Október elsejétől látható az HBO Go műsorán a Visszatérés Epipóba
című dokumentumfilm Oláh Judit rendezésében, amiben én is megszólalok. Mert úgy alakult, hogy én is epipói vagyok.
És ha már így alakult, akkor úgy döntöttem, hogy leírom egy bejegyzésben, hogy milyen volt nekem Szendrőn nyaralni, ezt tettem meg az előző bejegyzésben, most pedig, ebben a blogbejegyzésben leírom, hogy mi is ennek az egésznek a pszichológiai kontextusa.
Legalábbis megpróbálom.
Azt hiszem, pszichológiai szempontból három kérdést érdemes feltenni.
Egy: Szendrő tényleg más volt, mint a többi nyári tábor?
Kettő: Miért történt Szendrőn mindaz, ami történt?
Három: Összefügg a szexuális abúzus az egyéb kegyetlenségekkel?
Először is azt hiszem, Szendrő igazából nem különbözik az összes többi tábortól, zárt közösségtől. Ahogy egyházi, vagy csak sima bentlakásos iskoláknak, sőt, az egyházaknak úgy általában is, sportegyesületeknek, gólyatáboroknak, amerikai hallgatói gammadeltapíknek, úgy Szendrőnek is vannak saját szabályai, nyelve és szóhasználata, titkai, saját büntetési és jutalmazási elvei. Mindbe nehéz bekerülni, mindbe nehéz beilleszkedni és mindnek van egy vezetője, aki valamilyen módon teljhatalommal bír. És éppen ezért mindben van hierarchia. Mindben vannak ügyesebbeknek gondolt, látott, akart gyerekek, akiket sztárolnak és akikre mások féltékenyek.
És sajnos az is van, hogy minél zártabb egy rendszer, annál több benne a titok, és minél több benne a titok, annál több benne a szexuális jellegű abúzus lehetősége is. Hát tudjuk is, mennyi molesztálás, megalázás, megerőszakolás derült ki mostanában. Ezekről írtunk is a blogon. Például itt és itt.
Ami pedig még hasonlóvá teszi ezeket a zárt rendszereket az az, hogy mindegyik szeretné azt hinni magáról és azt elhitetni magáról másokkal, a kívülállókkal, hogy ő különbözőbb, mint a többi.
Kellemetlen vagy sem, de e tekintetben Szendrő semmiben sem különbözött a többi tábortól.
(GIPHY)
Oké, nyilván voltak sajátosságai Szendrőnek, de minden másnak is voltak, sajátosságok nélkül ugyanis nincs semmi.
Szendrő mögött volt viszont egy masszív hagyomány, amit - de ez a fentiekből talán már sejthető - másképp, mégpedig tradománynak kellett hívni. Bánk tradománya, Bánk hagyatéka. Bánkon is volt seggberúgás, medvesapka, személyi kultusz, ellenség, szobák és szobafőnökök, csomó jóság, no meg az erőszak egy intézményesített formája, a lehúzás. Akit Bánk bővebben is érdekel, annak ajánlom a Nyugodtan tegezz!
című könyvet és/vagy az Ellenpedagógia a tóparton
című kiállítás még élő honlapját. Ezekből látszódni fog, hogy milyen komplex örökség ez. Az pedig mostanában kezd összeállni, hogy ezt a negyven éves örökséget éppolyan nehéz vinni, mint azzal szembemenni, egy negyven éves csomagot nem szeretni pedig végképp nehéz.
Szóval Bánk legenda volt és legendás ma is, róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
No nem azért, mert mindenkinek szuper lett volna, hanem azért, mert másképp nem szabad róla beszélni. Vagy ha mégis, hát nagyon halkan. Ha ugyanis neked nem volt szuper, akkor izé, az aligha lehetett Bánk miatt.
Mert érted, ha a Fischer Ivánnak, a Ráday Mihálynak, az Ascher Tamásnak és mondjuk a nem különösebben ismert Szél Jánosnak jó volt, akkor nyilván benned van a hiba, ami miatt neked nem volt jó.
És valami ilyesmi volt Szendrővel is. Egészen Magyari Péter 2014-es, leleplező és tényfeltáró cikkéig, illetve Oláh Judit 2020-as személyes dokumentumfilmjéig Epipóról is csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni. Ha neked nem volt jó, akkor nem voltál rendes epipói, ha pedig nem voltál rendes epipói, akkor inkább hallgattál, mert szégyellted.
Mindezekből némiképp már következik is a kegyetlenkedés, megalázás természete, ami részben szintén bánki eredetű. Részben viszont a Sipos működéséből is jött. Szendrőn ugyanis egyre keményebb lett a játék, amihez olyan szobafőnökök asszisztáltak, akik gyerekként talán maguk is féltek az ellenségtől, és Szendrőn egyre több lett a seggberúgás, amit olyan szobafőnökök osztogattak, akik előtte gyerekként szintén kapták a seggberúgásokat. És mivel a Sipos többek között úgy döntötte el, hogy ki alkalmas szobafőnöknek, hogy bizonyítékot gyűjtött arra, hogy az illető majd tudja-e tartani a hierarchiát, ezért aztán nem kell nagy jósnak lenni, hogy ki mennyire akarta bizonyítani rátermettségét.
De azért elmondom: nagyon.
Szóval kódolva volt a brutalitás.
És el is volt várva a brutalitás.
Mint a rendszabályozás (code red ) az Egy becsületbeli ügy (A Few Good Men ) című filmben.
Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy voltak vagányabb gyerekek, akik provokálták a seggberúgást, de ettől még a kevésbé vagányak félhettek, s ha ők kapták a seggberúgást, akkor még jobban félhettek.
És voltak olyan nyaralók is, akiket ez az egész viszonyrendszer nem különösebben érdekelt. Őket nem hatotta meg a Sipos körüli személyi kultusz és ők azok, akik a klasszság és kiválasztottság követhetetlenségéhez sem igazították különösebben magukat.
Szendrő egészen 86-ig, amíg el nem indult Rostalló, egyeduralkodó volt a területen, nem volt kritikusa, nem volt konkurencia, médianyilvánosság meg aztán még kevésbé, és egyébként is, Rostalló akkor még kicsi volt, Szendrő meg addigra már rég intézmény lett. Így aztán Siposnak és mindenkori legénységének lehetett az az érzése, hogy itt aztán mindent lehet és szabad.
És lehetett és szabadott is.
Gyerekként komoly, tudatos, felelősségteljes, nagy és sokszor ijesztő felnőtteket láttam a szobák főnökeiben, most viszont, amikor néztem a filmet, lakli, röhögős kamaszokká törpültek ők.
Akik közben, néha, amikor a dolgok már nagyon elszabadultak, jelezték a Siposnak, hogy túl kemény a játék, de ő ment a saját feje után. Tehát felelősségteljesek és komolyak voltak ők bizonyos szempontból, de hát úgy, ahogy nagykamaszok felelősségteljesek szoktak lenni.
Amit az sem segített, hogy őket a Sipos kontroll és valódi érzékenyítés nélkül engedte szabadjára. De persze csak miután behergelte őket az ő különböző módjain. Mindezek ellenére közben azért azt is elvárta a nagyoktól, főleg a lányoktól, hogy a félő gyerekeket ültessék az ölükbe és vigasztalják őket meg. A fiúk tehát legyenek kemények, a lányok meg lágyak.
A kettős elvárásoknak között lavírozni próbáló szobafőnökök (lakli, röhögős kamaszok) kezében voltunk mi, gyerekek. Néha egészen kis gyerekek.
Ezért írtam az előző posztomban, hogy ez bizony egy kísérlet volt. Egy 10 éven át zajló kísérlet. Amit Zimbardóhoz hasonlóan a Sipos is manipulált.
Aminek áldozata volt neki mindenki. Nyaraló és nyaraltató egyaránt. Ha nem is szexuálisan, de az egész folyamatnak igen.
Végül az egyik legfontosabb.
Mégpedig az, hogy a Sipos szexuális aberrációja nem áll semmilyen ok-okozati kapcsolatban azzal, hogy egyébként Szendrőn volt némi brutalitás és megalázás is. Már csak azért sem, mert a szexuális abúzust a Sipos mindenhol csinálta, a kegyetlenkedés és megalázás rendszerét viszont nem vitte be a tévébe vagy a Trefortba. A Sipos egy beteg, a kamaszokra gerjedő szexuális ragadozó, aki úgy teremtette meg maga körül az életet, hogy kamaszok körül legyen. Kamaszokkal dolgozott a Trefortban, kamaszokkal dolgozott Szendrőn és utána, jéé, miután lebukott ezen a két helyen, hát még évekig kamaszokkal dolgozott a tévében.
Mint egy kiéhezett, begerjedt vad, aki igyekezett minél több olyan helyzetet teremteni, amiben büntetlenül és a következményektől való félelem nélkül felteheti a kulcskérdést: Na, verünk faszt?
Azt írtam, hogy a kettő között, a szexuális aberráció és a megalázások között nincs ok-okozati összefüggés. Nem, az tényleg nincs. De korreláció, együttjárás igen, és ha korreláció van, akkor oknak is kell lennie. Csak valahol másol.
Ez a valahol máshol szerintem a haverkodásban és a titokban rejlik.
S ha jól értem, akkor a Sipos haverkodott. Haverokat pedig nem adunk ki. Haverokkal viszont akár lehet faszt is verni.
Szerintem viszont, ha az ember felnőtt gyerekek között, és itt éppúgy lehet szó felnőtt szerepről, mint valódi felnőttségről, ha az ember felelősségteljes felnőtt gyerekek között, akkor ott meg kell tartani bizonyos határokat. Ettől még lehet az ember vicces, meg közvetlen, meg jófej, meg karizmatikus, meg bármi, csak éppen haver nem. És akkor már kevesebb esélye van annak, hogy az ember belecsúszik olyan helyzetekbe, amiket utólag megbán, s amik akár az egész életét befolyásolhatják, vagy tehetik tönkre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ahol haverkodnak, ott szexuális visszaélések is lesznek. Ez azt jelenti, hogy ahol haverkodnak, ott könnyebb dolga lesz szexuálisan aberráltaknak arra, hogy lebukás nélkül juthassanak ahhoz, amire mindennél jobban vágynak.
Közben persze azt is fontos tudni, hogy azért ezek nagyon más idők voltak még, a gyermekvédelem egész máshol tartott, transzparencia iránti igény meg nyomokban sem volt még.
Ma már a szülők is mások, de azért kegyetlenségek egészen az utóbbi időkig is derültek ki, szóval egyrészt iszonyú fontos lenne, hogy a szülő járjon nagyon utána, hogy hova küldi a gyerekét, másrészt meg egyszerűen, de megkérdőjelezhetetlenül el kell magyarázni, hogy soha, semmilyen körülmények között sem fordulhat elő olyan, hogy bárkit, bárhogyan, bármikor megalázzanak. Ha pedig ilyen mégis megtörténik, akkor azt is el kell a gyereknek magyarázni, hogy kihez lehet olyankor fordulni.
Ezek elengedhetetlenek.
De a közös faszverésre való buzdítás ma sincs rendben és akkor sem volt.
Nagyon nem.
Nagyon nagy bűn, hogy a Sipos a kegyetlenkedések mellett ezzel is bemocskolta Szendrő emlékét.
En nem voltam Szendron, Bankon voltam annak utolso eveiben. Lehet, hogy ezzel a kommenttel csak Bankot akarom vedeni, de talan ad valamifele kontextust is. Nem vagyok pszichologus, de a posztot helyenkent egyoldalunak talaltam.
VálaszTörlés1. Azt irod Szendro igazabol nem kulonbozik a tobbi tabortol. Felsorolsz nehany rossz peldat, es azt irod, mindben van teljhatalmu vezeto, szemelyi kultusz, eroszak es megalazas. A kivalasztottsag-tudat mar Bankon is megvolt, es talan nem ezekre a jegyekre alapult, hanem arra a kozossegi elmenyre, amit Bank adott sokaknak. Persze ezzel sem egyedulallo, meg a szocialista Magyarorszagon is tobb olyan tabor volt, ami tudott maradando kozossegi elmenyt adni, de a sok (foleg uttoro-)tabor kozott amiben en megfordultam, nem volt masik ilyen.
2. Azt irod, Bankrol csak szuperlativuszokban lehet beszelni. "Ha neked nem tetszett, akkor biztos benned van a hiba." Igen, sokan szuperlativuszokban beszelnek Bankrol, mert nekik sokat jelentett. De sokan vannak azok is, akik egy nyar utan nem jottek vissza (mint ahogy Te sem akartal Szendrore menni a masodik alkalommal), nekik nyilvan nem adott sokat. Lehet, es kell is beszelni rola, ha vannak ezek kozott (vagy azok kozott, akik visszajartak) olyanok, akiknak fajo seb Bank, komoly megalaztatas erte oket ott. En nem lattam olyan durva eseteit a magalazasnak, amikbol Olah Judit filmjeben tobb is szerepel, de seggberugas speciel tenyleg volt (nem az a brutalis tipus, amirol itt irsz, de megis). Persze azt is jo figyelembe venni, hogy az ilyesmivel szembeni tolerancia az utobbi otven evben rengeteget valtozott. De ha csak arrol van szo, hogy tobbeknek nem adott maradando elmenyt Bank, az tenyleg nem sokat von le abbol, hogy sokaknak meg igen. Vegul is a Haboru es beket sem aszerint iteljuk meg, hogy hanyan nem tudjak vegigolvasni.
3. Egy vezeto es a rabizott gyerekek kozotti haverkodast kialtod ki minden rossz alapjanak, mert "Haverokat nem adunk ki." En is fontosnak tartom bizonyos hatarvonalak betartasat, de barmit jelentsen is a haverkodas, sem lehetsegesnek, sem jonak nem tartom elkerulni a haverkodast mondjuk a 18 eves szobafonok es egy 15 eves gyerek kozott. Nagyon nehez kerdes a "kiadase". Altalanos iskolas tornatanarom seggberugassal fegyelmezett. Ez mar akkor is tilos volt, megsem "adtam ki", mert kedveltem, es valoszinuleg meg akkor sem adtam volna ki, ha nem kedvelem. Na haverkodni o egyaltalan nem haverkadott velunk. Sipossal kapcsolatban ket ponton merul fel a kiadas. Az elso, hogy az abuzalt gyerekek elmondjak-e ezt a szuleiknek (vagy valakinek). Ez egy nehez beszelgetes, szerintem leginkabb a szulo-gyerek kapcsolattol fugg. Amikor az egyik abuzalt gyerek "kiadta" Sipost az apjanak, akkor a kovetkezo kerdes, hogy az apuka kiadja-e a hatosagoknak. Ez nem tortent meg, ami igy utolag szerencsetlen dontesnek tunik, mert ezzel elkerulhetok lettek volna a kesobbi abuzusok a TV-nel. De a papa biztos nem haverkodott Sipossal. Inkabb fel sem merult benne, hogy folytathatja, amit eddig. Plusz a szocializmus rendorsegerol beszelunk. Minden joerzesu ember probalta a rendorseget olyan messzirol elkerulni, ahogy csak lehet. - Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy nem a haverkodast tartom az egesz tortenet alapjanak.
Nagyon köszi a kommentet, kicsit reagálok rá. De csak kicsit, mert én meg Bánkon nem voltam, és hát Szendrőn meg nagyon kicsi voltam, ezért biztosan nem objektív, amit most írni fogok.
Törlés1. Azt akartam valahogy leírni, hogy Szendrő és Bánk talán nem is annyira különleges, mint amennyire különlegesnek ki volt kiáltva belülről és kívülről. Voltak benne különleges dolgok, de a tucatságra semelyik tábor sem épített. Kicsit olyan, mint a vicc, amit nagyon hosszan kell felvezetni, hogy élt egyszer, nagyon messze, az óperenciás tengeren is túl, az üveghegyen is túl, hetedhét országon is túl, de tényleg irtó messze és még annál is messzebb egy kurta farkú kismalac. Ez a kismalac reggel felkelt, nyújtózkodott egy hatalmasat, majd azt mondta. Hogy én milyen kurva messze lakom.
2. Nekem ez nagyon izgalmas kérdés, 1987 és 1994 között jártam Szendrőre és Diósjenőre, összesen nyolcszor, de ahhoz, hogy erről a nyolc évről differenciáltan tudjak beszélni és gondolkodni, ahhoz bizony a Magyari Péter cikke kellett. Az is izgalmas kérdés, hogy mennyire rekonstruktív az emberek emlékezete, Bánkkal kapcsolatban például erősen megoszlanak a nagyon is határozott vélemények, hogy akkor most volt-e seggberúgás vagy sem. De remélem, nem tűnt úgy, hogy egyenlőséget akartam volna tenni Bánk és Szendrő, Szendrő és a többi utódtábor közé, mert erről szó sincs.
3. Szerintem nem a haverkodás egyedül. A kombináció. Amiben benne van a 80-as évek is, meg a hagyomány is, a bizalom. És persze az értelmiség és a legenda védelme. Ezt valóban nem hangsúlyoztam eléggé.