Az igazi férfi!

Elég határozott elképzelésem van a férfiasságról, férfiségről, apaságról, nemi egyenlőségről, feminizmusról, éppen ezért mindezt elég sokszor (mégpedig összesen 17-szer) és elég határozottan meg is fogalmaztam. Ezeket a bejegyzéseket átlagosan 616-an olvasták, ami innen, az íróasztal magánya mögül nézve hatalmas szám, minden egyes klikkelésért iszonyú hálás vagyok, ugyanakkor fontos azt is látni, fontos azt is belátnom, hogy kicsit távolabbról nézve már csak halk picsogásnak tűnnek írásaim az emancipáció, a nemi egyenlőség, a gendertudatosság és a feminizmus fontosságáról. Még távolabbról pedig talán már azt sem lehet eldönteni - egy általános iskolai barátomat idézve -, hogy szóltam-e, vagy csak a szél lengette azt a lepcses pofámat.

Nincs bennem kisebbségi komplexus, legalábbis ezen a területen biztos nincs, egyszerűen csak más a realitás, mint amit én annak szeretnék. Széllel szemben pisálni pedig nem csak nedves és ammóniadús élmény, hanem egy ponton fárasztóvá is válik, szóval most, ha nem is váltok irányt, de legalábbis megpróbálom megérteni a többséget.

A majdnem 70 éve, rendszereken átívelően megjelenő Nők Lapja ezúttal egy "maroknyi apát" tömörítő csoporttal, a 129.329 rajongót számláló Férfiak Klubjához  tartozó Apa-Fia Körrel foglalkozik, akik megpróbálják megőrizni a férfiértékeket.

A terjedelmes riportot mindeddig négyszer olvastam el, de az sajnos még így sem derült ki számomra, hogy akkor a férfiértékek betartása, esetleg azok értékelése tesz-e egy férfit férfivé, vagy elég az is, ha ő annak tartja magát? Vagy ha valaki nem értékeli eléggé a férfiértékeket, akkor ő már egyből nő lesz? Vagy az túl durva büntetés?

Egy autó kerekének kicserélésekor megfogalmazódó és körvonalazódó Apa-Fia Kör felhívásának szövege sem segít ennek eldöntésében. Sátrat fel tudok állítani, ez még talán rendben is van, bár a mai sátrak már szinte maguktól felállnak, egy lámpát is be tudok kötni, ha egyértelmű a falból és a lámpából kijövő kábelek jelölése (bár eszméltem már áramütés okozta repülés miatt másfél méterre a létrától), sőt, egy csaptelep tömítését is ki tudom cserélni, a bicikli belsőjét is gond nélkül foltozom, de mondjuk mindez hatszor annyi ideig tart, mint egy szakértőnek. Viszont a gombákhoz nem értek, s bár a famegmunkálás illata tényleg rendben van, a fémforgácsolás illatát el sem tudom képzelni. És nem is különösebben érdekel. Van tehát, ami megy, van, ami nem, akkor most mi vagyok?

Nézzük a riportot.

Rögtön az elején megtudjuk belőle, hogy a riport alatt teljesített túráról komoly a lemorzsolódás, az egyik gyerek például inkább visszarángatta apját (vajon ő már akkor nem is férfi?) a faluba körhintázni, egy másik család meg elment ebédelni (szintén: férfi ez?). Később azt is megtudjuk, hogy a túravezető, amióta apa, már beköti magát a kocsiban. Én mondjuk mindig bekötöttem magam a kocsiban, de azzal kapcsolatban, hogy akkor ez most erény-e vagy sem, már megint bajban vagyok.

Férfiértéknek, mégpedig pszichológus által legitimált férfiértéknek bizonyul még a pofon is, hisztizett a gyerek, hát pofont kapott, este aztán hamar el is aludt a büdös kölke, azóta meg elég csak kiabálni, hát nem megérte? Én mondjuk még sosem javasoltam pofont pszichológusként (apaként, barátként, emberként se), sőt, mozgattam már gyermekvédelmet, működtettem már jelzőrendszert, és ketté is törném férfiasan annak a pszichológusnak a diplomáját, aki a pofont javasolta, vagy legalábbis elfogadta a keretek betartására, betartatására, de biztos ezt is csak az teszi velem, hogy nem értem a férfiértékeket. A családon belüli erőszakot viszont értem, elég egyértelműen tiltja is a törvény bármilyen formáját.

Feleségek a Körben nincsenek, addig jó, legalább kevesebb az ellenőrzés, ez legalább egzakt és egyenes: a nők ellenőriznek, nincs is nyugtunk miattuk, uralkodni akarnak rajtunk ezek a bestiák, nem más ez, mint a legszebb példája a rosszindulatú szexizmusnak. Azt persze már épp a feleségemnek kellett elmagyaráznia, mert ha ómegába görbültem, akkor sem értettem volna, hogy mi a baj azzal, ha egy férfi belekarol egy nőbe, de most már értem. Száradjon le tőböl a karom, ha még egyszer megteszem a nejemmel, én, naplementétől síró papucs.

Persze, mindent értek én, amíg nem vonatoztam leprások és bakancslopásra éhes indiaiak között 24 órát, és nem is aludtam patkányok között, addig tényleg nem tudott volna mitől kiélesedni a férfierőm.

Persze egy cikk nem cikk, szóval elolvastam még egyet, de az sem segített. Akárhogy is akartam, nem tudtam tehát közelebb kerülni a férfierő és a férfiértékek megértéséhez, de még az erőt sugárzó, mély hanghoz sem, pedig mindent megtettem. De ígérem, tovább folytatom.

Addig is, míg megvilágosodom, kénytelen vagyok azt hinni, hogy nincsenek univerzális, téren és időn keresztül stabil férfiértékek, hanem kapcsolati mintázatok vannak. S mivel nem klónok vagyunk, ezért hát különbözünk. És ez így lesz mindig. Nem kell tehát semmihez sem visszatérni (pláne nem ahhoz, ami sosem volt, vagy ha mégis, akkor bizonyára rossz volt), nem kell semmihez sem foggal-körömmel ragaszkodni, elég egyszerűen csak megélni, megérteni és elfogadni a különbözőségeinket. És ez így igaz sima baráti kapcsolatokra, meleg és egy hetero párkapcsolatra is, egy apa-fia, anya-fia, apa-lánya, anya-lánya kapcsolatra is.

És addig is, míg megvilágosodom, találkozni fogok a három apabarátommal, hogy beüljünk egy ír expat által üzemeltetett isteni helyre, együnk-igyunk és beszélgessünk erőt sugárzó gyengeségünkről és gyengeséget sugárzó erőnkről, határozott kételyeinkről és magabiztos félelmeinkről, olykor megélt emancipációs szorongásainkról és kényszerzubbonykét viselt nemiségünkről.

Ahogy azt mi, magunkat férfiként is identifikáló apák tudjuk, akarjuk, szeretnénk.