A hatalom dekonstrukciója

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, Hetedhét országon is jóval odébb, a messzi rengetegtől évtizedes gyalogtúrával sem elérhető helyen, de még a Zalai dombságnál is messzebb, élt egyszer egy kurta farkú kismalac.

Ez a kismalac egyszer fogta magát, felkelt, előjött az odújából, nyújtózkodott egy jó nagyot és azt mondta:

Hogy én milyen kibaszottul messze lakom.

Így szól a vicc, apu sokat mesélte, sokáig nem is értettem, alsós voltam, ilyenek, de aztán a sok ismétlés megtette a hatását. Ma már értem.

És mintha valahogy így lennénk ezzel az emberrel is itt, ni. Illetve nem is vele, hanem mindennel, ami most kiderült róla.

Mindjárt elmagyarázom.

Szóval hogy ő Harvey Weinstein.

Megerőszakolt nőket.

Gyártott filmeket.

Mindkettőt a közeli és a távoli múltban egyaránt.

Azt persze pontosan tudjuk, hogy hány filmet gyártott, itt aztán szó sincs lappangásról, taburól, titkokról, az viszont, hogy hány nőt használt ki, erőszakolt meg, alázott meg, molesztált, szóval az, hogy hány nő esetében élt vissza a hatalmával, egyelőre elég bizonytalan.

Egy biztos. A bomba tíz napja robbant, s azóta egyre csak jönnek a beszámolók, sérelmek, nevek és tények, Weinsteint pedig szépen ki is tagadta a szakma.

Nagyon helyes. Így kell ezt.

De kérdem én.

Biztos, hogy Hollywood ezt eddig nem tudta? Hát dehogynem tudta! Akkor meg miért most hüledezünk csak, hogy jujj, ez a Weinstein milyen egy undorító alak?! Hogy tényleg csak most vettük észre, hogy milyen messze lakik a malac? Hogy tényleg most tudtuk meg, hogy Hollywood egy fertő? Hogy miért vagyunk annyira naivak, hogy az időnként berobbanó Roman Polanski-kra és Bill Cosby-kra, mint elkülönülő jelenségekre tekintünk? Hogy persze, nem összehasonlíthatóak egymással, de azért ugye nem hisszük, hogy a sorozatnak ezzel vége?

Hogy vajon hány rendező, producer, színészlegenda csinálhatott valami egészen hasonlót?

És persze, Weinstein elmondta, hogy ő a 60-as, 70-es években szocializálódott, amikor még lehetett dugni, mintha akkor még nem lett volna különbség erőszak és szerelem között. Hát dehogynem volt. Nem lesz semmi sem szebb attól, hogy régen volt, pláne nem a tények. És attól sem lesz szebb és elfogadhatóbb valami, hogy sokan csinálták. Nyilván a rockzene is végigkefélte ezt a pár évtizedet, de attól még ezeknek a nőknek, akik áldozatai voltak mindennek, nem volt jobb.

Csodásan le is írja mindezt a Washington Post, nem fogom megismételni.

Én mindössze csak annyit szeretnék leírni, hogy Weinstein tényleg undorító, de nekem a közeg, a passzív szemlélők, ha nem is ugyanannyira, de azért szintén eléggé visszataszítóak.

Mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért kussolt mindenki ilyen szépen, jólnevelten. És azt sem értem, hogy miért nem tanulunk már végre a történelemből? Hogy mikor hisszük el végre, hogy a jó producerség és a nemi erőszak nem kell, hogy együtt járjanak?

És tudom, hogy kellemetlen, de mégis muszáj, mert felmerül, hogy mondja meg nekem valaki, hogy mikor jön el egy olyan világ, amikor ki merjük mondani, hogy az a film, az az érdemjegy, az a munka, az a bármi nem kell, amit nem a képességünk miatt kapunk meg?

A kérdéseim persze álnaivak, mert pontosan tudom rá a választ. Akkor jön el ez a világ, amikor ez tényleg lehetőség lesz. Mármint a nemet mondás és/vagy az utána nem kussolás. De Weinstein nyilván úgy csinálta, hogy ezek a legkevésbé se legyenek opciók. Mert az ilyen helyzetek egyik attribútuma, hogy az áldozatoknak ne legyen választásuk. Mondhatnak nemet, csak éppen semmit sem ér. Nem azért, mert az áldozatok bénák, hanem azért, mert ilyen az erőszak és a hatalom természete. És szólhatnak utána, elmondhaták, hogy mi történt, csak akkor ők lesznek a kurvák.

Szóval nem, semmiképp sem szeretném az áldozatokat hibáztatni, azt viszont gondolom, hogy bizony ahhoz, hogy ne legyenek Weinsteinek, ahhoz az is kell, hogy mindenki feljelentse őt már rögtön az első inadekvát helyzetben. Mert az áldozatok nem tehetnek róla, de tehetnek ellene. Csak hát itt jön a lappangás oka, a bűntudat és a szégyen.

Éppen ezért azzal kell foglalkozni, aki tehet is róla és tehetne is ellene. Ezek pedig az erőszak elkövetői. És persze a passzív szemlélődők.

Ha ők, de főleg az elkövetők végre nekiállnának viselkedni, és talán végre elhinnék, hogy a nők nem pulzáló húsdarabok, hanem úgynevezett emberek, akkor talán arra is rájöhetnének, hogy a hatalommal nem csak élni és visszaélni lehet ám, hanem lehet mondjuk olyat is, hogy egyáltalán nem használja.

Vagy ha mégis, akkor csakis arra, amire kell.

Jelen esetben mondjuk a filmiparra.

És akkor talán nem lenne tele a Facebook-falam #metoo -kkal.

Ez az idő viszont még nincs itt, a Facebook-falam tele van #metoo-kkal, folyamatosan mindenhonnan az ömlik, hogy a fiúk így, a lányok úgy, a fiúk ilyenek és így kell őket nevelni, a lányok olyanok és úgy kell őket nevelni, a férfiak innen jönnek, a nők meg onnan, amíg megy ez a motivált árokásás, addig nekünk, szülőként, más dolgunk sincs, mint az, hogy a gyerekeinket, fiúkat és lányokat egyaránt, felkészítsük arra, hogy tudatosak legyenek önmagukkal.

---------------xxx---------------

Az igazán cinikus persze majd az lesz, ha Weinstein szép kis jogdíjat kap élete megfilmesítésének bevételéből. Merthogy ebből idővel film lesz, az szinte borítékolható. Mint ahogy az is, hogy Weinstein kap filmjében majd egy jó kis cameot. Lehetne mondjuk önmaga börtönőre.

(Kép forrása)