2019. október 21., hétfő

Tetves ügyek

1991 és 93 között Klagenfurtban éltünk, a 91/92-es tanévben 4.-es voltam, jött az osztályba az iskolaorvos, végigvizsgálta a fejeket, mímelt diszkrécióval a mellettem ülő lány elé tett egy papírkát, majd kiment. A papíron mintha stilizált rovarkák lettek volna, de lehet, hogy ezt csak most találom ki.

A lényeg, hogy az egészből semmit sem értettem, hiszen egyáltalán nem tudtam németül, csak a lány elpirulása tűnt egyetemesnek: valamiért szégyellte magát. Otthon aznap egy másik samponnal mostam hajat, de hogy miért, azt csak utólag fogtam fel.

Az osztrák Volksschule így oldotta meg a tetűproblémát a 90-es évek elején.

Aztán néhány napig még ment az undorodás a padtársamtól, amit nem tudom, hogy a tanárom hogyan kezelt, mert abból sem értettem semmit, arra viszont emlékszem, én is vígan undorodtam volna, csak hát sajnos megint az a fránya nyelvismeret. Így viszont elnyertem a lány bizalmát, aki rettenetesen hálás volt nekem azért, amiért jófej maradtam, azt hiszem, a némettudásom ugrásszerű fejlődését is neki köszönhettem, onnantól ugyanis rengeteget segített az órai munkákban, házi feladatokban, sőt, a matricagyűjtési láz derekán mindenféle szőrös, plüss, puha és csillogós matricákkal halmozott el, mert a nonverbális gesztusaimat udvariasságnak tekintette. Naaa, séne stikká, ghört diá, isz gsánk, nimm dohh, nimm, mondta ellentmondást nem tűrő, kemény karintiai dialektusban.

Aztán egy idő után már, hála neki, verbálisan is vissza tudtam volna utasítani a sok műanyagot, ha addigra nem felejtettem volna el a tetveit.

Sajnos a lány nevét már elfelejtettem, de innen akkor most szeretném neki megköszönni a sok segítséget.

Most 2019. van, nem tudom, hogy az osztrák tetűstratégia felnőtt-e azóta, de egy biztos. Legalább nem titkolták.

Magyarországon viszont nem csak a szégyen és a titok a kezelés kimozdíthatatlan alappillére, de a tetves gyerekek és azok családjainak megítélése is elég egyértelmű és stabil.

Mert a tetű a magyar gógyi szerint a koszos, igénytelen, nemtörődöm életmód szükségszerű és elidegeníthetetlen velejárója.

Pedig nem.

A tetűnek teljesen mindegy, hogy a haj, amibe belemegy (igen, megy, mert ugrani nem tud, az ugrás a bolha és a nyúl, zerge képessége), tiszta-e vagy koszos. Arról meg aztán pláne fogalma sincsen a tetűnek, hogy a hajkoronához tartozó test hol és milyen körülmények között él. Szaporodik tehát ő vígan a koszban és a tisztaságban, Üllőn, Debrecenben, Rózsadombon és Bátaszéken, mindegy neki, hogy ki nyerte az önkormányzati választást az adott körzetben, és az sem különösebben érdekli, hogy a hajnak milyen színe van. Ha valami izgatja, akkor az, hogy a haj legyen dús és/vagy hosszabb, mert ott tud a legjobban szaporodni.

Egyébként fontos még, hogy a fejtetvek alapvetően hajból hajba másznak, nekik vér kell, ami a ruhákban, ágyneműben, fésűben, kalapban, sapkában alig van, így ezekben elég rövid ideig élnek meg, de ahogy a gyerekek egymásnak adogatják a cuccaikat, ölelkeznek, verekednek (s mivel ezek óvodában gyakoribbak, ezért a tetű is gyakrabban jelenik meg óvodások fején), ezek a vértelen tárgyak kiváló közvetítő szerepet tölthetnek be.

Most pedig, hogy ezt a rovartani és szociológiai dolgot tisztáztuk, jöjjön egy jól követhető protokoll szülőknek és pedagógusoknak azokra az esetekre, ha a családban és/vagy az iskolában felütné a fejét a fejtetű.

Nézzük először, hogy mi az eset akkor, ha otthon derül ki a tetű.

  1. Csak semmi pánik, áldozathibáztatás, sztereotipizálás, előítélet és prekoncepció!
  2. Vegyél egy tetűirtó sampont, majd az instrukcióknak megfelelően kezeld le vele az egész családot. Természetesen saját magadat is.
  3. Mosd ki az összes ágyneműt, aznap hordott ruhát, beleértve a sajátodat is.
  4. Az összes plüss állatkát pakold be egy hatalmas zacskóba, jól kötözd be, majd tedd félre 48 órára.
  5. Írj levelet a rokonoknak, akikkel a napokban találkoztatok, hogy ez a helyzet, és írj levelet az osztály- vagy csoportlistára. Eltitkolni a tetveket kellemetlenebb, mint transzparensnek lenni a dologgal kapcsolatban. Ha úgy érzed, hogy az óvoda/iskola nem elég felvilágosult a dolgot illetően, akkor tájékoztasd csak az osztályfőnököt, óvónőt/bácsit.

Ha pedig az óvoda/iskolaorvos vagy a védőnő veszi észre a rovart, akkor a következőt javaslom:

  1. Csak semmi pánik, áldozathibáztatás, sztereotipizálás, előítélet és prekoncepció!
  2. Írj egy levelet a csoportba/osztályba járó gyerekek szüleinek arról, hogy 
    1. Csak semmi pánik, áldozathibáztatás, sztereotipizálás, előítélet és prekoncepció!
    2. Vegyenek egy tetűirtó sampont, majd az instrukcióknak megfelelően kezeljék le vele az egész családot. Természetesen saját magukat is.
    3. Mossák ki az összes ágyneműt, aznap hordott ruhát, beleértve a sajátjukat is.
    4. Az összes plüss állatkát pakolják be egy hatalmas zacskóba, jól kötözzék be, majd tegyék félre 48 órára.
  3. Mosd meg a saját hajadat is a tetűirtó samponnal.
Ennyi.

Kicsit talán körülményes és kellemetlen, de viszketni biztos, hogy rosszabb.

Ciki pedig egyáltalán nincs benne.

Felvilágosító rovatunk következő részeiben a rühességet, a göthösséget és az ótvarosságot dekonstruáljuk.

1 megjegyzés:

  1. Rühességben otthon vagyok! Az első körnél hónapokig tartott, mire rájöttem, hogy miazistenez, az orvoshoz már a diagnózissal mentem el, a kezelés pofonegyszerű volt (de a 24 órára magamra kenős cucc szaga örökre beleégett az orrmemóriámba). És minden akkori civil aktivista társamnak (sokan voltak) körlevelet küldtem, hogy mi a szitu és mit figyeljenek magukon, de szerencsére mindenki megúszta, viszont jött visszajelzés, hogy van köztük, aki már korábban megjárta, szóval megvolt a nyílt kommunikáció, fasza volt. A második esetben, rutinosként, már elég korán diagnosztizáltam saját magam, akkor épp remeteéletet éltem, szóval nagyjából senki nem volt veszélyben, nem volt szükséges oktatóanyagot csinálnom a balsorsomból. :)

    VálaszTörlés