Minden vízbe mártott test

A The Affair című sorozat első évada még valóban nagyon jó.

A második is szuperizgalmas, de a harmadik tökéletesen fölösleges.

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy az első évadból az derül ki, hogy az egyik főszereplőnek a gyereke úgynevezett secondary drowningban, azaz másodlagos fulladásban  halt meg.

Innentől pedig a sorozat - legalábbis e bejegyzés szempontjából - teljesen mindegy, mert én már úgyis csak arra gondolok, hogy nem elég felköhögni a belélegzett vizet, hanem még hosszasan lehet fosni azon, hogy vajon a mi életünkből is sorozatot készít-e Hagai Levi és Sarah Treem.

Mindezt persze nem írtam volna le, ha nem lenne éppen nyár és így aztán némi aktualitása is a témának.

Mégpedig két okból. Kezdem is a másikkal.

Néhány napja egy úszni nem tudó család kivett egy vízibiciklit, betekertek 400 m mélyre (az minden bóján túl van már), ott a 18 (!) éves gyerek beleugrott a vízbe, s minthogy nem tudott úszni, s minthogy a családja sem tudott a segítségére sietni, alá is merült.

Namost.

Semmi okom arra, hogy ítélkezzek, és semmi esélyem sincs arra, hogy akár csak egy kicsit is érthessem azt a kétségbeesett tehetetlenséget és talán dühöt és önvádaskodást, amit a vízibiciklin maradt rokonok érezhettek, mielőtt és miközben visszatekertek a partra, de azért annyit mégis szeretnék elmondani, hogy aki nem tud úszni, az ne menjen olyan helyre védőfelszerelés nélkül, ahol bizony úszni kell tudni. Még akkor se, ha be van állva. Sőt. Akkor pláne ne.

Hollandiában egyébként elég komolyan veszik az úszást, ahhoz ugyanis, hogy mondjuk részt vehess táborokban, evezhess, ilyenek, le kell vizsgázni úszásból. Nem kötelező, viszont az oktatást és a vizsgázás lehetőségét minden iskola biztosítja. A vizsga végén a gyerekek diplomát is kapnak. A-t, B-t vagy C-t, attól függően, hogy mennyi ruhában úsztak.

Itt például egy A típusú diplomamunka látható.

Nade most át is térek az egyik okra.

Ez pedig az, hogy a gyerekek, főleg még mielőtt megtanulnának biztonságosan úszni, bizony olykor elsüllyednek kádakban és különböző mélységű vízekben, a szüleik pedig reflexeik és közelségük függvényében néhány milliszekundum és néhány másodperc közötti idő alatt legtöbbször kimentik a gyereküket.

Köhögés, ijedtség, jajjlegközelebbvigyázzjobban, aztán mindenki szépen megnyugszik, majd rövidesen mindenki el is felejti az egészet a francba.

Az esetek markáns többségében legalábbis valahogy így történik.

De bizony olykor az is előfordul, hogy mindezek után a gyerek másnap nem ébred fel - ez derült legalábbis ki a már említett sorozatból, de ez derül ki akkor is, ha az ember rákeres a fulladásra az interneten.

Tehát a dolog valóban létezik, persze szerencsére azért elég ritkán, sőt, még talán annál is ritkábban, de az izraeli-amerikai koprodukciónak hála engem ez már nem nyugtat meg.

Sőt, amióta azt is tudom, hogy az agyrázkódás sem jár feltétlenül hányingerrel, szédelgéssel, sápadással, azóta már ettől is szoronghatok, hellyeah, de ez már egy másik fejezet témája lehetne, de hát sajnos többet nem tudok írni róla, szóval nem is lesz ebből fejezet, inkább visszatérek a másodlagos fulladásra.

Amivel kapcsolatban - ahogy utána olvastam - az derült ki számomra, hogy van a száraz fulladás, amikor csak a légcsöveket irritálja a benyelt víz, de az nem jut a tüdőbe, van viszont a nedves, amikor bizony a tüdőbe is bejut a víz, és ott fejti ki fullasztó hatását. És ez, ha nem egyből történik, hanem valamikor 24 órán belül, na, akkor beszélünk másodlagos fulladásról.

Másodlagos fulladás esetén a halált a tüdőembólia okozhatja, tehát, gondolom, ha tünetek után keresgélünk, akkor ezt a tüdőembóliánál tegyük.

Ilyenkor a gyerekek az egyértelműségek mellett extrém módon kimerültek is (nyilván, hiszen nem jutnak elég oxigénhez), fáradtak.

Mindhárom, vagy mindkét, franc érti már, esetben egy közös van, és ez a tünet egyből megjelenik, ez pedig a nehezebb lélegzés. Ha ez 1-2 órán belül nem csökken, akkor ezzel a blogbejegyzéssel a markunkban keressünk fel egy orvost!

Pánikra azért semmi ok, tényleg ritka dologról van szó, bár a forrásaim elég nagy szórást mutatnak, de azért úgy tűnik, hogy az azonnali fulladást is beleértve az esetek 1-2%-a ilyen.

De basszameg, az 100 fulladásból 1-2, az rengeteg.

Szóval.

Légyszi, szülők, ne hagyjátok egyedül fürdeni a gyerekeiteket! Ígérem, mi sem fogjuk.

Se kádban, se tavakban, folyókban, tengerekben!

Annál is inkább, mert sosem lehet tudni, hogy a merülés milyen reakciót vált ki, nekiállunk mindent megtenni annak érdekében, hogy túléljünk: kapálózunk, kiabálunk, vagy tehetetlenek leszünk, sokkot kapunk, és tehetetlen testként, mozdulatlanul merülünk el. Nem mellesleg a kapálózás-kiabálás kombó sem hibátlan ám, ilyenkor ugyanis rengeteg vizet lapátolunk a szánkba.

Szóval újra csak rettegek, de kicsit azért jóféle rettegés ez, mert ez ellen legalább lehet védekezni.

És akkor van még sajnos egy darab összetevője a víznek, mégpedig az, hogy a menekültválság óta milyen szupernyomasztó megmártózni egy-egy tengerben - azonnal és óhatatlanul a vízbe fulladó emberek jutnak eszembe.

(Ja, egyébként a gyerekek jól vannak, ezt a bejegyzést nem ők ihlették)