Testvérféltékenység újratöltve

Írtam már egyszer a testvérféltékenységről, de mivel azok az idők sajnos már átalakultak, ezért most nézzünk meg három másik testvérféltékenység-narratívát.

Csak úgy, random.

Egy.

"Amióta Elefántbaba megszületett, folyton csak vele foglalkoztok.
Senki sem sétál velem a dzsungelben.
Senki sem szed velem banánt a fáról.
Senki sem lubickol velem a tóban.
Még a majmok sem játszanak velem.
Mindig csak Elefántbabával.
Engem már senki sem szeret!!!

Pedig én is csak egy kiselefánt vagyok.
Haragszom rátok! És szomorú is vagyok. Nem lehetne visszavinni ezt az elefántbabát a mama hasába vagy a dzsungel sarkába?"

Kettő.

"- Játsszál már velem is - kérleli Kalle anyukáját.
- Hát nem látod, hogy a kis Marinak adok enni? - mondja az anyukája.
- Akkor vidd el őt innen - feleli Kalle.
Mama azonban nem teszi le a kis Marit. Erre Kalle tűt szerez a konyhából. Megszúrja anyukáját tűvel.
- Juj! - sikít anyukája. - Ne szurkálj engem - és elveszi a tűt Kallétól.
Kalle tekintete elsötétül. Ismét kimegy a konyhába. Most egy pohár vizet hoz magával.
- Már megint mit hoztál?! - szól rá anyukája.
- Semmit sem - mondja Kalle, s ezután a vizet egyenesen anyukájára önti. Anyukája nagyon mérges lesz. Felugrik."

Három.

"Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet.
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával.
És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt."

Csomó mindenre jól rámutatnak ezek a történetek, a testvérféltékenységen túl például leginkább arra, hogy a szülők igenis hibáznak. Szabad ugyanis nekik. De azért ne is essünk hanyatt ezektől a meséktől/történetektől. Fontos kimondani, hogy csak az erdei elefánt él dzsungelben, az afrikai és az ázsiai nem, arról nem is beszélve, hogy Kalle honnan szerez tűt és miért éri el a csapot, Káin pedig, ha már egyszer hisz Istenben, ne szórakozzon vele.

De nem csak ez a baj ezekkel. Hanem az, hogy mindhárom következetes és célorientált emberként tekint a nagyobb testvérre, mint aki pontosan tudja, hogy mit és miért tesz. Aki mintha pontosan tudná, hogy milyen volt neki a testvére érkezése előtt és milyen lett neki a testvére érkezését követően. Mint aki tűpontosan ismeri fel a problémát, majd áll neki megoldani azt.

De a gyerekek nem ilyen okosak.
Illetve nem így okosak. Az ő agyuk messze nem ilyen tudatosan van behuzalozva.

Illetve ha a dolog mégis így lenne kitalálva, akkor egy sima szeretethiányra, agresszióra vagy éppen a nettó féltékenységre a szülők nagy többsége még egész könnyen reagálna, hiszen elég egyértelmű a kiváltó ok. Ölelgetésekkel és szeretgetésekkel megkísért magyarázás és egy kis magyarázással megkísért ölelgetés és szeretgetés rövid- és hosszú távon is csodákat művel.

Node egy életkorilag egyébként is adekvát regresszió? Vagy egy kósza étvágytalanság? Esetleg egy kicsit nehezebb esti elalvás? Netalántán némi, de azért inkább folyamatos unatkozás és alkudozás? Ott már azért nem olyan könnyű észbe kapni, nem olyan könnyű belátni, majd vadul rámutatni a féltékenységre.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak a nagyobb gyerek tud ám féltékenykedni a kisebbre, hanem a kisebb is a nagyobbra. Ő ugyanis egy kész rendszerbe születik bele, és ez a család minden tagját érinti. Beleértve őt magát is.

És az igazi izgalom éppen itt kezdődik.

Egy járó, diszkréten értő, de annál jóval kevésbé beszélni tudó gyereknek ugyanis hiába magyarázod, hogy nem csak ő lehet a közeledben, öledben, hogy nem csak őt puszilhatod meg, hanem a bátyját is, hogy hiába hiszi, hogy az, amit csinál, az legózás, ha egyszer az valójában legóevés, mint ahogy azt az érvet sem biztos, hogy be tudod vinni, hogy attól, hogy a testvére éppen eszik, neki nem feltétlenül kell. Pláne, ha ő előtte kétszer - egyszer a saját, egyszer pedig a szülei idejében - már bevacsorázott.

No persze nem azt mondom, hogy ide nekem egy kis szeretethiányt, tűvel szurkálódást, testvérgyilkosságot, de arra azért felkészíthetett volna minket valaki, hogy vannak atipikus testvérféltékenységek is.

Hm.

Vagy arra, hogy ez a/is tipikus.

(A képet a Metallica Reload című album borítójának, felhasználásával készítettem)