Börtönt a pszichológusoknak!

Hogyaszongya

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 187. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(1) Aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen
a) az orvosi gyakorlat,
b) az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy
c) a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások
körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (kiemelés tőlem)

Az történt ugyanis, hogy a Parlament fogta magát és mindenféle szakmai egyeztetés nélkül elfogadta az EMMI előterjesztését a BTK egyes részeinek (ld. fent) átírására, Szigeti Ildikó pedig írt egy kicsit félrevivő blogbejegyzést, amit rengetegen megosztottak, amit a merce.hu is lehozott, most pedig a mindenféle mentális segítségnyújtással foglalkozó szakemberek csak pislognak a b) pont láttán és azt értelmezve, hogy akkor most mi lesz vele, a segítségre vágyók meg szintén pislognak, hogy akkor eztán majd csak beszélőre mehetnek?

Mert mik azok az ebbe a körbe tartozó tevékenységek?

Kik végzik ezeket a tevékenységeket?
Hol végzik ezeket a tevékenységeket?

Mi van a meseterapeutákkal, táncterapeutákkal, művészetterapeutákkal, mozgásterapeutákkal, lovas terápiát végzőkkel, tanácsadó szakpszichológusokkal, (még) szakvizsga nélküli pszichológusokkal, családterapeutákkal, a lelki segélyvonalak végén ülőkkel, meg úgy egyébként, mi van az összes többi, mentális segítségnyújtást végző szakemberrel? És a családsegítőkben dolgozókkal, szociális munkásokkal, anonim beszélgetőcsoportok vezetőivel, önkéntes segítségnyújtókkal?

Akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy élesek a határok, azok azért nem annyira azok. Átfedések vannak kompetenciákban, kérdéskörökben, problémakörökben, attitűdökben. Egy pszichológus kérdéseket tesz fel, hallgat, hümmög, olykor eszközöket használ, figyel, összefüggéseket próbál meglátni és megérteni, a kliens meglévő narratívái helyett próbál más narratívákat felállítani. De legfőképp megért és elfogad. És hát valami ilyesmit tesz egy tanácsadó szakpszichológus is, de szerintem egy klinikai szakpszichológus is. A különbség a szemléletben és a képzettségben van, no meg abban, hogy klinikusok foglalkozhatnak mentálisan, pszichésen betegekkel is, ők már végezhetnek pszichoterápiát* (habár nem biztos, hogy pszichoterapeuták).

A különbségek megértése viszont nem a kliens/páciens feladat, a kompetenciahatárokat nem neki kell ismernie, de persze nem árt, ha tudja, hogy az, akihez fordul, mit csinál. És ebben bizony a szakember lehet segítségére. Hogy annak hívja azt, amit csinál, amihez képesítése van.

De ha a hétköznapi emberek nem is pontosan ismerik vagy nem is használják tökéletesen a szakzsargont, a szakmának és a szakembernek tökéletesen kell. És a törvényeknek is nagyon pontosan kell fogalmazniuk.

Arról egyébként, hogy a segítő szakmák elnevezései között mekkora hatalmas káosz és átláthatatlanság van, egyszer már írtam a Lelki betevőre, de akkor talán nem voltam abban annyira egyértelmű, hogy az a rendszer, illetőleg rendszertelenség, ami most van, nem jó.

Mert nem egyértelmű, mert tele van ellentmondásokkal, átfedésekkel.

És ezeken ez a törvénymódosítás sem javít, hanem inkább ront. Az pedig külön nagy baj, hogy ezt az anomáliát büntetőjogi szabályozással kívánja az állam megoldani.

Voltak korábban a szabályozásra, a pszichológusok és mentális segítségnyújtással foglalkozók kordában tartásra más jellegű próbálkozás is, legutóbb például a pszichológus kamara felállítása, de végül az nem jött össze, a Kormány nem vitte a Parlament elé a dolgot. (Hogy mire lehetett volna jó egy ilyen kamara és mire nem, arról írtam már, szintén a Lelki betevőre.)

Szóval van a köznyelv és a szaknyelv, amik bizony nem mindig ugyanúgy beszélnek. Fontos, hogy legyen törekvés arra, hogy előbbit az utóbbihoz közelítsük, és ebben a szakembereknek nagy szerepük van, lenne, de attól még simán lehet, hogy nem fogják egymást beérni, és továbbra is lesz ember, aki azt fogja mondani, hogy terápiára jár, miközben az tanácsadás. Vagy azt fogja mondani, hogy terápiába jár, közben az meseterápia és nem pszichoterápia. Mint ahogy sokan még a pszichiátert és a pszichológust is keverik.

Ettől még persze a szaknyelvnek elég pontosan definiálnia kell, hogy mi mit jelent a mentális segítségnyújtás területén, de ezt a célt a jelenlegi törvénymódosítás nyomokban sem szolgálja, nagyon homályos ugyanis a megfogalmazás, ami miatt azt kell gondolnom, hogy a kodifikátorok vagy kapkodtak, vagy - de ezt talán már cinizmus lenne feltételezni - épphogy mindent jól végiggondoltak, és a szabad interpretációnkra bízták a dolgot.

Csakhogy egy elég kockázatos dolog ám.

Sértett vagy elégedetlen kliensek ugyanis voltak, vannak és lesznek is, innentől pedig csak idő kérdése, hogy mikor jelent fel valakit a rendőrségen valaki.

És akkor kezdetét veheti valami teljesen abszurd, ugyanis fogalmam sincs, hogy a nyomozók hogyan fognak tudni utánajárni annak, hogy a kérdéseim, jelenlétem, hümmögésem, attitűdöm a pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenység-e, vagy még belefér a tanácsadói kompetenciákba, a nyomozók hogyan fognak tudni utánajárni annak, hogy a művészetterápiát nyújtó szakember munkája már a pszichoterápiás gyakorlat körébe tartozó tevékenység-e vagy sem.

És akkor most hallgassuk meg közösen Johnny Cash Folsom Prison Blues című dalát.

Utána pedig be is vezethetjük a pszichológusbűnöző kifejezést.

Egyébként meg, viccet félretéve, tényleg nehéz felmérni egy rosszul kodifikált törvény erejét és hatását, de amit tehetünk, hogy egyrészt szakemberként tényleg csak azt csináljuk, amiről papírunk van, és csak úgy hívjuk azt, amit csinálunk, aminek azt hívni kell, szakemberhez fordulóként pedig azt tehetjük, hogy pontosan tudjuk, hogy az, akihez fordultunk, ki is.

Nem bizalmatlanság ez, hanem tudatosság.

Ettől még a törvénymódosítás rossz és káros, és attól, hogy a kliens tudja, kihez jár, a szakember meg tudja, mit végez, attól még lehetnek kellemetlenségek ebből a módosításból.

* Legalábbis egy EMMI rendelet szerint. Az egészségügyi törvény 103. paragrafusa szerint nem.