De nehéz az iskolatáska

Újra kinyitnak az iskolák.

Mármint az alsó tagozatok.

Meg az óvodák.

Meg a bölcsődék.

Legalábbis most úgy tűnik.

Bár nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mik, hogyan, miért és mennyire nyitnak ki, a szabadságuktól és önrendelkezésüktől megfosztott intézményeknek megint igyekezniük kell, hogy meg tudjanak felelni a salátainstrukcióknak.

Szemek sírnak, szemek nevetnek, szemek riadnak, szemek könnyebbülnek. Mert vannak itt egyéni érvek, családi érvek, társadalmi érvek, gazdasági érvek, (politikai érvek), egymásnak ellentmondó érvek és egymást erősítő érvek.

Szóval főleg káosz van, nem tudjuk, mit gondoljunk, melyik érvnek kedvezzünk. S ha kedvezünk valamelyik érvnek, akkor mi lesz a többivel?

Hát semmi.

Kompromisszum lesz.

Valamelyik ujjunkat le kell harapni.

Kinek melyiket.

Nyilván.

Egy dolgot viszont érdemes elengedni.

No nem csak a szülőknek, gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak is.

Mégpedig azt, hogy ezalatt a két hét alatt majd jól bepótolják a gyerekek a két hónapos kiesést. Vagy - merthogy ez is elhangzott Maruzsa Zoltán - majd jól felkészítik a gyerekeket a következő tanévre.

Nem kell bepótolni, nem kell felkészíteni. Hanem inkább figyelni kell. Arra, hogy milyenek azok a gyerekek, akik két hónapon keresztül jóval kevesebbet szorongtak, jóval kevesebb szabálynak kellett megfelelniük, viszont megélhették a szabadságukat, önállóságukat, IKT-eszközöket használhattak azok céljainak megfelelően.

Már akik.

Mert sajnos rengetegen voltak/vannak, akik nem tudtak/tudnak belépni a digitális oktatásba, ők és a szüleik azok, akik leginkább várják a júniusi nyitást. A gyerekek újra kapnak enni, kevesebbet lesznek otthon, kevesebbet kell rájuk költeni.

De ami még fontos, hogy nekik sem kell majd most semmit sem bepótolniuk. Lehet, hogy lemaradtak, de ha ez így van, akkor a két hét úgysem lesz jó arra, hogy bármit is bepótoljanak. De az ő lemaradásukkal, kimaradásukkal rendszerszinten el kell kezdeni foglalkozni. Az ő lemaradásuk társadalmi szinten már most óriási károkat okozott.

Szóval ne azt várjuk el a két hétnyi iskolától, amit nem érdemes tőle elvárni, hanem azt, amit érdemes: a gyerekek szocializálódhatnak, visszatérhetnek a normál kerékvágásba. És persze a szüleik is. Ameddig lehet. Ha csak két hétre, akkor két hétre. Mert egyszerűen a társadalmunk - legyünk akár gazdagok vagy szegények, városiak vagy falusiak, munkanélküliek vagy munkával kibéleltek - egyszerűen nem arra rendezkedett be, hogy ne legyünk senkivel sem.

De nem lesz egyszerű, mert simán lehet, hogy 

 

• átalakultak az erőviszonyok az osztályban,
• a korábban kiválóan beszokott óvodás vagy bölcsődés ezalatt a két hónap alatt kiszokott, most pedig majd újra vissza kell szoknia, ez pedig lehet akár lassú is,
• a gyerek, pláne, ha kicsi, egyből benyal egy betegséget (no nem covidot)
• szorongani fogunk, hogy azok a higiénés és távolságtartási protokollok, amiket otthon kényszeresen betartottunk, az intézményben kevésbé, esetleg egyáltalán nem fognak tudni megvalósulni,
• két hét édeskevés lesz ahhoz, hogy a szülők visszaálljanak a normalitásba, pláne, hogy aztán majd nyárra megint át kell majd állni. Meg hát nem is csak visszaállni kéne, hanem fellélegezni sem ártana, a kettő együtt meg aztán pláne nehéz lesz. Azt persze - mármint rendszerszinten - végig kell azt is gondolni, hogy mi lesz nyáron, amikor tényleg nem lesz iskola, viszont sok embernek szabadsága sem lesz már.

Felkészítést persze éppúgy nem kapnak most a tanárok, ahogy a digitális átálláshoz sem kaptak túl sok támogatást és időt. A kimondott mondatok és előírások pedig - újra - egyáltalán nem egyértelműek. Így aztán a szülők sem tudják, mire és hogyan készüljenek, mivel számoljanak. Lehetne délelőttre és délutánra bontani az osztályokat, így egy időpontban csak fél osztály lenne a teremben, de ami még ennél is fontosabb lenne, hogy tényleg ne feltétlenül tantermi iskolában és még kevésbé frontális oktatásban gondolkodjanak az iskolák, hanem végre valami alternatívban, valami 21. századiban.

Kevesebb szabállyal, több önállósággal, több önismerettel és több szappannal, törülközővel, kisebb osztálylétszámokkal.  

Az akár hosszú távon is hasznos lenne.

Szóval kicsit nesze, semmi, fogd meg jól ez a két hét, de hátha mégis megmarkolható belőle valami.