Icuka, csöcsök, szopóajkak

Benne vagyok egy nemzetközi projektben, még alakul, viszont meg kellett hozzá néznem 2x59 percnyi filmet, amibe vonakodva kezdtem bele, de aztán nem tudtam vele leállni, s amióta megnéztem, azt várom, hogy mikor írhatok végre róla.

Mármint, hogy mikor lesz végre rá időm.

Hát most.

Legalábbis egy kicsi van.

Szóval van egy kétrészes BBC-minisorozat, amit a rettenetesen szimpatikus Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières) egyik orvosa, a szintén rettenetesen szimpatikus, bár egy egész kicsit talán too much Dr. Javid Abdelmoneim vezet. A filmek arról szólnak, hogy hogyan lehet az iskolai oktatás gendermentes.

Itt az első rész:

Itt pedig a második.

És nem. Egyikben sem arról van szó, hogy az lenne a cél, hogy az iskolákban csak fiúk tanuljanak vagy csak lányok. Arról sincs szó, hogy megszüntetnék az osztályokban a biológiai nemeket vagy a biológiai különbségeket.

Arról van csak szó, hogy megértették, hogy a két nem közötti csekély (!) biológiai különbség nem indokolja a két nem közti horrorisztikus (!) mértékű társadalmi különbségeket. Viszont mivel horrorisztikusak a különbségek, ezért bizony tenni kell valamit és sőt, meg kell keresni a dolgok eredetét.

Így aztán fogta magát a magára csak Doctor Javidként utaló Dr. Javid Abdelmoneim, és elment az angliai Isle of Wight-ra egy sima, mezei, átlagos általános iskolába.

Namost azt azért elég fontos megemlíteni, hogy egyébként ez a sziget főleg nem erről az iskoláról híres, hanem az Isle of Wight fesztiválról, amin 1970-ben akkora koncertet adott a The Who, hogy beleremegett az ég. És hát itt hordta az együttes basszusgitárosa, John Entwistle azt a csontvázjelmezt, amit később, tiszteletének jeléül a Red Hot Chili Peppers Flea-je is felvett. Bár, ha így belegondolok, talán nem pont azt vette fel, csak egy olyat.

De ez csak egy kis kitérő.

Most vissza az BBC-s filmekhez.

Fogalmam sincs, miért épp az Isle of Wight egyik iskolájára esett a választás, nem tudok sokat a sziget társadalmi összetételéről, de a filmeket nézve a szülők eléggé mindenfélék. Szó sincs tehát egy méregdrága elitiskoláról, de arról sem, hogy ez egy legeldugottabb szegregátum lenne, nem. Ez egy sima, mezei, teljesen átlagos, egyenruhás általános iskola. Illetve annak egy osztálya, amibe olyan 7-8 éves gyerekek járnak. Ami talán különleges, de csak magyar fejjel, hogy ezek a gyerekek már harmadik éve osztálytársai egymásnak.

És Doctor Javid ott van és néz és jegyzetel és megfigyel és kérdez, aztán mindenféle szakértőkkel egyeztet, utána megért, hogy aztán időt, pénzt, energiát, eszközöket nem kímélve demonstráljon  és prezentáljon és kritizáljon és előremutasson és javasoljon. Mindehhez pedig bevonja az igazatót, a szülőket, mindenkit, akit csak kell.

És mindenkinek van ideje (!), pénze (!), motivációja (!), kedve (!), mindenki elfogadja (!), érti (!) és akarja (!) a projektet és annak célját, senki sem kapkod, senki sem türelmetlenkedik.

Azt most nem kívánom leírni, hogy milyen eszközöket használnak a filmben arra, hogy megmutassák, mennyi módon szocializálja mindenki a gyerekeket arra, hogy megértsék, majd jól felnagyítsák a különbséget fiúk és lányok között, mert leírva hülyén nézne ki, tessék szépen megnézni a filmeket, nagyon tanulságos.

De közben meg ki nem bírom, hogy ne írjam le, de akkor most szelektálok egy nagyot, és a sok-sok példából kiemelek kettőt.

Egy.
Már ülni tudó kisbabákat random fiúnak és lánynak öltöztetnek, majd letesznek egy játékokkal teli plédre. Odavisznek egy mit sem tudó felnőttet, hogy játsszon a kis James-szel vagy Emilyvel, aki, még egyszer, franc tudja, lehet, hogy nem is James és Emily, hanem éppen Emily és James. Vagy James és James. Esetleg mindketten Emilyk. És akkor vannak a brit gyepre fektetett pléden fiús (logikai, kemény) és lányos (puha, szőrös, színes) játékok is, pontosan lehet sejteni, hogy melyik gyereknek milyen típusú játékot és hogyan nyújtanak a felnőttek, aztán hogy döbbennek, amikor elmondja Javid a csavart, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ennek tényleg milyen messzemenő következményei vannak.

Nem lehetnek. Vannak.

Kettő.

Doctor Javid elmegy egy pólónyomdába, fiú- és lánytrikókat készít, amiket aztán elvisz az iskola kerítéséhez, hogy ott leállítsa a szülőket, hogy megmutassa és kikérje a véleményüket a legyártott cuki/vagány ruhadarabokról. Mivel a szülők egyáltalán nincsenek beavatva (vagy annyira jól van a film megcsinálva, hogy bedőltem), ezért, akármilyen kedvesen szólítja is őket meg a Doctor, csomó szülő egyszerűen továbbmegy.

De azért néhány mégis megáll.

És akkor jönnek a trikók. És a hegyibeszéd.

Az első lánytrikóra az van írva, hogy Forever beautiful (Örökké szép). Cuki, eskü venném. Aztán jön a következő. Looks are everything (A külső a minden). Na, erre már ingatom a fejem. A harmadik? Boys are better (A fiúk jobbak). Határozott csodálkozás. Utolsó. Made to be underpaid (Alulfizetettségre ítélve). Uh, húzom a szám. Ki a franc venne ilyen trikót a lányának?!

Aztán a fiúknak legyártott felsők. Az elsőre az van írva, hogy Here comes trouble (Egy igazi bajkeverő vagyok). Óvatos büszkeség vegyül a mosolyomba. Boys don't cry (A fiúk nem sírnak), mondja a második, a fiam emeli is a hüvelykjét, de én már sejtem, mire megy ki a játék, jelzem is a nemet a fejemmel. Aztán a harmadik: Tough guys don't talk (A kemény csávók nem beszélnek), ez már egyértelműen hülyeség, a negyedikre - Bottled up and ready to burst (Bepalackozva, és készen a robbanásra) - már oda se figyelek.

Demagógia?

Aha.
Nem.

Olyan szépen látszik, hogy egyik trikóból seperc alatt ott a másik. És annyian és annyiszor írtak már erről, de egyszerűen nem lehet megunni, mert úgy tűnik, mindig aktuális. Mert

• hiába jön elő a Gillette egy, a macsóságot elítélő reklámmal,
• hiába van a Zewának egy, a láthatatlan munka igazságtalan eloszlásáról szóló reklámja,
• hiába beszél az Amerikai Pszichológiai Társaság tanulmányokkal megerősített tényeken alapulva a maszkulin társadalmak toxikusságáról,
• hiába hisszük, hogy a tenyerünkön hordozzuk a nőket, miközben dehogy,
• hiába van #metoo
• hiába van brutál szexista reklámokat gyűjtő fotóalbum,
• hiába írt Doffek Gábor hosszan arról, hogy hogy meglepődött azon, hogy mennyi nő élt át verbálisan szexuális abúzust, 
• és bár nyilván nevetséges porszem vagyok csak a rendszerben, de hát én is írtam rengetegszer már a szexizmus káros hatásairól és nyilván a felsorolás szinte végtelen,

ha egyszer bármikor villanthat a CBA szopóajkakat, egy nyelviskola hatalmas kebleket, egy laminált padlót áruló cég domborodó női fenekeket, a bármilyen bármi bármilyen női testrészt azért, hogy eladhassa a termékét, aminek nyilvánvalóban épp a női testrészekhez van a legkevesebb köze.

Szégyellje magát minden reklámcég, aki erre vetemedik!

De ha már ennyiszer le kell írni, akkor le kell, de most akkor csak összefoglalnám.

• A jóindulatú szexizmus (Ú, de szép vagy, kapod is a virágot nőnapon, meg az ingyen belépőt a diszkóba, meg a passzív agresszióval kézen fogva majd jól megóvunk téged mindentől, te csak ne félj egy cseppet sem, amíg a közeledben vagyunk) melegágya a rosszindulatú szexizmusnak (Te rohadt picsa, csak a pénzem kell, igaz? Mi, hogy még a pénzem sem kell? Nem is vagy te nő!).
• Egy tizenkilenc országra kiterjedő reprezentatív kulturális összehasonlító vizsgálatból az derült ki, hogy minél elfogadottabb egy országban az ellenséges szexizmus, annál elfogadottabb a jóindulatú is.
• Ugyanebből a kutatásból az is kiderült, hogy minél elfogadottabb egy országban a jóindulatú szexizmus, annál nagyobb a távolság a két nem között. Magyarországon pedig igen nagy elfogadottságnak örvend a jóindulatú szexizmus. Meg is van ennek a következménye, mutatom is a következő pontban.
• Magyarország a Global Gender Gap mutató 149 lehetséges helyéből az elegáns 102. helyre került, ami épp ahhoz elég, hogy mi legyünk az utolsók az EU-ban. Érdemes egyébként különböző országokra rákeresni, hogy megértsük, mennyire gyatra pozíció ez. Oké, ez csak egy screenshot, a linkre klikkelve viszont már lehet hajkurászni a 101. helyezettet.

És akkor most képzeljük el, hogy ezeket a gondolatokat jobb vagy bal kezünk mutató- és hüvelykujja közé csippentjük, a szánkba emeljük, majd a nyelvünk közepére helyezzük, hogy aztán a gondolatokat nyelvünket megemelve egy óvatos lendülettel a szájpadlásunkhoz préseljük, majd egyenletes, körkörös mozdulatukkal szétlapítva ízlelgetjük azt a következményt, hogy a jóindulatú szexizmus éppúgy előítéletes gondolkodásra vall, mint az ellenséges.

Na?
Milyen íze van?

Keserű?
Poshadt?

(via GIPHY)

Ez a minimum.

Bizony, a dolgok összefüggenek egymással!

(Kép forrása)