc és megyek! Majd holnap. Kérek 15 percet. 5 perc múlva. Majd jövőre), de mindez biztosan nem segít.

Nem ez.

Egy 4-5 éves gyerek nemhogy az időhatározókat nem érti, de azt meg még éveken keresztül nem fogja, hogy az idő relatív. Ha várni kell, akkor fél perc éveknek tűnik, számítógép-nézés közben pedig a húsz perc is elröppen. Arról nem is beszélve, hogy már azt sem könnyű elmagyarázni, hogy nem csak a számok számítanak, hanem az utána következő egységek is. Utóbbiak viszont talán még kevesebb jelentéssel bírnak számukra, így viszont biztosak lehetünk abban, hogy a 4 éves gyerek fiatalabbnak fogja magát gondolni egy 6 hónapos gyereknél, az 1 órát gyorsabban eltelőnek fogja gondolni, mint a 15 percet, az 1 kiló tollat pedig kevesebbnek, mint az 1 kiló vasat.

Az egyetlen, amit tehetünk, hogy legalább az időre vonatkozó szavainkat (mindjárt, nemsokára, azonnal, egy perc, pillanat, majd ha fagy) nem jobbhíján, nem elterelésből, nem lerázásból használjuk, hanem komolyan véve. Ha mindjárt, akkor az legyen tényleg mindjárt. Ha soká vagy esetleg egyáltalán nem, akkor pedig mondjuk azt.

A rendszer önmagában is bonyolult, kár még azzal is fokozni, hogy kiszámíthatatlanná is tesszük.

Egy biztos.

Az időhöz türelem kell.

* Molnár Márk (2001). A pszichofiziológia alapjai. In. Oláh A., Bugán A. (szerk) (2001). Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. ELTE Eötvös Kiadó, 515. old.