Szerelem, szex, gyengédség

Szóval az van, hogy olykor tartok szexuális felvilágosító órákat gyerekeknek. Van egy börtönpszichológus kollégám, Zách Anita, aki az utóbbi időben eléggé elmerült az iskolai felvilágosítás témakörében, így aztán vele közösen kidolgoztunk egy 5x45 perces programot, ami viszonylag jól adaptálható a legkülönbözőbb életkorokra.

A program első 4x45 perce a gyerekeké, az utolsó 45 perc pedig egy tájékoztató alkalom, amit a szülőknek tartunk, amin elmondjuk, hogy milyen módszertannal, hogyan és miért dolgoztunk, aztán adunk visszajelzéseket az összbenyomásainkról, beszélünk kicsit szülői és tanári feladatokról és felelősségekről, végül pedig adunk teret a kérdéseknek.

A foglalkozások pontos felépítését természetesen nem árulom el, viszont van két egy filmecske, amivel szeretjük elkezdeni a szülőknek szóló részt.

Az egyik a kiváló Annie Hall-ból van, nyilván mindenki sejti, melyik részről van szó, ha mégsem, hát itt van, ni. A 37. másodperctől aktuális.

Bizony, az a rész a fontos, amint Alvy elmondja, hogy neki sosem volt látenciaidőszaka. Ha pedig neki nem volt, akkor nagyon fontos, hogy azóta csak gyorsult a világ, a mostani gyerekeknek talán még kevésbé van, de ezt Freuddal még nem beszéltem meg, szóval egyelőre csak sejtjük a tutit a Woody-Alvy-Apapara háromszögben.

Aztán a másik videó már egy kicsit közelebb van ahhoz, amiről ez a bejegyzés szólna, ez pedig a minőség kontra mennyiség a szexuális edukáció kapcsán.

Na, és akkor most már nem kertelek tovább.

A hvg.hu-n kijött egy cikk, ami egy színezősorozatnak a Nem a gólya...  című részét mutatja be, én pedig akkor gyorsan villantok néhány, ezzel kapcsolatos elképzelt mondatot:

- Apu, anyu punciját milyen színűre színezzem?
- Mama, kifutott a vonal a cicidből, nem baj?
- Mama, mutasd légyszi a mellbimbódat, hozzá akarom nézni rózsaszín filcemet.
- Apu, mutasd meg a fütyid, amikor kemény és nagy, köszi.
- Lerajzolhatlak titeket, amikor szeretkeztek? Ugye így hívtad?

Nem, szó sincs arról, hogy prűd lennék, a dolgokat nevezzük nevén, de azért álljon már meg a menet! Egy elsős gyerek csomó mindent tud, csomó mindent kérdez, de csomó mindent nem kell tudnia, mert nem érti, csak összezavarja. És ez így rendben is kéne, hogy legyen!


Persze, vannak kíváncsi gyerekek, akik kérdeznek, de ki tudja, hogy tényleg annyi mindenre kíváncsi-e, mint amennyit kérdez. Mi az, hogy szűz, mi pedig már magyarázzuk is az orgazmust, miközben ő csak büszke, hogy segíthet salátát készíteni. Szóval ne lőjünk ágyúval verébre, attól, hogy egy gyerek kérdez, még nem kell elmesélni az egész világtörténelmet, de még az is jobb, mintha az orra alá dugunk egy színezőt, de a legjobb persze az lenne, ha egyszerűen visszakérdeznénk (kedvesen, empatikusan, figyelmesen, nem értékítélően), hátha képbe kerülünk. Az ugyanis nem utolsó szempont, hogy tudjuk, mire is kéne válaszolnunk. No meg persze egy kis időt is nyerhetünk, ami alatt gondolkodhatunk, szusszanhatunk.

Egyébként pedig egy gyerek szexualitással kapcsolatos szocializációja elég hamar elindul. Egyrészt látja a szüleit ölelkezni, esetleg csókolózni, olykor pedig nem csak saját magukat és testvéreiket, hanem a szüleiket is látják meztelenül (mondjuk mert néha a család együtt fürdik, vagy csak a szülők nem zárják magukra a fürdőszobát, hiszen inkább sétáljon/totyogjon keresztül meztelenségünk látványa közepette, minthogy a kizárt gyerek esetleg magára rántsa a vízforralót. És ha már egyszer így alakul, akkor észre is veszik a különbségeket, esetleg utalnak is ezekre, amire nekünk nincs más dolgunk, mint hogy a legtermészetesebb módon válaszoljunk rá.

Igen, szőrös, szőrtelen, nagy mell, nincs mell, kis fütyi, nagyobb fütyi, a punci nem igazán változtat méretet.

Arról, hogy megdagad, nedvesedik, arról nem igazán kell beszélni, majd rájön magának. Idővel.

És bizony nem csak látja magát egy kisgyerek, hanem magához is nyúl. Jó is lesz neki tőle, ami rendben is van, épp azok az érző idegvégződések borítják egy kisgyerek makkját és csiklóját, mint egy felnőttét, egy gyerek viszont, szemben velünk, nem társítja az önmagán matatást a szexualitással. Minek kötnénk hát mi össze a kettőt? Mi köze neki a szexhez? Hát semmi. Ő csak matat, esetleg kicsit jó neki tőle, kicsit megnyugszik, ilyenek.

Az más kérdés, amikor a másikhoz nyúl. Mondjuk a testvéréhez. Szégyenérzetet persze itt sem kell kialakítani, de azért itt már máshogy kell észnél lenni. Én mondjuk azt gondolom, hogy ha két kistestvér egymás nemi szervét fogdossa a kádban, azt azért okosan és érzékenyen le lehet állítani, de persze idővel úgyis leszoknak róla. Vagy ha nagyon nem megy, a gyerekek nagyon kíváncsiak, a szülőket meg nagyon zavarja, akkor a legjobb ha másnaptól külön fürdenek a gyerekek. Nem bünti, egyszerűen új szabály.

Ez is a szexuális nevelés része ám. Sőt, az is, hogy miként bánunk a másikkal, hogy odafigyelünk egymásra, hogy kérdezünk, hogy végighallgatunk, hogy megérintjük a másikat, hogy meghalljuk (bármivel kapcsolatban - vö. tea consent), ha a másik nemet mond, hogy mennyire fontos a kölcsönösség és hogy megismerjük folyamatosan változó testi és lelki önmagunkat és a másikat, hogy tudjunk és merjünk is az érzéseinkről, érzelmeinkről beszélni. És persze a szexuális nevelés része maga a szex, a megtermékenyítés, az orgazmus, a terhesség, a szülés, a fogamzásgátlás, a nemi úton terjedő betegségek és a testi változások is, persze. De legalább ennyire fontosak a felsorolás korábbi elemei is. Mindent a maga idejében és a maga mélységében.

Épp ezt teszik - azt hiszem, - Hollandiában, ahol van a szerelem hete az iskolákban. Minden évfolyam egy egész héten keresztül foglalkozik a szerelemmel és a szexualitással, elsőben, ami ott négy éves korban van, mondjuk a puszin és az ölelésen kívül nem sokról lehet szó, de aztán évről évre szépen kibontják és elmélyítik a témát a gyerekekben.

Szóval van a szexuális nevelés, amivel kapcsolatban egyre többen felismerik, hogy komplex és fontos. Az is látszik már egy ideje, hogy ez egy elég hosszú folyamat, nem elég csak egyszer levetíteni a Néma sikolyt. Végül az is egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy a szexuális nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.

De a tartalom, ejj, az azért nem mindegy!

Pedig tök jó példák is vannak olyan tartalmakra, amik eltalálják az optimumot. Ott van például a https://yelon.hu/. Fantasztikus dolog, be lehet állítani nemet, életkort, érdeklődést, és akkor az oldal eleve olyan tartalmakat ad ki, ami az adott gyereknek, fiatalnak való. Aztán ott van Hoppál Bori munkássága is, olyan kár, hogy az, amit csinál, inkább csak lányoknak szól.

És akkor még sorolnám ezt, ezt, ezt, ezt, ezt, ezt, ezt és ezt, meg még ki tudja, mennyi minden van a piacon. Nyilván egyik sem tökéletes, egyik sem jó mindenkinek és egyik sem jó mindenre, a beszélgetést, a szülői minőségi jelenlétet egyik könyv, egyik iskolai foglalkozás sem helyettesíti, de könyörgöm:

ne színeztessünk faszokat a gyerekeinkkel!

(Kép forrása)