2017. július 10., hétfő

Gaudeámuszigitur

Mikor véget érnek az alibiévek,
és a súlyok nőnek a válladon,
te röpülnél, de örülsz annak,
ha valahogy megállsz a lábadon.

Szóval ennyi, meg egy bambi, a mottóban idézett szöveg pedig nem csak az óvodából elballagó fiunk ars poeticája immár, hanem a miénk is. Mert bár már eddig is bele volt tetoválva az alkarjába az oktatási azonosítója, mely egészen 16 éves koráig ott is fog virítani, de az igazi mélységek csak most következnek. Számára és számunkra egyaránt.

Ugyanis vége van az óvodának és jön az iskola, mi pedig nem vagyunk nyugodtak.

De előbb még a ballagásról muszáj egy gondolat.

Hogy itten kérem szépen nem telik az idő.
 

Vagyis megállt.

Évvesztesnyertesként kétszer járhattam a középsőt, de 85-ben is éppen úgy ballagtam, ahogy 2017-ben a fiam. Janikovszky volt és fegyelem, precízen betanult műsor, precízen betanító óvónőkkel, amivel kapcsolatban egy árva szavam sem lehet, nem is lehetett, végigbőgtem az egész előadást, a fiam szerepléseit konkrétan nem is láttam a sűrű könnyfátyol mögül.

És már fehér zokni sem volt kötelező, sőt! Volt, aki trikóban volt, és az is rendben volt, de na!

Miért nem lehetett ezt a kertben, tíz percben, valami olyannal, ami a gyerekeké, ami valami saját, ami valami 21. századi? Mondjuk fingóversenyt rendeznek a kukabúvárok, de az eredményhirdetés előtt Elza a Jégvarázsból rálép saját hosszú hajára és ezt Kai a Ninjagóból módfelett viccesnek találja, de Zane a segítségére siet, de akkor meg belegabalyodik abba a csomó hajba, szóval nincs mese, a Minyonok jéggé kell, hogy fagyasszák azt a tömérdek szőrt, Villám McQueen ráhajt, ettől a haj eltörik és mind megmenekülnek, csak Mavis szomorkodik a Hotel Transylvaniából, hogy mekkora szexista bullshit már ez az egész, de én meg ugyanúgy bőgök, szóval ugyanott tartunk, csak nem izzadok meg.

Na mindegy, végül is így is megvolt minden, ami kellett, időutazásra meg őszintén nem számítottam, így a fiam óvodás éveinek végének megünneplésével szülőként újra megkaphattuk a saját óvodás éveinket, és ez valóban nem lebecsülendő, de azért azt nem szeretném, ha ez ugyanígy lenne az iskolai évekkel is.

És akkor ezennel el is jutottunk az iskolával kapcsolatos rettegéseinkhez.

No nem mintha az óvodában bármit is jeleztek volna, vagy hogy ne lenne rettenetesen szimpatikus, elhivatott és szakmailag is hiteles és kifejezetten progresszív benyomást keltő a fiam jövendőbeli tanítónénije, és még csak nem is feltétlenül azért, mert 7.45, mert himnuszos évnyitó ünneplőben az árnyékmentes focipályán és mert szeptember 1. idén péntekre esik, hanem azért, mert ki a franc mondja meg azt január-februárban, hogy a fiam bő fél évvel később érzelmileg, mentálisan és fizikailag érett lesz arra, hogy kibírja az iskolát?

És mi van, ha csak októberre tartana itt? Vagy decemberre?

Nem akarnánk, hogy még egy évet óvodás legyen, csomó jóbarátja is iskolás lesz, január-februárban meg még azt sem tudhattunk biztosan, hogy a maradó gyerekek milyen óvónőkkel melyik óvodában kezdenek szeptembertől, szóval menjen csak iskolába.

De hogy miért nem lehet valami olyasmit csinálni, mint a pályakerékpár-versenyeknél, hogy tekerik a köreiket a fixisek, de csak az utolsó valahány méter számít bele a versenybe? Szóval hogy az első évben bármikor meg lehet érkezni és a valódi iskola csak a második év szeptember 1-jével indul, addig szépen mindenki rajtra kész állapotba kerül, de nem úgy, hogy arra mi vagy az óvoda készítjük fel a gyerekeinket, hanem az iskola.

Már csak azért is, mert ahány gyerek, szinte annyi iskola, így aztán tudja az óvodából a franc, hogy mire kell a gyerekeknek készen lenniük, mi meg aztán még annyira sem.

És hát persze ott van még rettegési alapnak a NAT, no meg az összes olyan cucc, ami egyszerűen nem a tanítónénin fog múlni.

És persze, tudom én, hogy Magyarországon a családi háttér mindennél fontosabb, de ez legalább annyira ijesztő is, mint amennyire a mi esetünkben egyébként szerencsére megnyugtató.

Mindenesetre már rajta vagyunk az osztály szülőinek levlistáján (najó, igazából csak a feleségem van rajta, én valamiért lemaradtam, de ezt majd orvosoljuk), van már diákigazolványa a fiamnak és már a minden szempontnak megfelelő iskolatáskáját is megvettük (nővérkémnek köszönöm a sok hasznos tanácsot), a fiam azóta is minden éjjel vele alszik (a farkas mögötti telihold ugyanis világít a sötétben)

De akárhogy is, mostantól már nem alibizhetünk, mindennek következménye lesz, minden számítani fog, észnél kell lennünk nekünk is és a fiunknak is, szóval eddig csak olyan cukiskodás volt, hogy ennek a blognak Apapara a címe, lehet, hogy mostantól át kéne neveznem Apahorrorra.

(Kép forrása)

3 megjegyzés:

  1. Kedves Dávid! Vitatkoznek azzal, h az ovodabol tudja a franc, h mire kell készen lennie a gyereknek. Normális, jó óvodapedagógus tudja, és nem is engedi úgy el a gyereket iskolába, h nem érett. Ne vitassuk el az óvónő/-bacsi kompetenciajat. Persze tok jó lenne, ha folyamatos kommunikáció lenne az ovi és iskola között, meg ha a szülők is kapnának idot és lehetőséget, h ők is iskolaerette váljanak.
    Baráti üdvözlettel: a tietekhez nagyon hasonló cipőben járó szulo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsolya! Dehogy vitatom el az óvodapedagógusok kompetenciáját, szó sincs erről, de hát a 29 fős óvodai csoportból mondjuk ha csak a fele is lesz iskolás és még ha nem is mindenki megy ugyanabba az iskolába, az is legalább 10 teljesen más iskola, amire fel kellene készíteni a gyereket. Egyházi, alternatív, klik, egyetemi, de még a klikes iskolák sem mind ugyanolyanok. Épp ezért tök jó lenne, ha az iskolaérettséget az adott iskola érné el a gyerekekkel és akkor még csak iskolaérettségi vizsgálat sem kellene. Hajrá nektek is a hasonló cipőitekhez!

      Törlés
  2. Az utolsó szón felröhögtem... :)
    De mennyire igaz lehet! Ezt nem kalkulálják bele a cuki kisgyerekre vágyó párocskák, hogy 6-7 és múlva komolyra fordul a dolog, és onnantól már nincs is megállás... Vagy csak a szintlépés gondolata ijesztő és megszokjátok ezt is hamar. Más választás úgysincs.
    Sok sikert a horrorévekhez!

    VálaszTörlés