Szavazat

Ez a blog nem politikai blog. És főleg nem pártpolitikai blog.

Ez a blog egy apablog, egy szülőblog.

És bizony egy szülőnek van köze a politikához, ha másért nem, hát azért, mert törődik a gyerekeivel, fontos neki, hogy a gyerekei milyen világban élnek, milyen világban fognak élni.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e erről a témáról, pláne, hogy abban sem vagyok biztos, hogy mit írjak. Főleg azért, mert nem is igazán tudom, mit gondoljak, mit gondolok.

De talán mégis, mintha leginkább ez a kép mutatná be az álláspontomat.

Nem volt ez egyébként mindig így, sokáig bojkottpárti voltam, sőt, elvi szinten most is azt gondolom, hogy ez lenne az egyetlen optimális és észszerű (bizony, így kell írni) döntés.

Természetesen, ha demokratikus országban élnénk, akkor fel sem merülne bennem az otthon maradás, de mivel nem gondolom, hogy demokrácia lenne Magyarországon, ezért nem is kellene ezt az illiberális berendezkedést azzal támogatni, hogy úgy teszünk, mintha mégis demokrácia lenne.

Márpedig a szavazás és a szavazatunk azt jelentené.

Olyan ez az egész, mint úgy Capitaly-znék a fiammal, hogy a startnál való áthaladáskor ő 2000 pengőt kap, én viszont 5000-et, a telkeket jóval olcsóbban vehetem meg, mint ő, és nekem dobnom sem kellene, mert mindig oda lépnék, ahova csak akarok. Ha meg a fiam mégis megszerezne egy telket előlem, hát kérésre oda kellene adnia. Esetleg nem is kérném, csak elvenném. Mégiscsak én vagyok az apja.

A fiam ebben az esetben két dolgot tehet. Vagy elhiszi nekem, hogy ez a játék, és folytatja, és küzd, én pedig mondom is, hogy csak nyugodtan, hiszen az elvi esélye megvan arra, hogy nyerjen. De nyilván nem fog, mert majd ha a közelembe ér, akkor ő majd jól fele annyit kap a starton való áthaladáskor, én meg dupla annyit.

A másik lehetőség, hogy azt mondja, hogy de apu, hát ez nem igazságos így, én ilyen feltételekkel nem játszom veled, játssz egyedül, te, maffiózó, te oligarcha.

Mivel viszont ezt a játékot nem ketten, hanem úgy nagyjából nyolcmillióan játsszák, és mivel kedvezményeket itt-ott azért kiosztok a játékostársaimnak, meg folyamatosan elhitetem mindenkivel, hogy ez itt tényleg játék, ezért aztán biztos, hogy csomóan benne maradnak majd a játékban.

Így aztán mondhatná a fiam, hogy oké, szevasz, én inkább sakkozom, de egyedül hamar elunná.

Szóval igen, el fogok menni jövő vasárnap szavazni.

Mert mezei halandóként nincs is sok más lehetőségem arra, hogy beleszóljunk a politikába. Persze, rátehetném az életemet és a családom életét arra, hogy belépek egy pártba, hogy pártot alapítok, hogy aktivista leszek, de nekem erre nincs időm, ehhez nekem nincs kedvem, ehhez én nem értek és nincs is ehhez affinitásom.

A felsorolás elemei közötti sorrend felállítását az olvasóra bíznám, a lényeg, hogy maradnék sima választópolgár, s mint ilyen, nem csak annak az országnak a sorsával törődöm, amelyikben élek, hanem a családom sorsával is. Ezért aztán el fogok menni szavazni, és igen, azt gondolom, hogy mindenkinek így kell tennie, akár azért, mert azt gondolja, hogy a dolgok jól mennek úgy, ahogy vannak, akár azért, mert azt gondolja, hogy nem, egyáltalán nem mennek jól a dolgok.

Mert az otthon maradás csak akkor informatív, ha mindenki otthon marad. Ha csak néhányan döntenek így, akkor marad a találgatás. A találgatás meg erősen motivációvezérelt, abból pedig nem mindig sül ki jó.

Tehát még ha oly cinikus is ez a Capitaly, még ha oly cinikus is az alább betűzött - a melléknévragozás megtanulására is kiválóan alkalmas - dal, azt hiszen, tényleg nincs sok választásunk, mint ez az egy.

Azért, hogy aztán legyen, lehessen még több választásunk is (figyelem, ez többértelmű mondatrész volt), azért, hogy bebizonyítsuk magunknak, gyerekeinknek, a politikusoknak, mindenkinek, hogy nem vagyunk tehetetlenek és, hogy bebizonyítsuk azt is, hogy szolidárisak vagyunk.