Vasárnap volt a házasság napja, hétfőtől pedig a házasság hete van. Négy kontinens huszonegy országában.
Mindez pedig csodás, hiszen a házasság jó, a házasság kell, a házasság biztonságot nyújt, a házasság szimmetrikus, a házasság hűséget jelent, a házasság örök, a házasság őszinteségen alapul, a házasság mindenki számára egyformán hozzáférhető, a házasság a feltétel nélküli szeretet netovábbja, meg még csomó minden is a házasság, amiről nem is tudtam, tessék szépen elolvasni a Házasság hete honlapján.
Mert bizony, még honlapja is van neki.
Egyetlen dolgot nem értek csak. Hogy 2020-ban mégis mi a francért kell propagálni a házasságot?
Vagy ha már propagáljuk, akkor az mégis hogy lehet, hogy melegeknek nem lehet? Az mégis hogy lehet, hogy nők ezrei nem tudnak kilépni roncsoló házasságukból? No és az mégis hogy lehet, hogy ennyire nagyon sokan boldogtalanok a házasságukban? Hogy ennyien lépnek félre, ennyi házasság végződik válással? Ezek megváltoztatása miért nem célja a házasság hetének?
Vegyük már észre, hogy nem a házasság a cél, hanem a jó kapcsolat. A bizalom. A biztonság. Az elfogadás. A szeretet. A megértés. Az egyenjogúság és az egyenrangúság. Ezek egy része remekül megy ma már házasság nélkül is, egy másik része pedig sosem volt igazán a házasság függvénye.
Vegyük már észre, hogy nem a házasság a cél, hanem a jó kapcsolat. A bizalom. A biztonság. Az elfogadás. A szeretet. A megértés. Az egyenjogúság és az egyenrangúság. Ezek egy része remekül megy ma már házasság nélkül is, egy másik része pedig sosem volt igazán a házasság függvénye.
Ők is okosakat és szépeket, meghatóakat írnak, de egy dolog miatt mégis furán éreztem magam, miközben olvastam ezeket a cikkeket. És ugyanez az érzésem volt a sok, házasságnapjás, házassághetés poszt nézegetése közben is.
Hogy mégis mi a franc is ez?
Mert rendben, nem akarják megmondani, hogy házasodjak össze, meg azt sem akarják megmondani, hogy a házasság jobb, mint a nem házasság, de hol van bármelyik cikkből (főleg a kifejezetten a házasság hete alkalmából íródott kettőből) a társadalmi érzékenység? Megmondóemberek, véleményformálók ők, akik egy szót sem ejtenek a melegek hazai jogaikról, az egyenlőtlenségen alapuló házasságokról, az elképesztő mennyiségű családon belüli erőszakról, arról, hogy mennyire kiszolgáltatottak Magyarországon a házas nők, a házasságból kilépni vágyó, komoly anyagi függésben lévő nők meg aztán pláne, és hát sőt, még amikor külön fel is hívják a figyelmemet arra, hogy a házasság nem cél, akkor is ott van, hogy eszköz.
De mégis mire eszköz a házasság?
Semmire.
A házasság nem egy lépés valami felé és nem is valaminek a célja.
Vagy mit tudom én, hogy lépés-e, mit tudja bárki, hogy lépés-e. Van, akinek igen, van, akinek nem, abban viszont azért biztos lennék, hogy senkinek sem attól teljesedik be a kapcsolata, hogy volt egy esküvője valamikor. Az addigi életének lehet emlékezetes és csodás csúcspontja, az addigi élete beteljesülhet az esküvővel, de egyrészt még egy jól sikerült esküvő sem alapja egy kapcsolatnak, másrészt pedig hát aztán is van még élet. És az az élet komoly munkával lesz teli.
Szóval az, hogy két ember házas, mindössze egyetlen dolgot árul el arról a kapcsolatról. Azt, hogy az a két ember házas.
Ettől még lehet fontos a házasság intézménye, és a társadalomnak, a jogrendszernek és az egyházaknak meg is kell teremteni arra a lehetőséget, hogy azok, akik össze szeretnének házasodni, összeházasodhassanak, ugyanakkor arra is, hogy akik viszont nem akarnak, azoknak a jogaik és lehetőségeik semmilyen módon se csorbulhassanak a házasokéhoz képest.
És bizony, a házasság hetén, ha már egyszer van ilyen, erről is beszélni kell.
Joaquin Phoenix is elfogadhatta volna az Oscart úgy, hogy csak meghatódva megköszöni a díjat, de ő akkor már kihasználta az alkalmat arra, hogy kicsit társadalmi kérdésekkel is foglalkozzon. Natalie Portman is felvehetett volna egy méregdrága, de semmilyen ruhát ugyanerre a gálára, de nem, ő egy olyan méregdrága ruhát vett fel, amin közben a negligált női rendezők neveit lehetett elolvasni.
Szóval ne a házasságot propagáljuk, hanem a figyelmet. A kommunikációt. Az őszinteségen alapuló bizalmat. A bizalmon alapuló őszinteséget. A hitelességet. A törődést. A toleranciát. A sokszínűséget. Az elfogadást. A szolidaritást. Az empátiát. Az egyenlőséget.
És még akkor is csomó dolgunk lesz.
Mert egy jó kapcsolat, akár házasságról, akár másfajta együttélésről van szó, bizony komoly és folyamatos munka.
De megéri.
Szóval az, hogy két ember házas, mindössze egyetlen dolgot árul el arról a kapcsolatról. Azt, hogy az a két ember házas.
Ettől még lehet fontos a házasság intézménye, és a társadalomnak, a jogrendszernek és az egyházaknak meg is kell teremteni arra a lehetőséget, hogy azok, akik össze szeretnének házasodni, összeházasodhassanak, ugyanakkor arra is, hogy akik viszont nem akarnak, azoknak a jogaik és lehetőségeik semmilyen módon se csorbulhassanak a házasokéhoz képest.
És bizony, a házasság hetén, ha már egyszer van ilyen, erről is beszélni kell.
Joaquin Phoenix is elfogadhatta volna az Oscart úgy, hogy csak meghatódva megköszöni a díjat, de ő akkor már kihasználta az alkalmat arra, hogy kicsit társadalmi kérdésekkel is foglalkozzon. Natalie Portman is felvehetett volna egy méregdrága, de semmilyen ruhát ugyanerre a gálára, de nem, ő egy olyan méregdrága ruhát vett fel, amin közben a negligált női rendezők neveit lehetett elolvasni.
Szóval ne a házasságot propagáljuk, hanem a figyelmet. A kommunikációt. Az őszinteségen alapuló bizalmat. A bizalmon alapuló őszinteséget. A hitelességet. A törődést. A toleranciát. A sokszínűséget. Az elfogadást. A szolidaritást. Az empátiát. Az egyenlőséget.
És még akkor is csomó dolgunk lesz.
Mert egy jó kapcsolat, akár házasságról, akár másfajta együttélésről van szó, bizony komoly és folyamatos munka.
De megéri.
(Kép forrása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése