A virgács (de)konstrukciója

Ritka eset, hogy a bejegyzés éppen arról szól, amire a cím is utal. Sőt, nem is utal, kimondja magát a témát, hogy itt, kérem szépen a virgácsról lesz szó.

Ami nagyjából így néz ki:

Minden valamire való gyerek tudja, hogy mi ez, ha máshonnan nem, megtudja az óvodából, alsó tagozatból, segítik a folyamatot a kortársak, a pedagógusok és nem utolsósorban a szülők.

Merthát a virgácsot bizony meg kell ismerni, tudni kell, hogy a rossz gyerekeknek a Mikulás azt (is) hoz, tudni kell, hogy ha rossz lesz, azt kap.

Hogy ehhez mikor és hogyan kell rossznak lenni, azt nem pontosan tudom, mint ahogy azt sem, hogy amikor a rossz gyerek megkapja a megérdemelt virgácsot, akkor mit mondok neki szülőként?

- Izé, ezt azért kaptad, mert októberben...
- De mama, mi az az október?
- Ne szólj közbe! Szóval ezt azért kaptad, mert két hónappal ezelőtt...
- De mama, tegnap?
- Nem, na, végigmondanám! Szóval mert csúnyán beszéltél velem, azért! És most edd azt a rohadt csokit, azt is hozott, nem?!

Szóval mi az a rossz gyerek?

És eleve, mit gondol a pszichológia a büntetésről?

Hát azt, hogy ha már egyszer büntetünk, akkor úgy büntessünk, hogy az közel legyen a bűnhöz, kapcsolódjon hozzá úgy eléggé konkrétan és mutassa azt, hogy mit kellene helyette.

Namost, ezek közül a virgács egyikre sem képes.

Ezzel az erővel kirakhatnánk egy folyamatosan nedvesen tartott bőr övet is a gyerekszoba kilincsére vagy egy véres húscafatos szöges bakancsot, esetleg egy fotót az ökölbe szorított kezünkről, szárított, majd morzsolt kukoricáról, amin majd jól lehet térdepelni, esetleg valamilyen bentlakásos javítóintézet elérhetőségét.

Just in case.

Elég abszurd, nem?

Pszichológusszemmel a virgács is az.

Nyilván mindez túlzás, azt is lehet, hogy csak simán van egy virgács is a csomagban, s mivel mindig van a csomagban egy virgács is, ezért aztán nem is kell különösebben megmagyarázni, hogy az miért van ott, legfeljebb, ha a gyerek elmeséli, hogy mit hozott neki a Mikulás, kicsit magyarázkodunk.

- Mit kaptál?
- Focikártya-albumot és virgácsot, csomó csokit, mandarint, szokásos.
- Te kaptál virgácsot? Miért, rossz voltál?
- Nem. Mi? Nem értem. Rossz? Virgács? Az azért van? Rossz vagyok? Rossz vagyok. Sírok is.

És kész a baj.

Jó, nyilván megint túlzok, nem kell széjjeldekonstruálni mindent, kedves kis szokás ez, de hát most mit csináljak, ha szerintem nem is olyan kedves? Ha egyszer a nyest.hu is úgy beszél róla, hogy "a virgász, virgács a magyarban már kifejezetten ’fenyítésre használt vesszőnyaláb’ jelentésben került, de előfordult ’megvesszőzés’ jelentésben is", és persze, a gyerekek nem olvasnak nyestet, de attól még a mikuláscsomagba kerülve ezzel a jelentéssel kerül.

És ily módon viszont - legalábbis én úgy gondolom - komoly mértékű fenyegetésnek is tűnik, ami szintén nem tartozik a leghatékonyabb szülői eszközök közé. S amit persze olykor használunk is, de megint csak nem ekkora késleltetéssel. Mondjuk gyere már, az isten szerelmére, indulni szeretnék a strandra, itthon meggebedek a hőségtől, najó, ebből elegem van, ha nem jössz, a Mikulás virgácsot hoz csoki helyett fél év múlva.

Nem az van, hogy minden kreatív energiámat kipróbálva már, végül feladom, és befenyítek azzal, hogy oké, ha nem jössz, nincs délután számítógép. Na, akkor aztán indulhatunk a strandra. Az következmény, az belátható, az értelmezhető és bár nem függ össze szorosan azzal, amit el szeretnénk érni, és hát a tiltott cselekvéssel sem különösebben (mármint azzal, hogy otthon tököl), de legalább hatásos. Persze, francokat az hosszú távon, de talán sikerül elindulni.

Arról nem is beszélve, hogy a Mikulás a kényeztetés csimborasszója, hát akkor minek szúrjunk oda bármivel is. Karácsonyi, születésnapi, hanukai, névnapi, keresztelői, bármicvói és bérmálóajándékkal nem nevelünk, hanem ajándékozunk.

Szóval ha az a kérdés, hogy adjunk-e virgácsot a gyereknek Mikulásra, hát akkor én azt mondom, hogy inkább virágot.

Ha meg nem kérdés, akkor tökéletesen fölösleges volt ezt a sok sort elolvasni.

Bocs.

(A kép innen és innen volt. Van.)