Szóval az van, hogy valami történik, valami beindult az apa-vonalon.
Mintha egyre több apasággal foglalkozó könyv és magazin jelenne meg a piacon (köztük egyre több magyar), mintha mostanában lennének apák azokból a férfiakból, akik már ebbe az emancipáltabb világba szocializálódnak bele.
Fontossá kezd válni a férfi szempont is, amiről a legtöbbször épp az derül ki, hogy semmi értelme férfi szempontnak nevezni, elég lenne csak másik nézőpontnak hívni, ha ugyanis egy pár két félből áll, akkor ott a két fél nyilván nem ugyanazt gondolja. Mivel viszont a sztenderd az, vagy legalábbis eddig az volt, hogy a családról érzelmileg a nők gondolkodnak, az eltartásukról pedig a férfiak gondoskodnak, ezért eddig inkább a nőket hallottuk, nőket olvastunk.
De minthogy mostanában néhány férfi nekilátott úgy dönteni, hogy dacolva a rendszerrel nemhogy megéli, de még kommunikálja is az érzelmeit, ezért aztán tessék szépen észrevenni, hogy
Van viszont két csavar az egészben.
Az egyik az, hogy amint egy férfi/apa elkezd sztereotipikusan női/anyai dolgokkal foglalkozni, onnantól épphogy nem átlagossá, általánossá teszi azt, amit csinál, hanem szexivé, különlegessé, kivételessé, adott esetben viccessé vagy szerethetően esendővé. Másrészt pedig azok a dolgok, amik mostanában megjelentek, ha nem is használják ezt a szót, de kicsit mégis ez lesz az érzése az embernek, arra mennek rá, hogy megmutassák, hogy az apa hogyan segíthet, hogyan dolgozhat - az anya irányítása és útmutatása mellett - az anya keze mellé, esetleg keze alá. Szóval mintha nem az kapná a hangsúlyt, hogy a szülőség - legalábbis akkor, ha egynél több szülő van a rendszerben - egy egyenlőségen alapuló, közteherviseléses feladat.
És persze félreértés ne essék, ez a poszt, meg úgy egyébként az egész blog, illetve a már megjelent első és a még készülő második könyv sem kivétel, mert ugyan rengeteg szó esik az Apaparán az emancipációról és közteherviselésről, azért a feleségem néhány napos szakmai utazásait és a gyedem hat hónapját leszámítva, a hétköznapokban, ha nem is sokkal, de azért nálunk is többet van ám a feleségem a gyerekeinkkel.
Mindez persze (mármint a segítő szándék) sajnos teljesen rendben van, hiszen attól függetlenül, hogy esetleg egyéni szinten egyébként elég sok férfi egy esélyegyenlő(bb) rendszerben gondolkodik, attól még egy ilyen rendszertől társadalmilag, gazdaságilag és kulturálisan is őrült messze vagyunk.
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer ő keres többet?
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer senki se hívja oda?
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer kinézik onnan, ahol van? (orvos, szülői értekezlet)
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer neve sincs annak, ahova menne (vö: baba-mama klub, baba-mama sarok, stb.)
Persze meg lehet próbálni mindenhol ott lenni és nem segíteni, hanem közösen csinálni, csak őrült nehéz.
Innen nézve pedig mindaz, amit a már második számukon dolgozó Apa Magazin, a Daddy Cool, az Apakommandó, az Apák kézikönyve, az Apukák könyve, a Kitolás és a Kitolás 2., az politikai támogatást is élvező APA-füzet és az APA-füzet II., az Apa születik, az Apa leszek, az Útmutató lányos apáknak, A baba - felhasználói kézikönyv és a frissen megjelent Bubu tesznek, egész egyszerűen fantasztikus és elképesztően fontos.
És akkor még a tömérdek apablogról, közösségi oldalakról nem is beszéltem, gyorsan ezeket is felsorolom, csak úgy, hogy tudjunk róluk.
Apu-kalipszis, Világetető, Apávávált, Apafej, KisPapa Coaching, Apanet, Apa is csak egy van, Apamegintjófejlesz, Fater.hu és a két angol nyelvű kedvencem Doyin Richards és a No Idea What I'm Doing.
UPDATE: Van még egy hazai apás podcast is, erről eddig nem is tudtam.
És akkor még azokról nem is beszéltem, akiket Instagramon követek.
Ha valakit kihagytam volna, attól egyrészt elnézést, másrészt írjon, hogy azonnal pótolhassam!
Nyilván a könyvek és a blogok és egyéb felületek mindegyike kicsit máshonnan fogja meg a témát, mással és máshogy azonosul, de a célja mindnek ugyanaz. Láthatóvá, láthatóbbá válni. És ezt a közös pontot kár lenne azért elveszíteni, mert én egyébként szívesen pelenkázok, de undorodom a takonytól, az Apávávált meg agyba-főbe teregetne, ha soha többé nem kellene brokkolit pépesítenie. És igen, nem titok, a Daddy Cool-ban a Dragomán György azért rendre szimpatikusabbakat mond, mint a Szabó Győző, aki közben szintén tök jókat mond (és akivel már többször, ismeretlenül is biccentettünk egymásnak a pirosnál várva robogóinkon), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindkettő ugyanazt akarja: a jófej gyerekeinek jófej apja szeretne lenni, úgy, hogy közben a partnere is (ha van neki) jól legyen.
Aztán ki tudja, hogy ezt a hármat (kettőt) ki hogyan éri el.
Ha eléri, akkor azért az úgy eléggé rendben van.
Mintha egyre több apasággal foglalkozó könyv és magazin jelenne meg a piacon (köztük egyre több magyar), mintha mostanában lennének apák azokból a férfiakból, akik már ebbe az emancipáltabb világba szocializálódnak bele.
Fontossá kezd válni a férfi szempont is, amiről a legtöbbször épp az derül ki, hogy semmi értelme férfi szempontnak nevezni, elég lenne csak másik nézőpontnak hívni, ha ugyanis egy pár két félből áll, akkor ott a két fél nyilván nem ugyanazt gondolja. Mivel viszont a sztenderd az, vagy legalábbis eddig az volt, hogy a családról érzelmileg a nők gondolkodnak, az eltartásukról pedig a férfiak gondoskodnak, ezért eddig inkább a nőket hallottuk, nőket olvastunk.
De minthogy mostanában néhány férfi nekilátott úgy dönteni, hogy dacolva a rendszerrel nemhogy megéli, de még kommunikálja is az érzelmeit, ezért aztán tessék szépen észrevenni, hogy
itt vagyunk, hát kaput nyissatok!
Van viszont két csavar az egészben.
Az egyik az, hogy amint egy férfi/apa elkezd sztereotipikusan női/anyai dolgokkal foglalkozni, onnantól épphogy nem átlagossá, általánossá teszi azt, amit csinál, hanem szexivé, különlegessé, kivételessé, adott esetben viccessé vagy szerethetően esendővé. Másrészt pedig azok a dolgok, amik mostanában megjelentek, ha nem is használják ezt a szót, de kicsit mégis ez lesz az érzése az embernek, arra mennek rá, hogy megmutassák, hogy az apa hogyan segíthet, hogyan dolgozhat - az anya irányítása és útmutatása mellett - az anya keze mellé, esetleg keze alá. Szóval mintha nem az kapná a hangsúlyt, hogy a szülőség - legalábbis akkor, ha egynél több szülő van a rendszerben - egy egyenlőségen alapuló, közteherviseléses feladat.
És persze félreértés ne essék, ez a poszt, meg úgy egyébként az egész blog, illetve a már megjelent első és a még készülő második könyv sem kivétel, mert ugyan rengeteg szó esik az Apaparán az emancipációról és közteherviselésről, azért a feleségem néhány napos szakmai utazásait és a gyedem hat hónapját leszámítva, a hétköznapokban, ha nem is sokkal, de azért nálunk is többet van ám a feleségem a gyerekeinkkel.
Mindez persze (mármint a segítő szándék) sajnos teljesen rendben van, hiszen attól függetlenül, hogy esetleg egyéni szinten egyébként elég sok férfi egy esélyegyenlő(bb) rendszerben gondolkodik, attól még egy ilyen rendszertől társadalmilag, gazdaságilag és kulturálisan is őrült messze vagyunk.
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer ő keres többet?
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer senki se hívja oda?
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer kinézik onnan, ahol van? (orvos, szülői értekezlet)
Hogyan is lehetne egy apa mindenhol ott, ahol az anya, ha egyszer neve sincs annak, ahova menne (vö: baba-mama klub, baba-mama sarok, stb.)
Persze meg lehet próbálni mindenhol ott lenni és nem segíteni, hanem közösen csinálni, csak őrült nehéz.
Innen nézve pedig mindaz, amit a már második számukon dolgozó Apa Magazin, a Daddy Cool, az Apakommandó, az Apák kézikönyve, az Apukák könyve, a Kitolás és a Kitolás 2., az politikai támogatást is élvező APA-füzet és az APA-füzet II., az Apa születik, az Apa leszek, az Útmutató lányos apáknak, A baba - felhasználói kézikönyv és a frissen megjelent Bubu tesznek, egész egyszerűen fantasztikus és elképesztően fontos.
És akkor még a tömérdek apablogról, közösségi oldalakról nem is beszéltem, gyorsan ezeket is felsorolom, csak úgy, hogy tudjunk róluk.
Apu-kalipszis, Világetető, Apávávált, Apafej, KisPapa Coaching, Apanet, Apa is csak egy van, Apamegintjófejlesz, Fater.hu és a két angol nyelvű kedvencem Doyin Richards és a No Idea What I'm Doing.
UPDATE: Van még egy hazai apás podcast is, erről eddig nem is tudtam.
És akkor még azokról nem is beszéltem, akiket Instagramon követek.
Ha valakit kihagytam volna, attól egyrészt elnézést, másrészt írjon, hogy azonnal pótolhassam!
Nyilván a könyvek és a blogok és egyéb felületek mindegyike kicsit máshonnan fogja meg a témát, mással és máshogy azonosul, de a célja mindnek ugyanaz. Láthatóvá, láthatóbbá válni. És ezt a közös pontot kár lenne azért elveszíteni, mert én egyébként szívesen pelenkázok, de undorodom a takonytól, az Apávávált meg agyba-főbe teregetne, ha soha többé nem kellene brokkolit pépesítenie. És igen, nem titok, a Daddy Cool-ban a Dragomán György azért rendre szimpatikusabbakat mond, mint a Szabó Győző, aki közben szintén tök jókat mond (és akivel már többször, ismeretlenül is biccentettünk egymásnak a pirosnál várva robogóinkon), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindkettő ugyanazt akarja: a jófej gyerekeinek jófej apja szeretne lenni, úgy, hogy közben a partnere is (ha van neki) jól legyen.
Aztán ki tudja, hogy ezt a hármat (kettőt) ki hogyan éri el.
Ha eléri, akkor azért az úgy eléggé rendben van.
Kimaradt a felsorolásból a tudtommal egyetlen magyar apás podcast :) https://kaszt.hu/apasszules
VálaszTörlésKöszönöm, már ki is egészítettem
TörlésMi egy némiképp eltérő megközelítést preferáltunk a feleségemmel: nem az apaság vagy az anyaság izgatott, hanem, hogy mi történik, ha egyenrangú partnerek csapatjátékaként fogjuk fel a szülőséget, amit mindketten párhuzamosan tanulunk, "from scratch", és erről a közös kalandról írtunk már a terhesség alatt is (tobbenemvetelekel.blog.hu) és a gyerek születése után is (negyenlettunk.blog.hu).
VálaszTörlés