Szia Apu!

S. kérdezte pár hete a kádban pancsolva, hogy mikor megyünk már megint a temetőbe. S mivel E. úgyis a saját családjával turnézott, ezért apák napján kimentünk a sírodhoz. Meglátogatni. Ennél bosszantóbb kifejezés nincs is. Mindegy. S., ahogy kiszállt a kocsiból, szaladt a sírokhoz és kiabálta, hogy ő bizony megtalálja a tiédet, és tényleg. Megtalálta. Ott állt előtte, egy másik síron ugrálva mutatta büszkén találmányát. Aztán, amikor karomon F-fel szóltam, hogy csak óvatosan ugráljon, sűrűn elnézést kért, majd keresett egy követ magának és F-nek, illetve rám szólt, hogy én is keressek gyorsan egyet. Maradt volna még, amikor én már eljöttem volna, F-re kentem, de persze neki mindegy volt, S. pedig leült egy sír peremére, és onnan nézte volna még hosszan a te sírodat.

Bizony, az unokád sokkal giccsesebb jeleneteket produkál, mint amiket el tudsz képzelni.

De aztán, mivel tényleg el kellett indulnunk, meglovagolva a giccshullámot még kértem őket, hogy köszönjenek el tőled, S. integetett, én elfojtottam a sokadik sírásom, beszálltunk a kocsiba, majd kertek alatt elmentünk a veresegyházi Medveparkba, ahol, ha délutánig maradtunk volna, nem vicc, megnézhettük volna a Z'Zi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus közös koncertjét. Út közben megállítottak a rendőrök, én persze izgultam, mint minden ilyen helyzetben, S. pedig kicsit csalódott volt, amikor rájött, hogy a rendőrök nem azért állítottak meg, hogy a pár perccel korábban látott, otthonról elkóborolt kakasról kérdezzenek ki minket, de aztán vígan folytatta a mostanában aktuális monológját, miszerint miért nem lettem focista, sőt, miért nem akartam focista lenni, hiszen ő az lesz. F. mindezt hangos kurjongatással és a lábának örüléssel toldotta meg.

Ha láttad volna a mai napunkat, biztos azt mondtad volna, hogy ne kapkodjak, hogy túl sűrű, és tényleg túl sűrű is volt, de nem baj, ilyennek terveztem eleve, a gyerekek pedig nagyon élvezték.

Te viszont ezt az egészet, az én apaságomat, meg úgy egyáltalán, az egész életemet már egyáltalán nem tudod élvezni, mert már tizenegy éve nem élsz. És ez őrület. Ennél már csak az a nagyobb őrület, hogy én mindennek ellenére most levelet írok neked, amit most, éppen ezért, gyorsan abba is hagyok.

Szia, 

fiad