Tények, vélemények

Sokatmondó mosollyal lépett be a szobámba Tibor, aki egy létező ember, csak éppen nem Tibornak hívják.

- Képzeld, a villamoson megfogta a kezemet egy homár.

Ez 2012-ben volt, fogalmam sem volt, mire gondolhat Tibor.

Visszakérdeztem.

- Egy micsoda?

Tibor mosolya elkezdett lankadni.

- Nem érted?  

Komolyan nem értetettem.

- Nem. Egy rák?

Itt kicsit megfeszült Tibor arca, de azért nem adta fel. Nagyon bízott bennem.

- Nem, nem rák, nem érted?

- Nem.

- Egy búza, na!

Itt már tudtam, hogy én vagyok a ciki, de még mindig nem értettem. Az egész pillanatok alatt zajlott, beszélve a dolog nem olyan lassú, mint írva vagy olvasva.

- Hogy micsoda? Homár, búza, nem értem.

Na, itt már zavarba jött Tibor.

- Komolyan nem érted? Egy - és ezt már suttogva mondta - homokos.

- Jaaaa, egy meleg. És? Mi a baj azzal? Örülj neki.

És akkor Tibor rájött, hogy velem itt nem fog egy jóízűt buzizni, mert nem elég, hogy a finom szinonimákat nem ismerem, de még homofób sem vagyok. Ami közös bennünk, hogy mindketten csalódtunk a másikban és egyikünk sem gondolja, hogy mindenki más is úgy gondolkodik, ahogy mi. 

Azóta eltelt nyolc év, most már jobban képben vagyok, bár azért azt hozzátenném, hogy akkora szókincsem már akkor is volt, hogy az egyik IQ-tesztben az instrukcióval szembemenve ne a köcsög, hanem a kancsó szóra kérdezzek rá, de homár és búza egészen addig számomra tényleg csak egy nagyon drága állatot és egy nagyon fontos gabonát jelentett.

Hülye voltam akkor? Naiv? Tudatlan? Tájékozatlan? Buborékban éltem? Nem tudom.

De még ha nem is tudtam a szavakat, akkor is és most is azt gondolom, hogy az, hogy egy másik ember vonzónak tart, az igazából egy jó és hízelgő dolog. Az egy másik kérdés, hogy én is vonzónak tartom-e a másikat. És még ha nem is tudtam ezeket a remek szinonimákat, a homofóbok abbeli félelmét sosem értettem, hogy majd biztos akkor is nyomulni fog rá az az illető, ha kiderül, hogy ő viszont hetero. Hát szingli koromban én se nyomultam volna egy lányra, ha megtudtam volna, hogy leszbikus.

A fenti egyáltalán nem kitalált párbeszédet azért írtam le, mert úgy döntöttem, hogy miután elolvastam mai fejjel Apáti Bence gondolatait az RTL Klub #acsaládazcsalád kampányáról, elolvasom a 2012-es fejemmel is.

Sőt.

Elolvasom teljesen hülye/naiv/tudatlan/tájékozatlan/buborékban élő Mars-lakóként is.

Egy olyan Mars-lakóként, akinek fogalmam sincs arról, ki ő, akinek fogalma sincs arról, hogy mi ez az egész LMBTQI-ügy.

És így egy dolgot értek.

Hogy Apáti Bence ideges, haragos. És nagyon indulatos.

Ideges, haragos és indulatos a reklámok világával és a kereskedelmi tévékkel kapcsolatban (Mars-lakóként kérdezem, a HÍRTV nem kereskedelmi?) Ideges, haragos és indulatos a civil szervezetekkel kapcsolatban, de legfőképp a melegekkel és kifejezetten Ádival és Marcival, illetőleg a vélt férfiasságukkal kapcsolatban. No meg a kutatókkal kapcsolatban.

Támad. És mintha meg lenne sértve.

Kezdjük ott, hogy a két férfi a videóban Hanol Ádámként és Pál Marciként szólal meg, nem Ádiként is Marciként, jár is szerintem nekik az, hogy így írjak én is róluk. Még akkor is, ha a kampány révén már találkoztam is velük.

Aztán azon gondolkodom, hogy mivel bántotta meg Apáti Bencét (nem Bencust) ez a két férfi. Nem is tudnék, de nem is szeretnék találgatni.

Innentől viszont Mars-lakó sem szeretnék lenni, annál is inkább, mert eszembe jut egy tavalyi videó, amiben a 444-es Plankó Gergő és Apáti Bence vitatkoznak a magyarországi sajtószabadságról. A másfél órás, elképesztően izgalmas és nagyon fontos videó során többek között azt láthattuk és hallhattuk, hogy a magát publicistaként meghatározó Apáti Bence véleményével a magát újságíróként definiáló Plankó Gergő által kimondott tények állnak szemben. 

És ez tényleg teljesen rendben is van, az más kérdés, hogy a kettőt nehéz ütköztetni egymással, és ez a videóban is szépen kirajzolódott.

Hogy Apáti Bencének véleménye van.

És az is, hogy csomó dolognak nem nézett utána.

Ezzel semmi baj nincsen, csak akkor előfordul, hogy az ember téved, és akkor tök jó, ha azt el tudja fogadni. És mondjuk legközelebb utánanéz. Mert akkor nem fog valótlant állítani. De kicsit mintha kényelmes is lenne a publicista-lét, lehet ugyanis vele takarózni. Figyelj, én csak egy publicista vagyok.

A baj (dehogy baj), hogy viszont tényleg vannak úgynevezett tények. Tudja ezeket persze Apáti Bence is, mint ahogy azt is tudja, hogy a véleményével mások véleményét is formálja.

Ennek ellenére és ezzel együtt azért én felsorolom a tényeket, amikről ő nem ír.

• A férfiasságnak (akármi is az) semmi köze a szexuális orientációhoz, a biológiai nemnek semmi köze a társadalmi nemhez, tehát én nem azért vagyok olyan, amilyen, mert férfi vagyok, hanem azért, mert ilyen a személyiségem. 
• A Háttér Társaság nem "civil" szervezet, hanem civil szervezet, minden dokumentum hozzáférhető a honlapjukon.
• Hanol Ádám és Pál Marci nem kerülték meg, nem játszották ki a törvényeket. Attól, hogy két ember bejegyzett élettársi kapcsolatban él, fogadhatnak egyénileg is örökbe. Illetve hát melegek és leszbikusok csak egyénileg fogadhatnak örökbe. Attól, hogy házas vagyok, még a lakás vagy a kocsi lehet, hogy az én nevemen van. Gondolom, Hanol Ádám is Pál Marci boldogok lettek volna, ha közösen, akár házasságban is örökbefogadhatták volna a gyereküket, de hát ezt Magyarországon nem lehet. S ezzel csomó jogtól és lehetőségtől esnek ők el, tehát nem lubickolnak ők ebben a helyzetben.
• Egy gyereknek hiteles szülőre és szeretetre van szüksége. Sok esetben két szülő van jelen, sok esetben ezek a szülők ellenkező neműek, sok esetben csak az egyik szülő van jelen, bizonyos esetekben pedig a két szülő neme ugyanaz. Szüksége van még egy gyereknek arra is, hogy ingerdús környezetben, emberekkel körülvéve éljen. És ezeknek az embereknek jó eséllyel különböző lesz a nemük. Az Igazságügyi Minisztérium úgy fogalmaz, hogy az örökbefogadás előtti eljárás lefolytatásának célja annak megállapítása, hogy az örökbefogadó személyisége és körülményei alapján alkalmas-e gyermek örökbefogadására. A szexuális irányultság és nemi identitás nem kizáró körülmény. Tehát van az Alaptörvény, ami valóban kirekesztő, de annak, ahogy a kormány (!) fogalmaz, nincs jogi értelemben vett normatív tartalma.  
• Apáti Bence azt láthatja, hogy a filmben megszólaló szivárványszülők nem agresszívak, mégis inkább néhány agresszív és militánsnak látott megszólalóból általánosít és teszi ezzel Hanol Ádámot és Pál Marcit kivétellé.
• A kutatások valóban azt igazolják, amit Takács Judit is (aki egyébként elég nagy név a szakmában, igazán megérdemelte volna, hogy a neve is megjelenjen a cikkben) elmond a filmecskében, hogy a melegek és leszbikusok által nevelt gyerekek nyitottabbak és toleránsabbak lesznek. De a kettő között nem ok-okozati összefüggés van. Az azonos nemű szülőkkel felnövő gyerekek csomó egyéb szempontból is másmilyen családokban nőnek fel. Szüleik idősebbek, általában többet keresnek, kevesebb gyerekük van. És hát épp a homofób társadalom miatt ezeket a gyerekeket nagyobb társadalmi érzékenységre nevelik. 
• Senki sem állítja, hogy heteroszexuális szülők eleve rosszak lennének, hogy heteroszexuálisnak lenni rögtön csomó devianciával járna együtt. Meleg és leszbikus kapcsolatokban is van párkapcsolati erőszak és alkoholizmus. Itt arról van szó, hogy amikor az embernek természetes úton lesz gyereke, akkor azt nem előzik meg vizsgálatok, amikor meg örökbefogadnak, akkor igen. Ami egyébként rendben is van. Az más kérdés, hogy némi önismeretet, konfliktuskezelést azért az iskolákban lehetne tanítani és tanulni, hogy mire párkapcsolatba kerül az ember, már tudja az indulatait kezelni, de ebbe most nem mennék bele.
• Rengeteg gyerek vár örökbefogadásra, nekik biztosan jobb egy jól kiválasztott örökbefogadó szülővel élnie, mint az állami ellátásban maradnia, tudja ezt az állam is, igyekszik is minél több gyereket örökbeadni. De még így is minden negyedik örökbefogadott gyerek külföldre kerül. Ami persze csak akkor történhet meg, ha itthon nem találnak neki megfelelő családot, de nyilván egy befogadóbb közegben több meleg vagy leszbikus is vállalna gyereket.

Apáti Bencének tehát nem kell attól tartania, hogy a heteroszexuális szülőket hátrébb sorolják. Ez sehol sem gyakorlat, sehol sem terv. A melegek és leszbikusok nem veszélyeztetik a nem-heteroszexuálisokat és az emberiséget sem.

 

Amiben igaza van Apáti Bencének, hogy Hanol Ádám és Pál Marci tényleg nem átlagosak. Ahogy a többi, a filmben megszólaló szivárványszülő sem az. Mert megszólalnak, mert kiállnak. Az átlag (legyen szó heteroszexuális vagy nem-heteroszexuális emberről) pedig nem szólal meg. Ily módon Apáti Bence sem átlagos.

Abban sem átlagosak ők ketten, hogy jó eséllyel az átlagnál nagyobb szociális hálóval rendelkeznek, de filmek teljesen ingyen készültek, mindenki ingyen szólalt meg benne, annyi történt csak, hogy a Háttér Társaság beállt a kampányba. Azt talán nem érdemes Pál Marcinak és Hanol Ádámnak felróni, hogy melegként kapcsolatban állnak egy melegek jogaival foglalkozó szervezettel.

De abban sem átlagosak, hogy ők ketten melegek. De amikor ők ketten magukra átlagosként utalnak, akkor nem erre gondolnak, ezt nyilván Apáti Bence is tudja, hanem arra, hogy ők csak azt szeretnék, hogy lehessen gyerekük, akik boldogságban és szeretetben szeretnének felnevelni. Ahogy mindenki más is.

Végül az az álláspontom - és ezzel a cikk írójával és az abban megszólított szülőkkel is szembemegyek -,  hogy egyáltalán nem biztos, hogy egy gyereknek anyára és apára van szüksége.

Néhány ember egészen konkrétan meg tudja mondani, hogy mi az ideális, de a gyakorlat az, hogy ez az ideális vagy annak hitt dolog nincs.

De nézzük a dolgokat kicsit messzebbről.

A gyerekek nem dönthetnek abban, hogy megszületnek-e vagy sem. Egyszerűen csak megszületnek.

Van olyan, hogy úgy születnek meg, hogy a két vér szerinti szülő felneveli békességben, szeretetben. Aztán olyan is van, hogy a szülők elválnak. Olyan is van, hogy a szülő(k) lemond(anak) a gyerekről vagy a gyereket elveszik a szülő(k)től. Innen több úton is elindulhat az a gyerek, de az nem lesz kérdés, hogy a nem ismert és a gyerek által sosem megélt ideális esetet hogyan lehet elérni, hanem az, hogy minél hamarabb egy szerető, biztonságos családba kerülhessen.

És ez a szerető, biztonságot adó család lehet hetero is, egyszülős család és nem-hetero is.

Ez ilyen egyszerű.

De még egyszerűbben is tudom.

Nem az történik, hogy a tökéletes családban élő gyereket kirántják a szülei ölelő karjai közül, és betaszítják a törvényeket megkerülő, a rendszert becsapó meleg szülők rideg karjaiba. Hanem az történik, hogy vannak szülők, akik valamiért nem szeretnének vagy nem tudnak szülők lenni, vannak felnőttek, akik szeretnének örökbefogadni egy gyereket és van egy gyerek, aki családban szeretne élni.

Nagy szerencsénk, hogy nem kell keresni a homofóbia okait.

Az okok ugyanis megvannak.

(kép forrása)