Parán innen, parán túl

"Ezt!?... Ez nem hármas, ez kettes,

csakhogy az osztályfőnök úr olyan furcsán írja a kettest,

véletlenül felül írja a végét a kettesnek.

Csak a vezetéknevet tessék aláírni...

de mostanában ne tessék bemenni az iskolába...

a kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu...

nem lehet bemenni... majd egy-két hét múlva..."

Szóval kissé eltűntem, bocsánat.

Az a helyzet, hogy ha nem is tudatosság van mögötte, de a dolog azért mégsem teljesen véletlen.

Nem titok, kicsit útkeresésben vagyok.

Illetve nem is én, hanem ez a blog.

Ez ugyanis egy személyes blog, itt van terítéken az életem, az apaságom, a gyerekeim élete, kicsit a feleségem élete, és hát azért ez egy elég kockázatos terep.

Személyiségi jogok, magánélet, magánügy, ilyesmi.

Amikor 2012 októberében elindult az Apapara, fogalmam sem lehetett arról, hogy mivé növi ki magát ez az egész. Most 2018. február vége van és valamivé tutira kinőtte magát ez az egész, de hogy mivé, arról fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy az életem és a családom élete eléggé megváltozott.

A fiam tud már olvasni, és már a lányom is felismeri az apaparatapírokat, és hát nem kicsit zavarbaejtő úgy elköszönni egy-egy kliensemtől, hogy azt hallom vissza, hogy na, és mikor jelenik meg az új könyv?

A kérdés természetesen teljesen adekvát, én is feltenném hasonló helyzetben.

Szóval kicsi piac ez, Budapest meg nagy, de mégis, amikor odajönnek a Decathlonban, hogy szia, te vagy az Apapara?, vagy amikor egy barátom meséli, hogy egy újdonsült, apa (nem ismerem) ágya mellett látta a könyvemet, akkor azért eléggé zavarban vagyok, hogy ez akkor mi az úristen.

A fiam persze meg van arról győződve, hogy híres vagyok, én azért csitítom, s most már lassan meg is ismeri a niemand szó jelentését.

Nade.

Mindez nem dicsekvés, hanem csak leírom, hogy lassan tényleg mérlegelnem kell, hogy amikor megszólalok, akkor milyen sapkámban szólalok meg és hogy ezen sapkák alatti szerepek ténylegesen elválaszthatóak-e egymástól, sőt, hogy egyáltalán el akarom-e ezeket a szerepeimet választani egymástól.

Tudja a franc.

Nem disszociálódott még az identitásom, ugyanannak sejteném magamat akkor is, amikor terápiát tartok, akkor is, amikor tanítok, akkor is, amikor írok és akkor is, amikor coacholok. Sőt, még otthon is valami nagyon hasonló vagyok, bár akkor azért nyomokban sem dolgozom. Viszont amikor meg vagyok arról győződve, hogy a jó sapkámban vagyok, akkor kiderül, hogy az(ok), aki(k) velem szemben ül(nek), hát ő(k) egy másik sapkát lát(nak) rajtam, vagy sőt. Mintha egyszerre lennék az összes sapkámban.

Na, és akkor ki beszél kivel?

Elméleti kérdés mindez, nem igazán várok választ, mindössze csak annyit szerettem volna leírni, hogy nagyjából ezek miatt lett egyre kevesebb az apaparaposzt. No meg hát a Lelki betevő is egész sok időt visz el, de most legalább leadtam a könyvet, már tördelésen van a cucc, amit - figyelem, most jön a lényeg - április 5-én be is fogunk mutatni.

Hogy a többesszám mit jelent, azt majd meglátjátok, most legyen ennyi elég.

Folyt köv.!