A körzetesítésről

Van az a közkeletű mondás, hogy ne iskolát, hanem pedagógust válasszunk!

Én ebben egészen az elmúlt hetekig hittem, de mostanában megfogalmazódott bennem az a szofisztikált kérdés, hogy ez tényleg mekkora bullshit már?! Miért ne iskolát válasszak? Hát azért, mert az iskolák szarok. A pedagógus lázadásból lehet csak jó, egyenesen mi kérjük őket, hogy menjenek szembe azzal a szennyessel, amit ma Magyarországon közoktatásnaknevelésnek hívnak! De mi lenne, ha egy iskola jó lenne? Ha a kiválasztott, szimpatikus pedagógus csak az iskola normáit vinné tovább, és nem kellene már azzal is a saját állását veszélyeztetnie, hogy kockás az inge?

Nem titok, iskolaválasztás előtt járunk.

Az se titok, hogy a legjobbat szeretnénk a gyerekünknek, de a borsos tandíj nem fér bele, pláne ha egy idő után azt még fel is kell szorozni kettővel. És hát gondolom, így van ezzel az emberek túlnyomó többsége is.

A kínálat persze bőséges: körzeti, körzeten kívüli közeli, körzeten kívüli távoli, alternatív, fizetős, állami, egyházi, klikes, egyetemi gyakorló, homeschooling, unschooling, mindegyik megfelel rengeteg szempontnak, de mindnek, ami fontos, egyik se.

Mert rengeteg szempontnak kell egy iskolának megfelelnie. Méghozzá egyszerre.

Figyeljenek benne a gyerekekre, szeressék őket, legyenek kíváncsiak a véleményükre akkor is, ha az ellenvélemény, ne lombozzák le a gyerekekben automatikusan meglévő tanulási vágyat, ambíciót, használják és ne elutasítsák a modern technológiát, tanítsanak ideológiamentesen és esélyegyenlően, gendersemlegesen, foglalkozzanak társadalmi kérdésekkel, érzékenyítsenek, neveljenek toleranciára, elfogadásra, tiszteletre és alázatra, figyeljenek az elesettekre, a támogatásra szorulókra, a hátrányos helyzetűekre, legyenek intergálók, támogassák a kreatív gondolkodást, a készségtárgyakat ne osztályozzák, kompetencia-alapon oktassanak, az egyes tantárgyakat kössék egymással össze, jutalmazzanak ésszel, de nem büntessenek, ne alázzák a gyerekeket, ne kacsintsanak ki, mozogjanak benne a gyerekek sokat, de ne a folyosón, pótcselekvésből, figyeljenek a gyerekek egyéni ritmusára, ismerjék a családokat, működjenek együtt velük, fejlesszék az önismeretet, az önreflexiót, a kritikus gondolkodást, ne legyen házi feladat, ne kelljen a gyerekeknek náluk nagyobb hátizsákokkal iskolába menniük, a gyerekek kedvvel menjenek iskolába, ne kelljen szoronganiuk, fordulhassanak tanáraikhoz, na és akkor a tananyag legyen értelmes, ne vigyék túlzásba a lexikális tudást, ne kronologikusan haladjanak az irodalomban, ne kelljen magolni, félni, a kelleténél többet izgulni, olyan dolgokat tanuljanak, aminek értelme is van, minél több dolgot próbálhassanak is ki, mozduljanak gyakran ki az épületből, ilyenek.

És ne legyen túl messze.

Ha másnak nem is feltétlenül, hát ennek a szempontnak legalábbis mindenképp megfelelnek a körzeti iskolák. Csak hát ezek többnyire épp azok az iskolák, ahol tanárt kell választani Azok az iskolák pedig, ahol az intézmény is fontos lehet, nem csak a tanár, azok furcsa módon, legalábbis Budapesten (vidéken nem tudom) a külsőbb kerületekben vannak. Hogy csak néhányat említsek: AKG, Babérliget,  Gyermekek Háza, Kincskereső, Lauder, Rogers, a legtöbb ember meg hát aligha az alapján választ lakást, hogy milyen iskolák, milyen tanárokkal vannak a közelben.

A baj a messzi iskolával egyébként összetettebb, mint elsőre tűnik.

Mert nem csak az van vele, hogy korábban kell kelni és később kezdődhet csak el a délután, hanem az is, hogy onnantól kezdve az egész élet drágább és bonyolultabb, több embert igényel a logisztika, a különórák megoldása is bonyolultabb (hiszen vagy a lakáshoz van közel, de akkor a különórára kell utazni, vagy az iskolához van közel, de akkor meg a különóra után kell utazni, vagy a munkahelyünkhöz van közel, de akkor meg előtte és utána is utazni kell), a barátokról nem is beszélve. A körzeti iskolába járva a potenciális baráti kör is a környékről lesz, az alternatívokhoz viszont nemhogy a külső kerületbe szívhatom ki magam, hanem még az is lehet, hogy egészen Budakalászig vagy Tárnokig el kell jutnom, ha vissza akarom hozni a gyerekemet a délutáni programjáról. És akkor még csak egy gyerekről van szó.

Ezzel együtt pontosan értem az alternatív iskolák létjogosultságát, és nem csak azért, mert én is éppen egy ilyenben dolgozom, hanem azért, mert egyszerűen az, ami ma köznevelés címszó alatt zajlik, nem csak szimplán nevetséges, hanem kifejezetten káros is. Az elit pedig mindig meg fogja keresni a maga különútjait, nem is ezzel van a bajom. És nem is azzal, ha ezt az igényt felismeri egy-egy pedagógus, és iskolát alapítva lecsap rá. Még csak azzal sincs bajom, sőt, ha ezekben az iskolákban egy okos és nyitott vezetés mellett okos és nyitott pedagógusokkal végre valami olyasmi valósulhat meg, amit iskolának lehet nevezni, ahol megvalósulnak azok az elvek, amiket felsoroltam. Méghozzá nagyjából egyszerre.

A baj azzal van, ha egy alternatív iskola (az, amelyikben dolgozom, nem ilyen) azt hirdeti magáról, hogy akkor ő most megreformálja a hazai közoktatást. Inkább arról van szó, hogy ezek az iskolák megmutatják egy szűk rétegnek, hogy milyen is lehetne az iskola, de a költségek és a kiválasztás miatt ez a lehetőség nem jár mindenkinek. Ezzel együtt persze reform az, ami zajlik, a gyerekek emberséget kapnak, élhetnek, de az a reform lokális maradhat csak.

Arról nem is beszélve, hogy míg a körzetes iskolák jóval heterogénebb gyerekekből próbálnak meg közösséget építeni, addig az alternatívok eleve közösséget próbálnak meg felvenni, míg tehát előbbi nem teheti meg, hogy válogat, addig az utóbbi igen.

Ezzel sincs semmi bajom igazából, de még ha lenne is, változni ez biztos nem fog, egyszerűen csak szerintem ezeket is fontos kimondani. Már csak azért is, mert Magyarország egy olyan hely, ahol elsősorban nem az oktatás a felelős a gyerekek iskolai, neadjisten társadalmi előmenetelében, hanem a család szociokulturális háttere. Erre mondhatta egy beszélgetésen azt talán a Horn György, hogy mondd meg a jegyeidet, megmondom, hová jársz. Ez azt jelenti, hogy válogatottabb társasággal egész más erőfeszítéseket kell tenni, mint egy random érkezővel.

Persze szó sincs arról, hogy tanítanék, a képen nem én is vagyok, de randomról sincs szó, egy-egy lakókörzet társalmi összetétele - teljesen egyértelmű - egyáltalán nem reprezentálja a teljes lakosságot. Egy rózsadombi körzet egész más, mint egy középső józsefvárosi, egy belvárosi, mint egy kőbányai, de még mindig jobban közelít a valósághoz, mint egy alternatív iskola társadalmi összetétele.

És itt ért el a bejegyzés oda, amiről szólni akar.

Mert ez a bejegyzés nem az alternatív iskolákról, vagy azok létjogosultságáról szól, hanem a körzetesítésről. Titkon ugyanis körzetesítés-párti vagyok. Ettől még - és ez fontos - az alternatív iskolák fennmaradnának, de a körzetesítés a mostaninál egy igazságosabb rendszert hozna létre. Egyrészt mert valójában nincsenek teljesen homogén körzetek, illetve ha mégis vannak, mondjuk vidéken, akkor azokat át lehet alakítani, másrészt a könnyebb kerületek és körzetek nem veszítenének különösebben, a nehezebb kerületek és körzetek iskoláit viszont éppen a szabad iskolaválasztás homogenizálja és húzza egyre mélyebbre. Nem csak a jobb hátterű gyerekek nem mennek oda, de az elhivatott tanárok sem. Legalábbis tendenciaszinten biztosan nem. Egyéni kivételek persze lehetnek.

Hosszú távon tehát, márpedig az oktatás hosszú távon kéne, hogy szerveződjön, a körzetesítés lehetne egy megoldás az iskolák közötti hatalmas eltérésekre. A jobb hátterű gyerekek éppen a jó hátterük miatt jóval kevesebbet veszítenének a körzetesítéssel, mint a nehéz hátterűek veszítenek körzetesítés nélkül.

Na és akkor most lehet mondani, hogy mi a francról beszélek, hát én sem egy halmozottan hátrányos helyzetű, leszakadó kistérség iskolájába fogom járatni a gyerekeimet. Nem, természetesen nem. Vagy hogy biztos csak azér picsogok, mert nem fér bele a tandíj. Tényleg nem fér bele a tandíj, de még ha beleférne, akkor se biztos, hogy alternatívba vinném. Ez a bejegyzés éppen arról szól, hogy ha átgondoltabb körzethatárok mellett lenne kötelező a körzeti iskolába járatni a gyerekem, akkor még csak nem is gondolkodnék.

Mint ahogy egyébként így is a körzeti iskolába fog járni a gyerekünk, mert bár nem ez alapján választottuk a lakásunkat, de egyrészt éppen 242 gyereklépésre van, másrészt egész sok szempontunknak megfelel. Nem mindnek, de azok érvényesüléséért túl sokat kellene utaznunk és/vagy túl sokat kellene költenünk, ami pedig már az egész családi rendszernek, összességében (abban pedig benne vagyunk mind a négyen) nem érné meg.

Arról nem is beszélve, hogy ez még csak általános iskola, ott is az alsó tagozat, gimnáziumoknál egész más a helyzet, de arról majd 6-8 év múlva!

És akkor persze ott van még a közgondolkodás, az oktatáspolitika és a tanárképzés, amiket megváltoztatni vagy átalakítani jóval nehezebb lenne, mint bevezetni a körzetesítést, de a körzetesítést épp ezek megváltoztatása vagy átalakítása nélkül nem lenne értelme.

Farkába is harapott hát a kígyó, marad minden a régiben.