Vitakultúra

Nicht vor dem Kind, mondták a nagyszüleim sokszor gyerekkoromban, és akkor rögtön tudtam, hogy itt bizony valamire nagyon oda kellene figyelni. Csak hát olyankor vagy veszekedtek, ami alatt feszélyezve éreztem magam, vagy németre váltottak, amit pedig nem értettem. Egy biztos azonban, ki nem mentek, és abba se hagyták.

via GIPHY

A nagyszüleim sokat veszekedtek, a szüleim viszont soha, néha vitatkoztak ugyan, de egyrészt akkor is azt mondták, hogy nem vitatkoznak, hanem beszélgetnek, másrészt pedig mindig valamilyen külső, csak az egyiküket érintő dologról volt szó. Már amennyire emlékszem. 

Na, de akkor most mi van, szabad veszekedni a gyerekeink előtt vagy sem? Vagy csak vitatkozni szabad, de veszekedni nem? És akár egyiket, akár mindkettőt lehet, mennyire lehetünk ilyenkor intenzívek? És milyen témákat lehet érinteni egy-egy veszekedés/vitatkozás esetén? 

Az NN friss kutatásából ezzel kapcsolatban egy elég fontos dolog derült ki, mégpedig az, hogy ez tényleg egy megosztó téma. Arra a kérdésre ugyanis, hogy szabad-e a gyerek előtt vitázni, közel fele-fele arányban válaszoltak igennel és nemmel. Nem nagyon tudjuk, tehát, hogy mi a helyes, és hát az eggyel feljebbi kérdésekre tényleg nem lehet egyértelműen válaszolni.

Mindezzel együtt az azért elég biztosnak tűnik, hogy a szülők nem egymás klónjai, így aztán bizonyos dolgokról másképpen fognak gondolkodni, és ez akár feszültséggel is járhat olykor, amit nem lehet nem mutatni, amit nem lehet eltitkolni, mert a gyerek – akárhány éves is – pontosan megérzi az ilyet, és ennek még jelét is adja. Mondjuk úgy, hogy megemelkedik a vérnyomása. És erre már egy hat hónapos gyerek is képes. 

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerek jólléte miatt ne lehetne a szülők között konfliktus. Lehet, pláne akkor, ha a szülők nem csak összevitatkozni képesek, hanem kibékülni is. Sőt, ezt a folyamatot akár a gyerek felé is lehet transzparensen képviselni. Igen, kicsit most haragudtunk egymásra, de már nem. Megbeszéltük, kibékültünk, és most megint jól vagyunk. Hoppá. Ez akár jó példa is lehet a gyerek számára. Megértheti, hogy konfliktusok és feszültségek, nehéz érzések ugyan vannak, de azt is láthatja, hogy ezeket meg lehet oldani, ezeken felül lehet emelkedni. Méghozzá békésen, biztonságosan. Úgy, hogy senki se sérül. Még ő sem. 

Ehhez azonban be kell tartani néhány szabályt. Mármint akkor, ha épp a gyerek előtt kerül sor a vitára. 

Érdemes 

• nem üvölteni, 
• nem direkt a gyerek előtt veszekedni, 
• csak visszafogottan vagy egyáltalán nem káromkodni, 
• nem azon lenni, hogy az egyik legyőzze a másikat, 
• csak annyival és annyira terhelni a gyereket, amennyivel és amennyire feltétlenül szükséges, 
• figyelni közben a gyerek állapotára, reakcióira is, 
• nem kikezdeni a gyerek lojalitását azzal, hogy igazságot kell tenni a két szülő között, 
• figyelni arra, hogy sok gyerek (főleg ovisok) hiheti, hogy ő okozza, okozta a feszültséget, 
• figyelni arra, hogy sok gyerek (főleg alsósok) hiheti, hogy a vitatkozásból válás is lehet,
• nem ráijeszteni a gyerekre, 
• nevelésbeli kérdéseket nem a gyerek előtt megvitatni, 
• nem a gyerekről vitatkozni a gyerek előtt, 
• a szexuális életről és a másik fél rokonairól nem a gyerek előtt vitatkozni, 
• a vitát, konfliktust nem átvinni másnapra, tehát lássa még a gyerek aznap, hogy a szülői alrendszer jól van, ő pedig lehet újra biztonságban 

Mindez egy dolgot jelent leginkább: a szülői jelenlét komoly tudatosságot és önismeretet igényel. 

Ha mindez nem megy, ha mindez túl sokszor nem megy, ha újra és újra visszatérnek a konfliktusok, akkor azért érdemes lehet szakembert is felkeresni. Pedagógiai szakszolgálatok, ha komoly várólistával is, de térítésmentesen vállalnak párterápiát is – ha annak fókuszában a gyerek áll. 

A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu programja támogatta.