Dazed and Confused

Volt már olyan, hogy

• nem tudtad eldönteni, hogy éhes vagy, vagy hányingered van?
• olyan hangosan szólt a zene, hogy inkább hangosítottad még egy kicsit?
• kidobott az ágyból a csontodig hatoló álmosság?
• a legnagyobb haragod közepette elröhögted magad?
• nem tudtad eldönteni, hogy alszol vagy ébren vagy?
• úgy aludtál el, hogy közben a gyerekeid ugráltak rajtad?
• úgy aludtál el, hogy közben a gyerekeid ugráltak rajtad és mindeközben még álmodtál is?
• mondat közben elalszol, de közben meg vagy arról győződve, hogy végig ébren vagy?
• annyira jóllaktál már, hogy inkább abba se hagyod az evést?
• a lépcső aljáról még visszamászol a harmadikra, hogy tényleg bezártad-e az ajtót? És a kapuból? És az utca végéből?
• az utca végéből visszasétálsz a kocsihoz, hogy tényleg bezártad-e? És újra? És harmadszor is?
• nem tudtad, hogy a szemedből kifolyó könnyek örömkönnyek-e vagy igazából már sírsz, esetleg csak erős a szembeszél?
• annyira tele van blog-gondolatokkal a fejed, hogy már egy szót sem tudsz leírni belőle?
• nem tudod eldönteni, hogy a zenétől vagy a hidegtől borzongsz?
• fogalmad sincs, hogy örömödben vagy szomorúságodban sírsz-e?
• sportolás közben nem tudtad eldönteni, hogy eltökélt, fáradt, dühös vagy elvetemült fejet vágjál?
• úgy hatott a fájdalomcsillapító, hogy be sem vetted?

Úgy, hogy mindehhez semmit se toltál?

Nem?

Na, mindegy.

Nem kávézom, nem iszom alkoholt, nem szúrok és nem szívok, szóval az én drogom a szülőség, a kialvatlanság és a János-hegyre felbiciklizés.

Nem is tudom, melyik a keményebb trip.