2019. október 18., péntek

Ha a csend beszélni tudna...

Kicsit zavarban vagyok, hogy akkor most le lehet-e, le szabad-e, le kell-e írni, hogy ki miatt és miért szervezett monstre, nemzetközi előadók által színesített szimpóziumot a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vagy nem lehet, nem szabad, nem kell.

Mert azt ugyan megtudtam a szuperguszta természeti és építészeti környezetben, 500 (!) fő részvételével, vérprofin megszervezett és megrendezett konferencia után, hogy kolléga, nagy hatású és atya és azt is megtudtam, hogy bűnt, vétket, terrible crime-ot követett el, de hogy ki is ő és pontosan mit is követett el, azt nem.

De miért olyan nehéz kimondani? Nevén nevezni? Őt is és azt is, amit tett?

Hát az ő nevét azért nehéz kimondani, válaszolom meg egyből a kérdést, mert nem indult rendőrségi eljárás az ügyben. Amíg meg nincs kimondva a bűnössége, addig megilleti őt az ártatlanság vélelme.

Rendben, akkor tehát hívjuk őt mi is M-nek.


De arról azért csak lehet beszélni, arról azért csak kéne beszélni, hogy mi is az, ami miatt kicsapták M-et az egyházból, hogy mi is az a bűn, vétek, terrible crime.

Hát az, hogy

  • visszaélt a hatalmával, kihasználta a helyzetét,
  • a maga javára fordította azt, ahogy a bentlakásos iskola diákjai apafiguraként tekintettek rá, 
  • verbálisan megalázta a fiúkat,
  • folyamatos bűntudatban és rettegésben tartotta a diákjait, akik mindeközben felnéztek rá,
  • leült a fiúk mellé este az ágyukba, és a pizsamájuk alatt simogatta őket, hasukon, belső combjukon, péniszükön,
  • sok fiú kételkedett a szexuális orientációjában,
  • elérte, hogy a gyerekek ne kezdjenek el azon gondolkodni, hogy az, amit ő csinál, rendben van-e,
  • hozzájárult ahhoz, hogy a csend csend maradjon, a titok titok maradjon.
Tehát a kamaszkoruk csúcsán lévő, az identitásuk minden szintjén folyamatosan átalakuló fiúkat traumatizált, alázott meg, molesztált, tapizott, abuzált, de az M. által elkövetett undorító és súlyos vétkek nem lettek megnevezve, és sajnos ez elég nagy hiányossága volt a szimpóziumnak.

De igyekszem nem telhetetlennek lenni, már csak azért sem, mert a rendezvény második felében megrendezett kerekasztal-beszélgetésen részt vevő egyik szereplő, a Klebelsberg Központ droidjának arra a mondatára, hogy a tanárokon nincs is túl nagy teher, nem is dolgoznak megfeszítetten és az iskolák szabadok, a közönség egy emberként szisszent fel.

De azért sem vagyok elégedetlen, mert az ügy négy évvel ezelőtti kirobbanásakor Várszegi Asztrik főapát még illetlen érintésnek nevezte azt, amit M. elkövetett, ehhez képest viszont az, hogy itt most egy gyöngyűen megépített, nyálcsorgatóan modern módon berendezett, az apátság és a gimi területén lévő gyönyörűen őszbe hajló fákra néző tornateremben arról beszélgettek 500 ember előtt komoly beosztású egyházi és világi emberek, hogy hibát követtek el és arról, hogy ezeket a hibákat hogyan nem fogják legközelebb elkövetni, az akkora dolog, amekkorát Magyarország még nem látott. Pláne oktatási intézményben. Pláne egyházi intézményben.


Mert a hazai gyakorlat a csend, a titok, a majd házon belül megoldjuk, okosba. Azaz a hazai gyakorlat az, hogy nem oldjuk meg. Mert olyan jó tanár volt. Mert a gyerekek imádták. Mert a tanár komoly sikereket ért el a gyerekekkel. Mert mégiscsak Magyarország egyik legjobb iskolája. Meg nem kell ide nekünk semmi felhajtás. Meg akarod, hogy a gyerekedet meghurcolják? Meg egyébként is, múlt hónapban nem számoltunk el rendesen az alapítványi pénzekkel, gondolom, te sem akarod, hogy kiderüljön. 

De Pannonhalma nem ilyen. Úgy tűnik, Pannonhalma üde kivétel. Már tavaly csináltak egy kiállítást a csendről, nem meglepő módon Csend címmel, érdemes megnézni, idén meg ugye.

Szóval a szembenézés elindult, de ez a konferencia még csak egy első lépés. Vagy nulladik. Vagy nem is tudom, hányadik, mert azt azért a konferencia végére megértettem, hogy ez egy őrült hosszú folyamat. Protokollokat előkészíteni (ki kinek mikor szólhat, áldozatvédelem, anonimitás biztosítása, kivizsgálás, következmények (mondjuk, hogy soha többé ne mehessen gyerekek közé)) azokat felállítani minimum 2-3 év, azok transzparens, mindenki számára (tanárok, diákok, szülők, vezetőség) az első pillanattól egyértelmű és következetes működtetése pedig folyamatos odafigyelést, jelenlétet, tudatosságot, érzékenységet igényel. Meg embert, kapacitást, türelmet. És talán pénzt is.


De el kell indulni.

És Pannonhalma elindult.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen tényleg kidolgoztak egy nagyon egyértelmű protokollt, ami tényleg mindenki számára hozzáférhető.

Mert - ahogy Hardi Titusz OSB, a Pannonhalmi Főapátság Oktatási Igazgatósága igazgatója mondta - urgencia van.

Ezt a szót használta egyébként a George Clooney, Bruce Willis és John Billingsley hangján egyszerre megszólaló amerikai származású, de (ha jól értem) konkrétan Vatikánban dolgozó Monsignor Robert W. Oliver is, de ő urgency-nek mondta, ami mégsem üt annyira, mint az urgencia, mert az urgenciában valahogy nekem benne van a katolicizmus szigora és határozottsága.

Márpedig a csend megtörésében szigorúnak és határozottnak kell lenni.

És talán egy egész kicsivel még ennél is bátrabbnak.


Ha pedig az is kérdés, hogy a facebookos trollkodása helyett mit tehetett volna Vári György, vagy mit tehetne az a csomó bárki, aki valaha gyerekeket molesztált annak érdekében, hogy valóban biztosítson mindenkit maga körül, hogy megértette, hol hibázott, akkor azt mondanám, hogy

  • el kellett volna jönnie erre a szimpóziumra
  • elő kellett volna adnia ezen a szimpóziumon
  • valamelyik hazai gyermekjogi, gyermekvédelmi alapítványhoz be kéne jelentkeznie, hogy szeretne részt venni a szervezethez, hogy utána önkéntes alapon járja az ország általános és középiskoláit, hogy előadásokat tarthasson arról, hogy milyen utat tett meg hibája megértésében.
Hajrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése