Rég volt már a Kaleta-ügy.
Talán már egy hetes is van.
De talán nem árt ma is ízlelgetni a bűvös számot. A tizenkilencezret.
Ennyi gombócból is sok, pláne erőszakos, pedofil képekből. De mégis, kicsit olyan ez a szám, mintha nem egészen értenénk. Mintha relativizálnánk. Nem is feltétlenül az ítéletet meghozó(k), de lehet, hogy ő(k) is. Mert minden más tiltottból 19.000 elég komoly büntetéssel járna. 19.000 gramm marihuána, 19.000 lopott autó, 19.000 lövés, 19.000 forintnyi be nem fizetett adó, engedély nélkül lelőtt 19.000 fácán.
Szóval szennyes, abszurd, groteszk, következetlen és igazságtalan világban élünk. És ebben a világban élnek a gyerekeink is.
Amely világ, és abban különösen Magyarország, össze-vissza beszél róluk. Össze-vissza gondolkodik róluk. A gyerek büntethető, de a gyerek nem mehet be egyedül az állatkertbe. A gyerek nem szavazhat, de elég, ha csak 16 éves koráig tanul. A gyerek cigit nem vehet, de házasodhat. És a rendszer elvárásai velük kapcsolatban ugyanilyen ellentmondásosak, hiszen a rendszer a gyerekekben egy döntést hozó és a döntés meghozatalára teljesen alkalmatlan, komoly felelősséget vállaló, de a felelősség vállalására teljesen alkalmatlan gyerekeket vizionál és hoz létre.
És ebben a világban élünk mi, szülők is, arról nem is beszélve, hogy mi is egy ilyen, ellentmondásos világban szocializálódtunk. Vagy talán még ellentmondásosabban.
De hát akkor nem lenne végre itt az ideje annak, hogy ezeket végre megszüntessük? Nem lehetne egy olyan rendszert létrehozni, ami következetesebb? Ami védi és támogatja a gyerekeket. Mert - már ha az ember épp nem antinatalista - a gyerekek azért mégis csak a jövő zálogai.
Reflektál erre a popzene is, Marc Bolan szerint a forradalom gyerekeit nem lehet átverni, a The Who már nem is csak gyerekekről, hanem úgy általában magunkról énekel, de a legkonkrétabb a (Szabó Benedek és a) Galaxisok, ők ugyanis azt mondják, hogy minket már nem lehet elrontani, túl sokat láttunk és túl sokat utaztunk.
De ha ez így van (márpedig így van, régebben tényleg lehetett még utazni, látni), akkor mi se rontsuk el a gyerekeinket, mi se verjük őket át. Hanem inkább védjük őket meg a beteg emberektől.
Akik nem köhögnek, nem fertőznek, akiken nem is látszik, hogy betegek lennének. De azok.
Azért, mert úgy kíváncsiak a gyerekekre, ahogy mások nem.
Azért, mert amire gerjednek, az a másik megalázásával, agresszióval, megerőszakolásával vagy megerőszakolásának megnézésével jár együtt. Méghozzá közvetlenül. Persze, nem minden pedofil ugyanolyan, és nincs is belőlük olyan nagyon sok, de egyrészt az a kevés is épp elég, másrészt épp a láthatatlanságuk miatt oly veszélyesek ők.
És nekünk, szülőknek, akármilyen kellemetlen és kényelmetlen is (erre van az angolban a kiváló awkward kifejezés), ezekről a dolgokról bizony beszélni kell a gyerekeinkkel, ezekről a dolgokról bizony beszélnünk kell a gyerekeinknek.
Beszélgetni, mert beszélgetések egy része lehet párbeszéd-alapú, sőt, a legtöbb legyen is ilyen, de néhánynak, épp a szülő-gyerek kapcsolat hierarchikus jellegéből fakadóan nem különösebben kell demokratikusnak lennie. Kijelentünk, utat mutatunk.
De leginkább nem a gyerekeinknek van feladatuk és felelősségünk ezzel kapcsolatban, hanem nekünk.
Mondjuk ne fotózzuk a gyerekeinket meztelenül, pelenkában, félmeztelenül, fütyijük/puncijuk helyére cuki kis négylevelű lóherét odasoppolva. Illetve persze fotózzuk, ha épp olyanunk van, de ne posztoljuk bele az internetbe és inkább ne is a felhőbe, hanem a telefonunk memóriájába mentsük le.
És ezt talán nem is annyira bonyolult betartani.
Mert, de ezt nyilván mindenki tudja, a dark webre percek alatt felkerül bármi, ami oda való vagy oda valónak tűnik, ami viszont azt is jelenti, hogy hoppá, nem is akkor válik valami kontrollálhatatlanná, amikor a dark webre kerül, hanem akkor, amikor az internetre.
A simára.
Egész egyszerűen nem várhatjuk meg, amíg az oktatásba bekerül a testtudatosság, az önismeret, a saját testünk felett gyakorolt kontroll, nem várhatjuk meg, amíg a rendszer következetesebben kezd el a gyerekekről gondolkodni és nem várhatjuk meg, amíg a pedofilokra vonatkozó törvények úgy változnak meg, ahogy arra azért már van gyakorlat a világ számos országában. Hogy aki mondjuk gyerekeket bántalmazott, az nyilvántartásba kerül. Az nem dolgozhat többet olyan területen, ahol gyerekkel van. Annak a lakókörzetében tájékoztatni kell a szomszédokat arról, hogy mi vele a helyzet. Akinek kapcsán bírósági ítélet nemcsak a börtön - felfüggesztett dimenzióban mozog, hanem akinek kötelező terápiát is előír a hatalom.
Nem várhatunk ölbe tett kézzel, nekünk kell következetesnek és előrelátónak lenni, nekünk kell a szexuális nevelést a pornóról szóló mondatokkal és a pedofilokról szóló mondatokkal kiegészítenünk.
Akármilyen kellemetlen és nehéz is.
A végére pedig néhány, a témába vágó link.
- Egy arról, hogy hogyan kell a gyerekekkel a pornóról beszélni
- Egy arról, hogy miért fontos a bugyiszabály
- Egy a pornóról és a pornóiparról
- Egy szülői meztelenkedésről
- És ígérem, majd valamikor lesz egy link az egészen konkrét mondatokról is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése