Férfiügyek

A nők hátrányos helyzetű csoport, a nőket a férfiak elnyomják, a nők egyaránt áldozatai a jóindulatú és az ellenséges szexizmusnak, a nők végzik a láthatatlan munka és az érzelmi házimunka oroszlánrészét, ha nem az egészét, a nők feladata a gyerekek és az idős rokonok gondozása is, a nők csak fogyjanak le szépen a szülés után, a nők élete drágább, hiszen a nőknek szánt termékek drágábbak, a nők higiéniai és piperecuccai szintén drágábbak, a nők kevesebb fizetést kapnak ugyanabban a pozícióban, a nők erősebb anyagi függésben élik az életüket, ezért nehezebben is tudnak leválni, elválni, ha éppen úgy adódik vagy úgy adódna, a nők lassabban haladnak a munkahelyi ranglétrán, a nők bizonyos szint fölé nem jutnak a munkahelyi hierarchián, a nőket a munkahelyeken kizsigerelik. A nőket stírölik, a nőknek utánuk füttyögnek, alájuk nyúlnak, megmarkolják a feneküket, mellüket a tömött villamoson, a nőket megerőszakolják vagy molesztálják a futópályán, bármiben is, bárhol is vannak. A nőknek szégyenkezniük kell, ha pasizni akarnak, ha nem akarnak pasizni, ha menstruálnak, ha kicsi a mellük, ha nagy a mellük, ha izzadnak, ha szőr van nekik ott, ahol a férfiak szerint nem kéne, a nő egy pulzáló húsdarab. A nők hisztisek, nyafognak, nem áll össze nekik a kép, fáj a fejük, uralkodni akarnak a férfiakon, pénzéhesek, butábbak, nem tudnak vezetni, de ha azt tudnak is, parkolni biztos nem, a nő gyenge.

És még biztos csomó minden.

És ezeket rendre le is szoktam írni. Mert azt gondolom, hogy ez, mármint a fenti felsorolásban szereplő tételek rettenetesen igazságtalanok, méltatlanok, feleslegesek és károsak. De mindezzel együtt is léteznek, méghozzá sok-sok ember fejében.

Persze, mi mind kivételek vagyunk, de ha tényleg mind kivételek lennénk, akkor a nők a férfiakkal egyenlőek lennének. Ha mi mind kivételek lennénk, akkor nem halna meg heti nagyjából két nő Magyarországon párkapcsolati erőszakban.

De meghal.
De alájuk nyúlnak.
De kevesebb fizetést kapnak.
De, de, de.

Lehet szépíteni, meg engem és a feministákat lefeminácizni, lehet mindenfélét, de ezek a dolgok attól még vannak. És ezek a dolog bizony nagyon súlyosak, amiken nagyon jó lenne nagyon gyorsan változtatni.

Én pedig olykor megkapom, hogy arról miért nem írok, hogy férfinak lenni milyen nehéz.

GIPHY Hát nekem erre, a fenti gifen kívül két válaszom van.

Az egyik, hogy hát mert annyira azért nem lehet nehéz privilegizáltnak lenni, a másik, hogy hát milyen igaz is, tényleg nem szoktam arról írni, hogy a férfiaknak milyen nehéz.

Részben azért sem, mert férfiként nyilván én is azonosulok azzal a társadalmi elvárással és nyomással, hogy a férfi mindent kibír, a férfi erős, a férfi bírja.

De közben ez az elvárás megbénítja a férfiakat a pszichológiai fejlődésben, a maszkulin ideológiának áldozatai a férfiak is, a sok háború, erőszak, bullying, alkoholizmus, fehér- és kékgalléros bűnözés mind a maszkulin ideológia szerves következményei, amik sorra döntik különböző szív- és érrendszeri megbetegedésekbe, májzsugorodásba és daganatos betegségekbe, majd a halálba a férfiakat. A férfiaknak ambiciózusnak kell lenni, lapátolni kell haza a pénzt, nem szabad érzelmeket átélniük, azokat kimutatni, nem hibázhatnak, nem szabad feladniuk, a férfiak legyenek erősek és kitartóak, a férfiaknak kezdeményezniük kell, a nőket meg kell hódítani és mindenhova meg kell őket hívni, a férfiaknak bírniuk és akarniuk kell a szexet, a férfiaknak a méretük a lényeg, a férfiak csak szórják a spermát, de aztán a terhességbe, szülésbe, szoptatásba, gyereknevelésbe bele ne szóljanak, a férfiak csak focizzanak a gyerekekkel, a férfiak csak tartsák egyben a családot. A férfiaknak érteniük kell a kütyükhöz, a szereléshez, a férfiaknak érteniük kell a matekot és a kocsikat, de persze közben legyenek gyengédek, érzékenyek, figyelmesek, érdeklődőek, kíváncsiak, türelmesek, nem is sorolom tovább.

Ha választhatnék, nem lennék sem férfi, sem pedig nő, mert ez őrület.

Viszont úgy alakult, hogy nem kell választanom, férfi vagyok, és úgy alakult, illetve azért kicsit úgy is alakítottam, alakítottuk, hogy attól, hogy férfi vagyok, még nem kell olyan férfinak lennem, akinek ennyi mindent kell csinálnia, lehetek olyan férfi, amilyen lenni szeretnék, és azt hiszem, a feleségem is olyan nő lehet, amilyen nő lenni szeretne.

Nincsenek korlátlan lehetőségeink, vannak bizonyos adottságaink is, de a társadalmi elvárásoknak azért nem felelünk meg minden tekintetben. Illetve máshogy rendezem a szavakat. Nem a társadalmi elvárásoknak felelünk meg, hanem igyekszünk saját magunkból és a másikból kiindulva szervezni folyamatosan változó önmagunkat.

De kicsit azért nem az van, hogy a nők listája nincs tele buta és nevetséges sztereotípiákkal, a férfiaké meg igen?

De nem tudom, sokszor visszaolvastam a felsorolásaimat, meg végiggondoltam a saját és férfitársaim életét, és nehéz, nehéz, tényleg, de nem úgy, nem annyira és nem annyiszor, mint a nőké.

Hát ezért nem írok annyit a férfiügyekről. Ezért nem írok annyit arról, hogy nekünk milyen nagyon nehéz, mert tényleg azt hiszem, hogy annyira azért nem nehéz.

Ha a férfiak csak egy egész kicsit tudnának és mernének többet beszélni az érzéseikről, ha csak napi kétszer két percet beszélnének arról, hogy milyen is nekik egy-egy napjuk (nem csak arról, hogy mi történt velük), biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb dolguk lenne. Dolgunk lenne.

Még annál is, mint amilyen most.

Mert bizony szerintem az van, hogy a férfiaknak rossz, mert van ez a csomó macsó elvárás. De ezek miatt nem lesz rosszabb férfinak lenni, mint nőnek, ezek mintha kicsit önmagukban, nem pedig relatíve lennének. De a nők helyzete a férfiakénál rosszabb, a férfiakhoz mérten rosszabb, így, viszonyítva, és ez már önmagában is egy borzasztóan macsó premissza.

Pedig nem vagyok férfigyűlölő.

De hát ez van, a férfiak életét a férfiak teszik tönkre, és nincs mit tenni, a nőkét is*.

*Persze nem mind és nem mindegyikét.