Lili mindenek felett

Hibbant egy világban élünk.

Hogy ez így volt-e korábban is, azt nem tudom, azt sejtem, hogy minden világ hibbant volt, egy dolog azonban egész általánosnak tűnik. A férfiak a farkukkal sosem tudtak mit kezdeni. És hát mit mondjak, elég nagy baj ám az, hogy az emberi civilizáció és szocializáció évezredei is kevesek voltak ahhoz, hogy megtanítsák a férfiakat arra, hogy mi az a konszenzuális nemi aktus és hogy mi az a szexuális abúzus.

Node sosem késő megérteni (de azért high time, höchste Zeit), itt van most a Lakmusz könyvek gondozásában, közösségi finanszírozásban elképesztően rövid idő alatt összejött pénzből megjelent Lili és a bátorság című mesekönyv.

Ami nem abuzáló férfiaknak szól közvetlenül, hanem gyerekeknek úgy általában. És hát mivel a könyvet felolvasni kell, ezért bizony előfordulhat, hogy olyan olvassa fel ezt a nagyon fontos és nagyon szép könyvet, aki bizony érintett a témában.

De nem csak ezért nagyon fontos ez a könyv, hanem azért, mert olyan témát dolgoz fel, aminek szörnyű aktualitása van, pedig magát a művet Paulik Móni és Vincze Zsuzsi jóval a Weinstein- és a Marton-ügyek nyilvánosságra kerülése előtt megírta, de hát épp ez a lényeg, hogy az ügyek addigra már bőven megtörténtek és még ki tudja, hány ügy van most is tabu alá söpörgetve, lappangva, rejtőzködve, titokban és szégyenben tartva, miközben a zaklatás, a szexuális abúzus semmiképp sem az áldozat, hanem az elkövető szégyene kéne, hogy legyen. Méghozzá mélységes szégyene.

Szóval igen, a Lili és a bátorság egy szexuális abúzusnak, kiderülésének és feldolgozásának történetét dolgozza fel a gyermeki érzékenység, a gyermeki ész és a gyermeki befogadhatóság nyelvén. Tűpontosan találja tehát el azt, amire ebben a nehéz témában szükség van. Ez pedig az, hogy a gyerekek megértsék, hogy mi a különbség jó titok és rossz titok között, hogy megértsék, hogy mi az a társadalmi, nemi és életkori hatlom, hogy megértsék, hogy a testük csakis az övék, amihez csak megkülönböztetett emberek, megkülönböztetett módon érhetnek hozzá és ők is csak akkor, ha és amikor a gyerekek megengedik, no meg hogy megértsék azt is, hogy ha baj van, akkor bizony segítséghez kell fordulni.

És hát nagyon szép is a könyv, ami egyrészt köszönhető Varsányi Pál finoman beszélő illusztrációinak, másrészt pedig annak, hogy a könyv nem csak tartalmában és képi világában, de megjelenésében, tapintásában, színvilágában és főleg felépítésében is egyetlen célt szolgál. Hogy ennek a nehéz témának a feldolgozását segítse.

Épp ezért kerülhetett a könyvbe

• néhány jó tanács, amit ha kedvünk tartja, ki is vághatunk magunknak,
• néhány honlap és telefonszám, amit akár gyerekek is használhatnak, ha segítségre szorulnak és
• szintén kivágható, a szülőknek szóló instrukció
• arról, hogy hogyan lehet a gyerekekkel a szexuális abúzusról beszélni,
• arról, hogy gyerekek esetén mi számít szexuális visszaélésnek,
• arról, hogy ki lehet elkövető, no meg
• tények és tévhitek az áldozatokról és az elkövetőkről és néhány sokkoló statisztikai adat és végül
• a szülők is kapnak néhány hasznos honlapot.

És igen, a könyvet azért kaptam, hogy írjak róla, szóval ez itt tényleg reklám, de ha nem tartanám se gusztának, se fontosnak a Lili és a bátorságot, akkor azt írnám, hogy már fogni is rossz ezt a szart. De nem az.

Sőt.

A könyvet még pdf formájában olvastam, a gyerekek fürödtek, én pedig csak arra gondoltam, hogy belenézek, de aztán egyszerűen képtelen voltam letenni a gépet az ölemből. Reszketve, dühösen, tehetetlenül és befelé izzadva olvastam a fürdőszoba és a gyerekszoba közötti küszöbhöz cövekelődve, a feleségem nem értette, mi van velem, és hát bevallom, én sem nagyon. A gyerekek szerencsére mindebből semmit sem vettek észre, a Szeszlér Dani által hozott Butlerskacsa-sorozat hápogása jobban lekötötte őket, mint az apjuk kiborulása.

És ez így helyes.

Egyébként pedig a könyvön sem fog kiborulni és megijedni a hat pluszos korosztály, ezek a lehetőségek csupán a szülőknek járnak, és ez szintén így helyes. Mert a gyerekeknek azt kell érezniük, hogy oké, itt történt valami, valami nem részletezett, de nagyon rossz dolog, amin viszont egy érzékeny és figyelmes szülő, jelen esetben az anya, bizony tud változtatni.

A szülőnek meg azt kell éreznie, hogy ez bizony még egy buborékba zárva is egy hibbant világ, ahol mindig észnél kell lenni és ahol a figyelmünknek sosem lankadhat, de ahol sok mindenre legjobb tudásunk szerint is csak utólag eszmélünk. És igen, sajnos az, ami a könyvben van, bárkivel megtörténhet. Azzal is, aki épp ezt az ajánlót olvassa. Nem fenyegetés ez, dehogy, de a statisztikák sajnos egyáltalán nem bíztatóak. S ha ez a könyv nehéz is egy gyereknek (de nem annyira és nem úgy, ahogy a szülőnek), biztos hogy könnyebb, mint az a trauma, amit egy esetleges abúzus jelent.

Azért persze kritizálni is lehet ezt a könyvet, de azért nem könnyű. Egyrészt nekem azért maróan hiányzik innen egy másik szülő is, ha máshogy nem, hát legalább egy szoft, az egyedülállóságra való utalás formájában. Másrészt már-már túlságosan is idealizált az, ahogy és amilyen gyorsan és adekvátan Lili anyukája reagál a történtekre. De hát egyrészt egy mesekönyvben ennek így kell lennie, másrészt nincs mese, Lili anyukája bizony épp ennyire figyelmes, érzékeny, empatikus és talán, ami legmeglepőbb: épp ennyire végtelenül türelmes, nagyvonalú és higgadt. Miközben tehát a felnőtt olvasó már rég toporzékolna, a könyvbéli anyuka maga a nyugalom.

És ez is így van rendjén. Lilinek és a könyv körül ülő gyerekeknek is azt kell érezniük, hogy ilyenek a szülők. És így nem csak a célközönség, de mi, a felolvasó szülők is sokat tanulhatunk ebből a könyvből.

Ha pedig Marton László is tanulni szeretne ebből a könyvből, ha érteni akarja, hogy miért is kért bocsánatot, hát kérdezze meg bármelyik hat pluszost, akinek már felolvasták a Lili és a bátorságot. Pontosan érteni fogja.

De ha mégsem, akkor ajánlom neki és persze a valódi célközönségnek is a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogtudatosító kártyájajátékát, a korábban már belinkelt Mondo-t, ami szintén nagyon fontos és nagyon szép, no meg Kiko és az ujjak című mesét, amiből van rövid videó és kicsit hosszabb, szintén felolvasandó mese is.

És akkor már csak azt várom, hogy mikor jön végre egy olyan könyv, ami az abuzáló felnőtteknek szól.

Közvetlenül.