Vegyes felvágott

Van az óvoda, mint intézményrendszer, amiről itt azért már volt bőven szó, be se linkelem, aki akarja, megkeresi.

Most viszont találkoztunk egy olyan aspektusával, amiről korábban nem gondolkoztunk, ez pedig a vegyes és a nem vegyes csoportok kérdése. Tudtunk persze az előbbi létezéséről, de nem gondolkoztunk azon, hogy annak bármi értelme is lenne. Azon se, hogy ne lenne neki, egyszerűen csak evidenciának vettük, hogy az óvoda, az bizony homogén.

Most viszont, hogy úgy alakult, hogy a lányunk egy vegyesbe jár, arra jöttünk rá, hogy nem is értjük a nem vegyeset.

Hogy annak mi értelme van?

Hogy miért nem csinálnak mindenhol vegyeset?

Sőt, bennem felmerült (naja, nem csak bennem), hogy talán iskolában sem biztos, hogy a mostani rendszer a legjobb, hogy inkább korcsoportok mentén kéne gondolkodni.

Kezdjük azzal, hogy a gyerekek nem egyszerre fejlődnek. Sőt. Még simán a gyerekek magukban sem szépen, lineárisan fejlődnek, hanem ahogy éppen alakul. Így lehet az, hogy a három éves koráig tartó rapid és kiegyensúlyozott fejlődés egyszercsak, minden érthető és érthetetlen ok nélkül megtorpan egy időre, hogy utána valahogy egész máshogy mehessen tovább.

És így lehet az is, hogy az ötéves Zsolát sokkal nehezebben lehet megtanítani arra, hogy tolja be maga után a széket, mint a nála másfél évvel fiatalabb Töhötömöt. 

Szóval egyszerűen nem egyszerre és nem ugyanúgy fejlődnek a gyerekek, ami eleve teljesen értelmetlenné teszi a homogén csoportokat, hiszen bekerül a tanév elején 28 vadiúj, életkorában egészen hasonló, de minden más tulajdonságukban teljesen különböző gyerek egy csoportszobába, ahol aztán az óvónőknek egyszerre kell minden gyerekkel ugyanúgy foglalkoznia, mindegyiket egyszerre kell megtanítania arra, amire teljesen más tempóban fognak a gyerekek csak ráállni, ami miatt az óvónők türelmetlenek lesznek, a gyerekek meg neveletlenek, már ha ennek a szónak bármi értelme van, nyilván nincs, azért is szedtem dőlt betűkkel.

És akkor letelik a három év, évveszteseknek évnyerteseknek négy, és kezdődik az óvónőknek az egész elölről.

De mi a helyzet egy vegyes csoportban?

Hát az, hogy mindez nincs. Tök más a Zsola és tök más a Töhi, de ez nem baj, mert a rendszer, a vegyes gyerekek szépen felszippantják ezeket a különbségeket, integrálja őket a vegyes csoport, de ez mind semmi. Mert az is van, hogy nem 28 gyerek szokik/fogadódik egyszerre be, hanem csak 5-6, ami az 5-6 gyereknek sem akkora horror, az óvónőknek pláne nem, a régebben beszokók/befogadottak és azok szülei pedig hálásak, hogy ezen ők már túljutottak, de mivel még emlékeznek, ezért szívesen segítenek, ha máshogy nem, hát passzívan, ami ebben az esetben is több, mint bármi, hiszen az éppen beszokás/befogadás alatt álló gyerekek rajtuk látják, hogy ez akár működhet is. És hát leginkább a szülőknek megváltás a vegyes csoport, hiszen 5-6 gyerek 5-6 szülője még elfér a csoportszobába, 28 gyereké már aligha, tehát 5-6 gyerekkel ott tudnak lenni a szülők pár napig, 28 egyszerre beszokó gyereket viszont csak bedobni lehet a mélyvízbe, s minthogy az óvónőknek csak két kezük van, ezért aztán jó eséllyel jó sok vizet nyelnek ezek a gyerekek.

Az új gyerekek tehát megtanulják, hogy lehet segítséget kapni gyerekektől is, a régi gyerekek megtanulják, hogy mit jelent a segítségnyújtás, az óvónőkön jóval kisebb a teher, a szülők pedig alszanak éjjel.

Egyébként meg lássuk be, elég természetellenes dolog a homogén csoport, az élet nagyobb részében olyan környezetben vagyunk, ahol vannak kortársak, idősebbek és fiatalabbak, de olyat csak a tankötelezettség alatti évek alatt tapasztalunk, hogy kizárólag velünk egyidősekkel vagyunk összezárva.

Szóval az van, hogy a lányunk szeptember 3-tól óvodás, méghozzá egy olyan óvodában, ahol befogadás és nem beszoktatás van, és az 5-6 befogadás alatt álló gyerek közül ő volt az egyetlen, aki már első nap ott akart volna aludni, és hát ott ülni az ágya mellett, vele hallgatni Juzsó néni meséjét, közben cirógatni a tarkóját, várni, hogy elaludjon és ott lenni a kiságya mellett akkor is, amikor felébred, egyszerűen isteni érzés. De nem csak isteni érzés volt, hanem hatalmas biztonságot adott nem csak nekem és a feleségemnek, de a lányunknak is, egyszerűen tudjuk, tényleg tudjuk, hova és kire bízzuk a gyerekünket, ami persze vissza is hat a gyerekünkre.

És ezek őrült fontos dolgok.

Persze egyébként nem ültem végig az ágya mellett, iszonyúan elzsibbadt a lábam, szóval amikor már láttam, hogy tényleg elaludt, akkor kiültem a kisasztalhoz, és kitöltöttem egy ötoldalas dokumentumot a lányunk eddigi életéről, ami azt jelentette, hogy vad csetelésbe bonyolódtam a feleségemmel, hogy megtudjam a dátumokat, centimétereket, grammokat és hónapokat.

(Kép forrása)