A M-O-Z-A-I-K - modell

Tegnap pedig volt egy élő beszélgetésem a Pagony Kiadó lelkes munkatársával Hajdu Zsanettel a mozaikcsaládokról három mesekönyv kapcsán.

És mivel az élő beszélgetések mostantól rendszeresek lesznek, ezért össze kell magamat kapni: itt az ideje, hogy magam (és esetleg a ti számotokra is) leírjam a tapasztalataimat.

Korábban sosem csináltam ilyet, és hát közben is éreztem, utólag meg aztán pláne, hogy egyáltalán nem vagyok képes arra, hogy megmondjam a tutit. Ez írásban nem is akkora probléma, mert ott tekerhetem a szavakat, ahogy csak akarom, meg ott nem is látom az arcok reakcióit, de szóban, pláne, amikor valakivel beszélek, egyből kiderül, hogy csak kertelni tudok.

Illetve hát dehogy kertelni, én így értem a pszichológiát, én ezt értem a pszichológiából.

A pszichológus a tág kontextust, a széles narratívát, a pszichológus saját megértését és megélését mondja, amiből a kliens, páciens vagy éppen az élő bejelentkezést hallgató megért, magára vonatkoztat valamit. Persze túl tágan nem fogalmazhatok, mert akkor nagy lesz a hézag, amit ki kell tölteni tartalommal, ha viszont túl konkrét vagyok, akkor könnyen kiderül, hogy az a konkrétum nem a kliens/páciens/néző konkrétuma.

Mert azt a konkrétumot, ami az ő konkrétuma, azt bizony neki kell megtalálnia.

Én nem vagyok motivációs előadó, influenszer, besszervisser, csak egy mezei tanácsadó szakpszichológus.

Persze biztos vannak nálam konkrétabban fogalmazó kollégák is.

És hogy tartsam az elképzelt szintet, bűntudatomban, imposztorszindrómában szenvedve, megfelelési kényszertől vezérelve most én is nagyon és kifejezetten konkrét leszek: leírom azt, amit szóban elmulasztottam kifejteni, a HIMF-modell után ugyanis megalkottam a mozaikcsaládokra alkalmazható, instant, csak vízzel felöntendő, mindenkire univerzálisan ráillő uniszex modellt is.

GIPHY

A modell neve - nyilván - MOZAIK. 

Íme tehát a MOZAIK-modell, ami azt mutatja be, hogy mi minden kell egy egész jó mozaikcsalád működtetéséhez.

Nézzük egymás után, mit is jelentenek a betűk!

(forrás)

M - Mondd! Ez nagyon egyszerűen hangzik, kivitelezni annál nehezebb. Ha valami bánt, ha valami jól esik, ha valamit nem értesz, mondd. Mármint ha nem érted, akkor kérdezd, szóval, hogy szólalj meg! Mert senki sem gondolatolvasó, nincs telepátia, ki kell mondani, ha valami van benned. Ehhez viszont fel is kell ismerni azt a valamit, ami benned van, ez önismeret és gyakorlat kérdése. A gyerekeknek egy váláskor és egy új család vagy új családok létrejöttekor rengeteg kérdésük van, ha nem kérdeznek, akkor a szülőnek kell kérdeznie, hogy képbe kerüljön. És mondd azt is, ha éppen nem akarod mondani. Mert azt is szabad.

O - Oltalom és Odafigyelés. Ami itt nagyon fontos, hogy a gyerekeket az égvilágon senki sem kérdezte meg arról, hogy meg akarnak-e foganni és születni, illetve arról sem kérte ki senki sem a véleményüket, hogy akarják-e, hogy a szüleik közül valamelyik vagy mindkettő bepasizzon, -csajozzon és hát azt sem kérdezte meg tőlük senki sem, hogy akarnak-e csomó mostoha- és féltestvért. Szóval a lényeg, hogy miattuk és értük eléggé ott kell lenni, azt a mondatot, amit egy váláskor a szülők mondanak, hogy mi már ugyan nem vagyunk együtt, de attól még téged ugyanúgy szeretünk, nem csak kimondani fontos, hanem csinálni is kell. Még akkor is, ha közben a szülők tényleg gyűlölik már egymást. Még akkor is, ha a gyűlölt szülő tulajdonságai felfedezhetőek a gyerekben. Az egyébként elég természetes, ha a gyerekek kicsit manipulálják a szüleiket. Az már kevésbé, ha a szülők teszik ezt, sem akkor, ha egymással, akkor meg még kevésbé, ha a gyerekeikkel. Az is elég természetes, ha a gyerekek egy ideig megzuhannak, regrediálnak. Oda kell rájuk figyelni, hogy ne legyen nekik rosszabb, mint amennyire az szükségszerű. Oké, persze nem szükségszerű. De rossz és nehéz részei lesznek, az majdnem biztos. Ide tartozik még az is, hogy egy gyereknek lehet bűntudata, mert hiheti, hogy az egész miatta van, lehet amiatt is bűntudata, hogy túl jól érzi magát, miközben meg látja, hogy a másik szülő nem. Ugyanez igaz lehet a szülőre is, még akkor is, ha tényleg nem akar már együtt lenni azzal, akivel volt. És mindenki tele lehet félelemmel is. Mi lesz, fog-e működni, ilyenek. Szóval bonyolult dolog ez, ami rögtön át is vezet a következő betűre.

Z - Zaj és Zen. Egy buddhista nyugalmára biztos, hogy szükség lesz abban a nagy zajban, amivel a mozaikcsalád jár. És itt egyaránt szó van a szoros és átvitt értelmében vett zajról, a mozaikcsaládtagoknak pedig szét kell tudni választani a lényegest a lényegtelentől, a rá tartozót a nem rá tartozótól, a relevánst az irrelevánstól. De. Szabad megélni érzéseket. És nem kell mindent egyből megoldani, lehet, hogy néha elég csak figyelni, jelen lenni, türelemmel ott lenni.

A - Alkalmazkodás és illeszkedés. Olyan ez, mint a KARANTÉN-modellben, csak hát itt aztán igazán nagyon sok emberhez kell alkalmazkodni és illeszkedni, akik közül sokan rokonok, mások nem, és ez nem függ össze azzal, hogy az ember együtt lakik-e velük vagy sem. És hát olyan emberekhez is kell alkalmazkodni, akik esetleg nem szimpatikusak. Újra. A gyerekeket erről senki az égvilágon nem kérdezte meg, mégis, hatalmas az elvárás feléjük.

I - Irónia. Igazából ide is a humor kellene, de hát ilyen ez H, kevés szóban van benne. Szóval egy kis nevetés (nem kinevetés) sok helyzetet segít kezelni, sok helyzetet segít mederbe terelni az, ha az embernek van egy kis humorérzéke, tud nevetni, tud másoknak segíteni nevetni, tud nevettetni. 

K - Keretrendszer. Ez talán mind közül a legfontosabb. Felbomló és megépülő struktúrák vannak egy mozaikcsaládban, méghozzá sok és bonyolult, amiket meg kell tanulni működtetni. Méghozzá úgy, hogy közben mindig minden változni fog, mégis, nem nagyon lehet leállni azzal, hogy az ember újra és újra definiálja azt, amiben éppen élnek. Mindez persze csak akkor megy, ha a szétment szülők egymással szóba tudnak állni, illetve akár szóba tudnak egymással állni, akár nem, el kell tudni fogadni - nyilván az abúzuson túl -, ha a másik családban a dolgok másképp mennek, ha ott más a normarendszer. Arra is érdemes figyelni, hogy ha korábban a gyerek anyjára mamaként utalt az apa, akkor a válást követően majd ne azt mondja, hogy te figyelj, és anyád nem hisztizett, amikor megtudta, hogy kilyukadt egy fogad? És ha az anya Laciként utalt a gyerek apjára, akkor a válást követően ne azt mondja, hogy apád megint elfelejtett uzsonnát bepakolni neked balett utánra!? Mert ha az apa látja, hogy kilyukadt a gyerek foga, akkor ő szóljon a másik szülőnek, ne parentifikálja azt a gyereket, ha pedig az anya látja, hogy nincs uzsi, akkor inkább csomagoljon ő, vagy beszéljen a gyerek apjával, de ne üzengessenek a szülők egymásnak a gyereken keresztül. Akkor se, sőt, akkor végképp ne, ha a nincs köztük már egyébként semmilyen kapcsolat sem.

Bonyolult?

Igen.

Nagyon?

Nagyon.

Mozaikcsaládban élni nehéz. Szép is lehet, de attól még nehéz.

De hát ez van, ennyit meg kell tenni a mozaikcsaládban élő emberekért. Gyerekekért és felnőttekért egyaránt.

A bejegyzés végére pedig jöjjön az egyik legmegnyugtatóbb dal, amit ismerek:

Have no fear

For when I'm alone

I'll be better off than I was before