Sorry seems to be the hardest word

Van az Utolsó éjjel-re fordított 25th Hour című filmben egy nagyon fontos jelenet, amiben az isteni Edward Norton tükörképe elküldi a film főhősét, önmagát és az egész poszt-9/11-New York-ot a picsába.

Aztán persze a nemtükörkép rájön, hogy hiába basszák meg a koldusok, az ablakmosók, a szikhek és a pakisztániak, a Chelsea-i buzik, a koreai boltosok, a Brigthon Beach-i oroszok, a kaftános hászidok, a Wall street farkasai, a Puerto Ricó-iak, a Bensonhurst-i olaszok, az Upper East Side-i sznobok, a külvárosi fekák, a korrupt rendőrök, a papok és JK, Bin Laden, no meg hősünk barátai és rokonai Staten Island-től a Sohó-n keresztük egészen Bronxig mindenki, ha egyszer ő a tök hülye, hogy elcseszte az életét.

És hát igen, bár én nem vonulok börtönbe, hiszen nem is terítettem egész Manhattan-nek füvet, és nem is éltem át 9/11-et, de mégis, lehet a blogomnak egy olyan olvasata, hogy én is elküldöm a picsába legalábbis Budapest egy részét.

Ez a bejegyzés tehát a bocsánatkérés bejegyzése, merthogy bár beszólni azért olykor tényleg akartam, de a megbántás semmiképp sem volt célom.

És persze én idézőjelek nélkül, komolyan, csak hát ennél jobb gif nincs is.

Na, de akkor nézzük csak.

Fura, de hát nincs mit tenni, kronológiailag ő van elől, szóval bocsánatot kérek Lee Gettlertől, kritikám semmiképp sem a személyének szólt. És ha már kutató, akkor gyorsan bocsánatot kérek a csak sokkal később előkerülő Daniel Nettle-től is. Szintén nagyon sajnálom, ha olykor messzire mentem a kötődően nevelő anyukákat illetően. Valóban sokszor általánosító és sarkító kijelentéseim voltak. Nagyon sajnálom, ha megbántottam Bagdy Emőkét, mert hát amit a Zsanett-ügyben tett, az szinte példátlan. Bocsánatot szeretnék kérni az úlipótvárosi Brióstól is, bár bejegyzésem után megfogadtam, hogy nem megyek oda többet, be kell vallanom, bojkottomat nem tudtam betartani. 

Mindenféle magyarázkodás nélkül szeretnék elnézést kérni Erőss Zsolttól, amiért leönzőztem. Nyilván fogalmam sem lehetett, mint ahogy nincs is az akkori döntéseinek hátteréről. Nagyon sajnálom, ha rontottam néhány színi társulat megítélését, célom hosszú távon épp az ellenkezője volt. Szeretnék írásban is elnézést kérni a Grassalkovich Antal Egyesített Óvoda vezetőjétől. Az a tény, hogy a valóban keményre sikerült, olykor költői túlzásokat is felvonultató kritikámat második olvasásra már tükörként tudta értelmezni, nem csak emberileg hatalmas dolog, de ez az egyik legnagyobb bók, amit a blogom valaha kapott. Szintén jár a bocsánat C. Molnár Emmának, bár ő is kemény kritikát kapott, de amit Balla Eszternek javasolt, azzal csak egyetérteni tudok - már ha ez számít bármit is.

Nem szeretnék viszont bocsánatot kérni a "macsó, hímsoviniszta, vasárnaponként teátrálisan focizó, a fiókok között eltévedő, gyereke méreteit tévesztő, mosogatástól száradó kezű, pelenkázni képtelen szexéhes" apukáktól és a "gyereknevelést kisajátító, a férfiakra, kizárólag mint sperma- és pénzdonor sofőrökre tekintő, a szexet csak gyereknemzésre használó, az apukák általi öltöztetést kontrolláló, a munkaerőpiacról önként kiugró" anyukáktól, akikre egyik bejegyzésemben óvatosan utaltam.

Viszont végül, de semmiképp sem utolsósorban szeretnék elnézést kérni a fiamtól. Ha később, amikor már tud olvasni és el is olvas néhány dolgot innen, mert esetleg keze ügyébe kerül a könyvem, remélem, nem fogja majd azt érezni, hogy kiadtam őt. És még inkább remélem, hogy érezni és érteni fogja, hogy minden álmosságom, cinizmusom, csalódottságom és dühöm egyrészt saját magamnak szól, nem pedig neki, másrészt mögötte ott az iránta érzett végtelen szeretetem és rajongásom.

Sorry seems to be the hardest word, de talán annyira kemény azért mégsem volt.

(Remélem, senki olyat nem hagytam ki, akit nem szerettem volna kihagyni.)